Leó pápa a befogadásról: Legyünk jelen és vigyázzunk egymásra!

A rendezvény honlapja szerint a Befogadás Katedrája a Keresztény Szociális Szolgálat Önkéntesek Egyesületének nővérei – Fraterna Domus Társulat – kezdeményezésére jött létre, hogy elősegítse a szolidaritás kultúráját, valamint a találkozás és a párbeszéd művészetét. Kiindulópontként azt a felismerést vették alapul, hogy a befogadás különböző területein végzett munkát néha „bibliai-teológiai analfabetizmus” kíséri, így a szolgálat gyakran lelkesedésen és jó szándékon alapul, de nem párosul megfelelő felkészültséggel.

Tanítani a befogadást

Ez felkeltette a Lateráni Egyetem érdeklődését, és számos más szervezet csatlakozott a kezdeményezéshez, hogy gyakorlati evangéliumi képzés induljon ebben a témában.

Március 10–13-a között zajlik Sacrofanóban a negyedik alkalommal megrendezett Befogadás Katedrája esemény, amelyet a Lateráni Egyetemmel közösen szervezett a Fraterna Domus Társulat. A találkozót Pietro Parolin bíboros, államtitkár nyitotta meg előadásával. Leó pápa március 12-én, csütörtökön a Vatikánban fogadta a résztvevőket.

Sokszor akkor jövünk rá, milyen fontos volt nekünk valaki vagy valami, amikor már elveszítettük. Legyünk jelen – Istennel és embertársainkkal való – kapcsolatainkban, és vigyázzunk egymásra! – fogalmazott a pápa.

A befogadás alapja a kapcsolódás

Beszédében a Szentatya leszögezte: a keresztény hivatás az emberek közötti szeretetközösség építését szolgálja. A kommúnió pedig abból a képességünkből születik, hogy elfogadjuk, befogadjuk a másikat, meghallgatjuk, vendégszeretetet és ellátást nyújtunk neki.

A latin accipere (befogadás) ige azt jelenti: kapni, magával vinni. Minden valódi befogadás középpontja ugyanis egy kapcsolat, ami egy találkozás kegyelméből születik. Életünk során sokféle találkozást, így elfogadást megtapasztalunk: olyanokkal, akik szeretnek minket, családtagjainkkal, munkatársainkkal, de idegenekkel is, akik olykor ellenségesek velünk.

A fiatalokon keresztül üzen a Lélek

Amikor egy találkozás valódi, akkor a személyes élmény fokozatosan közösségi tapasztalássá alakulhat, mert másokat is magával ragad. Éppen ebbe a dinamikába illeszkedik a mostani Befogadás Katedrája, amely a fiatalokat szólítja meg. Korunkat mély társadalmi és kulturális átalakulások jellemzik.

A fiatalok, akik a társadalom és az Egyház jövőjét jelentik, valójában már most az élő és teremtő jelent alkotják

– mutatott rá beszédében a pápa. Kérdéseik és a bennük lakozó nyugtalanság arra szólít minket, hogy újítsuk meg kapcsolataink stílusát. A fiatalokat elfogadni elsősorban azt jelenti, hogy meghallgatjuk őket, a szemükbe nézünk, és felismerjük, ahogyan életükön és nyelvezetükön keresztül a Lélek továbbra is működik, és új utakat sugall nekünk.

Jelen lenni a másik életében

XIV. Leó pápa ezután két kifejezést – jelenlét és őrzés – magyarázta, amelyek segítenek megvilágítani a befogadás keresztény értelmét. Születésünk pillanatától fogva szociális közegben növekedünk. A család, a plébánia, az iskola, az egyetem, a munkahely olyan társadalmi modellek, amelyekben különböző dimenziók fonódnak egybe: pszichológiai, jogi, erkölcsi, pedagógiai, kulturális dimenziók. Valamennyiben a jelenlét a fontos.

Jelen lenni a másik életében azt jelenti, hogy megosztjuk vele időnket, tapasztalatunkat, támpontokat nyújtunk neki, amiben fölismerheti magát és fejlődhet.

Mária és József példája

A názáreti Szent Családra tekintve minden befogadó közösség fölfedezheti saját hivatását, és megtanulhatja, hogyan haladjon a szolgálat útján. Az aggódó Mária és József három nap után találja meg az elveszett Jézust a templomban. Mi ebből az evangéliumi jelenetből megtanulhatjuk, hogy

a másik jelenléte nem automatikus, hanem egy folytonos keresés eredménye.

Bizonyára mindegyikünkkel előfordult már, hogy elveszítettünk valamit vagy valakit, aki nagyon közel állt hozzánk. Abban a pillanatban rádöbbentünk, hogy milyen értékes volt számunkra a jelenléte.

Merjünk új utakra lépni!

Ugyanez történik a hitéletben is – folytatta gondolatmenetét a pápa. – Magától értetődőnek vesszük, hogy Jézus jelen van életünkben egészen addig, amíg egyszer csak úgy tűnik, hogy már nincs ott. Elhagyatva érezzük magunkat. Valójában nem ő az, aki elveszett, hanem mi távolodtunk el tőle. Amikor ez bekövetkezik, akkor bizalommal kell keresnünk őt, bátran új utakat járni, új szemmel nézni a világot, tele reménnyel. Ily módon már nem a saját magunkra szabott Istent keressük majd, hanem ott találkozunk vele, ahol lakozik.

Jézust keresni tehát azt jelenti, hogy kilépünk meggyőződéseink biztonságából és a találkozás felelősségét választjuk.

Megtanuljuk meglátni és befogadni Isten jelenlétét, aki mindig „azon túl” van.

Őrizzük a ránk bízottakat

Éppen ezt tette Szent József, amikor vigyázott a családra, amit az Úr bízott rá. Őbenne rájövünk, hogy a befogadás nemcsak jelenlétet, hanem őrzést is jelent. Őrizni annyit tesz, hogy figyelmesen állunk valaki mellett, tiszteletben tartjuk döntéseit és gondját viseljük.

Ez a viselkedés elsősorban Istené, aki népe őrzője. Ebben a távlatban megértjük, hogy az emberi család is arra hivatott, hogy megőrizze azt, amit rábíztak: a kapcsolatokat, a teremtett világot, testvéreink életét, főleg azokét, akik szenvednek és kiszolgáltatottabbak.

Szent József megmutatja nekünk, hogy jelenlét és őrzés egymástól elválaszthatatlan dimenziók. Legyen ez a két szó lámpás egy olyan befogadás felé, mely képes megnyitni az életszentség útjait, ami sohasem csak önmagára irányul, hanem mindig kapcsolatokban és testvériségben gondolkodik – zárta beszédét XIV. Leó pápa, majd áldását adta az audiencia résztvevőire.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír