Leó pápa homíliája Szent Pál megtérése ünnepén: Az Egyház megosztottsága elhomályosítja igazi arcát

Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes homíliáját közzétesszük.

Kedves testvéreim!

Az imént hallott szentírási szakaszok egyikében Pál apostol „az apostolok közt az utolsónak” nevezi magát (1Kor 15,9). Méltatlannak tartja magát erre a címre, mivel korábban üldözte Isten Egyházát. Mindazonáltal nem ennek a múltnak a foglya, hanem inkább „fogoly az Úrban” (Ef 4,1). Isten kegyelméből ugyanis megismerte a feltámadt Úr Jézust, aki feltárta magát előbb Péternek, majd az apostoloknak és az Út számos más követőjének, végül pedig neki is – egy üldözőnek (vö. 1Kor 15,3–8). A Feltámadottal való találkozása indítja el azt a megtérést, amelyről ma megemlékezünk.

E megtérés hordereje tükröződik nevének megváltozásában is: Saulból Pál lett. Isten kegyelméből az, aki egykor üldözte Jézust, teljesen átalakult, és az ő tanújává vált. Aki „lángolva tombolt” Krisztus neve ellen, most „tűzzel, harcosan” hirdeti szeretetét, amint azt találóan megfogalmazza a himnusz, amelyet e szertartás kezdetén énekeltünk (vö. Excelsam Pauli gloriam, 2. versszak). Midőn a népek apostolának földi maradványainál összegyűltünk, emlékeztetést kapunk arra is, hogy küldetése valamennyi mai keresztény küldetése: 

Krisztust hirdetni és mindenkit benne való bizalomra bátorítani. Az Úrral minden valódi találkozás ugyanis átalakító esemény, mely új látásmódot és új irányt ad ahhoz a feladathoz, hogy Krisztus testét építsük (vö. Ef 4,12).

A II. vatikáni zsinat az Egyházról szóló konstitúció elején kinyilvánította azt az égő vágyát, hogy hirdesse az evangéliumot minden teremtménynek (vö. Mk 16,15), és így „minden embert megvilágosítson Krisztusnak az Egyház arcán tükröződő fényességével” (Lumen gentium dogmatikus konstitúció, 1). Valamennyi keresztény közös feladata, hogy alázattal és örömmel mondja a világnak: „Tekintsetek Krisztusra! Közeledjetek hozzá! Fogadjátok be megvilágosító és vigasztaló igéjét!” (Homília a péteri szolgálat megkezdése alkalmából bemutatott szentmisén, 2025. május 18.). Kedves testvéreim, az ökumenikus imahét minden évben arra hív bennünket, hogy megújítsuk közös elköteleződésünket e nagy küldetés mellett, annak tudatában, hogy

a köztünk lévő megosztottságok jóllehet nem akadályozzák meg Krisztus fényének ragyogását, mégis elhomályosítják azt az arcot, amelynek azt a világ felé kellene visszatükröznie.

Tavaly ünnepeltük a nikaiai zsinat ezerhétszázadik évfordulóját. Őszentsége Bartolomaiosz, egyetemes pátriárka meghívott bennünket, hogy ezt az évfordulót İznikben [az egykori Nikaiában] ünnepeljük meg, és hálát adok Istennek azért, hogy két hónappal ezelőtt azon a megemlékezésen számos keresztény hagyomány képviseltette magát. A niceai hitvallás közös elmondása éppen azon a helyen, ahol megfogalmazták, értékes és felejthetetlen tanúságtétele volt Krisztusban való egységünknek. Az a testvéri együttlét arra is lehetőséget adott, hogy dicsőítsük az Urat mindazért, amit a nikaiai atyákban véghez vitt, segítve őket abban, hogy világosan megfogalmazzák annak az Istennek az igazságát, aki Jézus Krisztusban közel jött hozzánk és találkozott velünk.

Ma is találjon bennünk a Szentlélek tanulékony értelemre, mely képes egyetlen hangon közvetíteni hitünket korunk emberének!

Az idei imahét témájául választott efezusi levélrészletben újra és újra halljuk az „egy” jelző ismétlődését: egy a test, egy a Lélek, egy a remény, egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, egy az Isten (vö. Ef 4,4–6). Kedves testvéreim, hogyan ne érintenének mélyen bennünket ezek a sugalmazott szavak? Hogyan ne lángolna szívünk e szavak hatására? Igen, mi „ugyanazon a hiten osztozunk: a hiten az egyetlen Istenben, minden ember Atyjában; együtt valljuk az egyetlen Urat és Isten valóságos Fiát, Jézus Krisztust, valamint az egyetlen Szentlelket, aki inspirál s a teljes egység és az evangéliumról való közös tanúságtétel felé ösztönöz bennünket” (In unitate fidei apostoli levél a nikaiai zsinat ezerhétszázadik évfordulóján [2025. november 23], 12).

Mi egyek vagyunk! Már most azok vagyunk! Ismerjük fel ezt, tapasztaljuk meg, és tegyünk róla tanúságot!

Szeretett elődöm, Ferenc pápa rámutatott, hogy a Katolikus Egyház szinodális útja „ökumenikus is és annak is kell lennie, miként az ökumenikus út szinodális” (Beszéd III. Mar Awa Őszentségéhez, 2022. november 19.). Ez tükröződött a püspöki szinódus 2023-as és 2024-es közgyűlésein is, melyeket mély ökumenikus buzgóság jellemzett, s amelyeket nagyszámú testvéri küldött részvétele gazdagított. Úgy vélem, ez olyan út, amely lehetővé teszi, hogy együtt növekedjünk egymás szinodális struktúráinak és hagyományainak kölcsönös megismerésében. Amikor az Úr Jézus kínszenvedésének, halálának és feltámadásának 2033-ban esedékes kétezredik évfordulójára tekintünk előre, kötelezzük el magunkat amellett, hogy továbbfejlesztjük az ökumenikus szinodális gyakorlatokat, és számot adunk egymásnak arról, amik vagyunk, amit teszünk és amit tanítunk (vö. Egy szinodális Egyházért: közösség, részvétel, küldetés. Záródokumentum [2024. október 26.], 137–138).

Kedves barátaim, most, amikor az ökumenikus imahét a végéhez ér, szívélyesen üdvözlöm Kurt Koch bíborost, a Keresztények Egysége Dikasztériumának tagjait, tanácsadóit és munkatársait, valamint a teológiai párbeszédek tagjait és a dikasztérium által támogatott egyéb kezdeményezések résztvevőit. Hálás vagyok azért, hogy ezen a liturgián a keresztény egyházak és közösségek számos vezetője és képviselője jelen van, különösen Polükarposz metropolita az Egyetemes Patriarchátus részéről, Khajag Barsamian érsek az Örmény Apostoli Egyház részéről, valamint Anthony Ball püspök, az Anglikán Közösség képviseletében. Üdvözlöm továbbá a Keresztények Egysége Dikasztérium ortodox és keleti ortodox egyházakkal való kulturális együttműködésért felelős bizottságának ösztöndíjasait, az Egyházak Ökumenikus Tanácsa Bossey Ökumenikus Intézetének hallgatóit, valamint az ökumenikus csoportokat és zarándokokat, akik ezen a szertartáson részt vesznek.

Az idei ökumenikus imahét segédleteit az Örményországban működő egyházak készítették. Mély hálával gondolunk az örmény nép bátor keresztény tanúságtételére történelme folyamán, melynek állandó jellemző volt a vértanúság. Ezen imahét végén megemlékezünk Szent Nerzesz Snorháli, „a Kegyes” katolikoszról, aki a 12. században az Egyház egységéért munkálkodott. Ő korát megelőzve felismerte, hogy az egység keresése minden hívő feladata, és az emlékezet gyógyulását igényli. Szent Nerzesz azt a magatartást is taníthatja nekünk, amelyet ökumenikus utunkon el kell sajátítanunk, amint arra tiszteletreméltó elődöm, Szent II. János Pál emlékeztetett: „A keresztényeknek mély belső meggyőződéssel kell vallaniuk, hogy az egység nem stratégiai előny vagy politikai haszon miatt fontos, hanem az evangélium hirdetésének érdekében” (Homília az ökumenikus szertartáson, Jereván, 2001. szeptember 26.).

A hagyomány Örményországot az első keresztény nemzetként tartja számon: Tiridatész király 301-ben keresztelkedett meg Világosító Szent Gergelynél. Adjuk hálát azért, hogy a megváltó Ige rettenthetetlen hirdetőinek munkája nyomán Kelet- és Nyugat-Európa népei befogadták a hitet Jézus Krisztusban; és

imádkozzunk azért, hogy az evangélium magvai továbbra is az egység, az igazságosság és az életszentség gyümölcseit teremjék ezen a földrészen, a világ összes népe és nemzete közötti béke javára is!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media; ANSA

Magyar Kurír