Leó pápa az Apostoli Palota Kelemen termében fogadta az értelmi fogyatékos olimpikonok mintegy 150 fős csoportját. Elmondta, hogy a maga is szereti a sportot, és meggyőződése, hogy nemes és hiteles értékekre nevel. Ugyanakkor arra is lehetőséget kínál, hogy ezeket az értékeket meg is mutassák a versenyekkor és mindenekelőtt saját életükben. „A sportolás azt jelenti, hogy komoly erőfeszítéssel elkötelezitek magatokat, kitartásotok gyümölcsét pedig csapatszellemben, nyitottsággal, hűséggel, bizalommal és bátorsággal osztjátok meg. Ha így tesztek, akkor a sport szépségét, nemcsak a résztvevők, a nézők, hanem mindazok látni fogják, akik ismernek titeket, találkoznak veletek” – elmélkedett a pápa.
Előde, Ferenc pápa szavait idézte, aki 2017 október 17-én a Speciális Olimpia sportolóinak egy csoportját fogadva így fogalmazott:
A sport azon egyetemes nyelvek egyike, amely túllép a kulturális, társadalmi, vallási és fizikai különbségeken.
Egyesíti az embereket, akik ugyanazon játék résztvevői: a győzelmek és vereségek közös főszereplői.”

A Szentatya emlékeztette a jelenlévőket, hogy ebben rejlik egyetemes küldetésük, erről kell tanúságot tenniük. „Ezt teszem én is – mondta az olimpikonoknak. – Hiszen
korunknak olyan emberekre van szüksége, akik a sportolókhoz hasonlóan mindenkit az élet igazi értékeire nevelnek.
Olyan férfiakra és nőkre, akik életükkel mutatnak példát, hogy az összefogás és a szeretet az egyetlen, ami a valódi boldogsághoz és békéhez vezet.”
Megköszönve a küldöttség látogatását, őszinte örömüket és az általuk képviselt építő üzenetet, arra biztatta a sportolókat, az edzőket, a menedzsereket és munkatársaikat, hogy lelkesedéssel folytassák munkájukat.

A Szentatya végül a Szűzanya és a nemrégiben szentté avatott Piergiorgio Frassati közbenjárását kérte a jelenlévőkre, arra a fiatal sportoló védelmére bízva őket, aki végtelenül szerette Jézust, ezért a sport értékeit jó és nagylelkű életté, szent életté alakította.
A Special Olympics (Speciális Olimpia) egy nemzetközi szervezet, amely népszerűsíti az értelmi fogyatékossággal élők sportját. 1968-ban Eunice Kennedy Shriver, John F. Kennedy amerikai elnök nővére alapította.
Több mint 190 országban – köztük Magyarországon is – működik és világszerte körülbelül 5 millió sportolót foglalkoztat. Egy olyan globális mozgalom, amely a sportot a társadalmi befogadás, a méltóság és az akadályok leküzdésére bátorítja.
Mottójuk: „Hadd nyerjek! De ha nyerni nem tudok, akkor hadd próbálkozzak bátran!”
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria





