Leó pápa a szerdai kihallgatáson: A hit franciaországi újjászületése remény az egész egyház számára

A párizsi Notre-Dame újjáépítésében az egyház lelki megújulásának jelképét látta, amiről a fiatalok hite és a keresztséget kérők növekvő száma is tanúskodik. Lourdes kapcsán a Szentatya hangsúlyozta minden emberi élet sérthetetlen méltóságát; Metzben pedig Európa keresztény gyökereire, valamint a párbeszéd és a béke fontosságára irányította a figyelmet.

Végül több nyelven összefoglalta katekézisét, és üdvözölte a jelen lévő hívőket. Az általános kihallgatás a Miatyánk elimádkozásával és az apostoli áldással zárult.

Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok! Isten hozott benneteket!

Ma az elmúlt napokban tett franciaországi apostoli utamról szeretnék beszélni nektek. Nagy ajándék volt ez számomra és Isten ott élő népe számára, és hálát adok érte az Úrnak. Ismételten kifejezem hálámat mindazoknak, akik fogadtak engem – az állami hatóságoknak és az egyház pásztorainak –, valamint annak a nagyon sok embernek, akik találkozni kívántak a pápával, vagy akár csak köszönteni akarták az utcákon mint Krisztus apostolát és a béke hírnökét. Köszönöm mindenkinek!

E lelkipásztori látogatással kapcsolatos, még mindig nagyon eleven gondolataimat és benyomásaimat egyetlen nagy jelkép köré szeretném rendezni: a párizsi Notre-Dame-székesegyház köré. Ott, az első nap estéjén Szűz Mária vesperását végeztük: olyan ünnepélyes és egyben örömteli liturgia volt ez, amelyen a zene, az ének és a templom szépsége megdobogtatta az imádságban egyesült szíveket.

Éppen a Notre-Dame és a vele történt drámai esemény világíthatja meg jelképesen ezt az egész apostoli utat, olyan értelmezési kulcsot kínálva hozzá, amelyet egyetlen szóban foglalnék össze: újjászületés.

A párizsi székesegyház, amely alig hét évvel ezelőtt egy hatalmas tűzvészben szinte halálos sebet kapott, mára újjáépült, és ragyogóbb, mint valaha. Ez a katasztrófa minden téren pozitív válaszokat váltott ki: voltak köztük láthatóbb, gyakorlati jellegűek, mások pedig rejtettebb, lelki természetűek.

Helyreállítása megmutatta, hogy lehetséges az együttműködés az egyház, az állam, a közintézmények és a civil társadalom között.

Ez a hozzáállás lehetővé tette, hogy a lehető legjobban kamatoztassák mind a jótevők nagylelkűségét, mind a szakemberek és a kivitelezésben részt vevő mesteremberek szakértelmét.

A közjó érdekében való együttműködésnek kellene az intézmények, a politikai és társadalmi erők, valamint a közéleti és gazdasági felelősséget viselők megszokott működésmódjává válnia.

Ezt az üzenetet kívántam átadni a francia hatóságoknak és a párizsi székhelyű UNESCO, az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete tagjainak is, rámutatva arra az alapvető kritériumra, amelyre ennek az együttműködésnek épülnie kell: az emberi személy méltóságára.

A Notre-Dame azonban mindenekelőtt az élő kövekből épülő egyháznak, Isten szent népének a képe. Érdekes párhuzamba állítani a székesegyházban tartott vesperást a fiatalok virrasztásával, amelyre ugyanaznap este került sor Párizsban, a hatalmas Stade de France-ban. Két teljesen különböző helyszín, mégis két egymást kiegészítő, szinte lelki egységet alkotó esemény.

Mi kötötte össze őket? Az egyház, amely nem kövekből vagy betonból épül, hanem olyan emberekből, akik szeretik Jézus Krisztust, mert megtapasztalták az ő szeretetét.

A Notre-Dame-ban papok, diakónusok, megszentelt életet élők és lelkipásztori munkatársak voltak; a stadionban pedig az új francia nemzedék: új – mondhatni – nemcsak életkorukat tekintve, hanem még inkább lelkületükben, szívük és hitük szabadságában. Fiatalok, akik énekeltek, kiáltoztak, de tudtak csendben is maradni és figyelni. Figyelmes és meghatott arcok, melyek igazságra és szeretetre vágyó szívekről tanúskodtak. Örömmel mondtam nekik: „Ti vagytok Franciaország szentjei!” Ez a virrasztás a remény nagy jele volt.

Ugyanígy a remény nagy jele volt – abban a kicsinységben, amelyet Isten különösen kedvel – a Maison Bakhitában tartott találkozó is. Ez a különféle nehézségekkel küzdő embereket befogadó ház egyike annak a sok helynek, amelyek az evangélium gyümölcsei, és ahol nap mint nap azon fáradoznak, hogy szeretettel szolgálják az emberi személy méltóságát.

Van azonban a franciaországi egyházban az újjászületésnek egy olyan jele, amely már néhány éve tart: nevezetesen a keresztséget kérő fiatalok és felnőttek jelentős és egyre növekvő száma. Istennek erről a szép „meglepetéséről” jelenleg tartományi szinodális gyűlés zajlik Párizsban, amelyen én is felszólalhattam, bátorítva a katekumeneket és az újonnan megkeresztelteket útjukon, azokkal a közösségekkel együtt, amelyekhez tartoznak.

A fővárosban tett látogatásom csúcspontja a Place de la Concorde-on bemutatott szentmise volt. Ott az újjászületés jele meglepő módon vált láthatóvá: a hatalmas téren egybegyűlt liturgikus közösség – a papok, a kórus és a népes sokaság – végighúzódott a Champs-Élysées sugárúton egészen a Diadalívig, sőt azon túl is.

Az áldozáskor mindenki magához vehette az eucharisztiát, amelyet mindenütt kiszolgáltattak. Íme az igazi újjáépítés, az egyház helyreállítása, amelyet egyedül Isten képes véghezvinni Szűz Mária közbenjárására.

Így természetes volt, és kötelességemnek is éreztem, hogy Párizs után zarándokként Lourdes-ba menjek, hogy tiszteletemet fejezzem ki Mária, az egyház anyja előtt, aki a szenvedés és a halál órájában égve tartja a hit és a remény lámpását. Lourdes-ban az Úr Szűz Mária anyai gondoskodásán keresztül a remény és az újjászületés üzenetét közvetíti mindenkinek, a zarándokoknak, különösen pedig a testi-lelki betegeknek. Ezt az üzenetet akartam nyíltan továbbadni:

minden emberi élet, bármilyen állapotban legyen is, még a legsúlyosabb törékenységben is, megőrzi sérthetetlen méltóságát, és megérdemli, hogy gondozzák, kísérjék, emberi együttérzéssel és a tudomány által kínált eszközök segítségével enyhítsék szenvedését.

Ezért Lourdes az egész világ számára a szeretet civilizációjának szentélye.

Ugyancsak Lourdes-ban találkoztam néhány, visszaélés áldozatává vált személlyel, és kértem őket, segítsenek nekem más áldozatok felé is kifejezni szándékomat s az egész egyház szándékát: meg akarjuk hallgatni őket, és velük akarunk járni, miközben gyógyulásukat keresik, elismerve az életükben okozott fájdalmat, és munkálkodva a visszaélések megelőzésén.

Az apostoli út harmadik és egyben utolsó állomása Metz városa volt, Franciaország és Európa egy olyan térségében, amelyet súlyosan megviselt a második világháború. Ott tevékenykedett Robert Schuman, az európai egyesülési folyamat egyik fő kezdeményezője. A mai Európa éppen béketervként született meg a háború pusztítása után. Azt mondhatjuk, hogy ami a párizsi Notre-Dame-mal történt a tűzvészben, az történt Európával a második világháborúban. És Európa újjászületett, a demokrácia, a szolidaritás és a népek közötti testvériség elveire építve, melyek jelentős részben Európa keresztény gyökereiből táplálkoznak. Az Európa-projekt ma is ezeken az alapokon és ebből az éltető „nedvből” újulhat meg egy sokkal globalizáltabb világban, ahol a vallásközi párbeszéd elsőrendű fontosságú szerepet tölt be. Ezért Metzben találkoztam a különböző vallási hagyományok képviselőivel, akik jelenlétemben felolvasták és aláírták a párbeszéd és a béke érdekében megfogalmazott Metzi felhívást.

Kedves testvéreim, franciaországi lelkipásztori látogatásom témája ez volt: 

„Pour que le monde ait la vie”, „Hogy a világnak élete legyen” (vö. Jn 6,51). Jézus szavai ezek, melyek egész üdvözítő küldetését összefoglalják,

és amelyek az út során teljesen kifejezték minden találkozás evangéliumi értelmét. Most ezek a szavak inspirálják imádságunkat, amikor azt kérjük Istentől, hogy ez a kegyelmi esemény bőséges és maradandó gyümölcsöket teremjen.

XIV. Leó pápa felhívása az általános kihallgatás végén:

Most Etiópia Tigré régiója érdekében szeretnék felhívást intézni. Mély aggodalommal követem a Tigrében, valamint a szomszédos Afar és Amhara régiókban kialakult helyzetet, ahol ismét kiújultak a harcok. Sürgető felhívással fordulok a felekhez, hogy a párbeszéd útját válasszák. A fegyveres konfliktus soha nem oldja meg a problémákat, hanem csak súlyosbítja őket, halált, pusztítást és neheztelést hagyva maga után. Csak az őszinte párbeszéd teremtheti meg a tartós béke alapjait. Szívből remélem, hogy a nemzetközi közösség nagylelkű és mielőbbi segítséget nyújt ahhoz, hogy minden szükséges humanitárius segély eljusson a rászorulókhoz.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír