XIV. Leó pápa felhívása az általános kihallgatás végén:
Buzdítok mindenkit, hogy imádságával támogassa ukrajnai testvéreinket, akiket súlyosan próbára tesznek a bombázások, melyek ismét az energetikai infrastruktúrákat is célba vették.
Kifejezem hálámat a Lengyelország és más országok katolikus egyházmegyéiben indított szolidaritási kezdeményezésekért, melyek igyekeznek segíteni a lakosságot kitartani ebben a nagy hidegben.
Holnap lejár a 2010-ben az Amerikai Egyesült Államok és az Oroszországi Föderáció elnöke által aláírt New START-szerződés, amely jelentős lépést jelentett a nukleáris fegyverek terjedésének korlátozásában.
Miközben újfent bátorítok minden építő erőfeszítést, mely a leszerelést és a kölcsönös bizalom erősítését szolgálja, nyomatékos felhívást intézek annak érdekében, hogy ne engedjük ezt az eszközt minden további nélkül megszűnni, hanem biztosítsuk annak konkrét és hatékony folytatását.
A jelenlegi helyzet megköveteli, hogy mindent megtegyünk egy a nemzetek közötti békét tovább veszélyeztető új fegyverkezési verseny elkerüléséért. Sürgetően szükséges a félelem és a bizalmatlanság logikáját egy olyan közösen vallott etikával felváltani, amely képes a döntéseket a közjó felé irányítani, és a békét mindenki által őrzött közkinccsé tenni.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
