Leó pápa válasza egy vívódó fiatalnak: Az idő jó tanító, minden sebet begyógyít

XIV. Leó pápa – 2026. május 22., péntek | 17:52

XIV. Leó egy calabriai olasz diáknak válaszolt május 19-én a Piazza San Pietro című folyóiratban, aki arról így írt: „Nagyon nyugtalan vagyok legbelül és össze vagyok zavarodva, főként amiatt, hogy mi lesz az idők során kialakult kapcsolataimmal.” A Szentatya megnyugtatta: „Az Úr nem engedi, hogy csalatkozzunk azokban a vágyainkban, amelyeket ő maga gyújtott meg a szívünkben.”

„Ne sürgesd, hogy mindent azonnal megérts. Az idő türelmes tanítómester, és begyógyítja a sebeket.

A mindennapi imádság, még ha egyszerű és szavakban szegényes is, Isten szavának hallgatása, a szentségek ünneplése és a bölcs emberekkel való beszélgetések segíteni fognak neked

felismerni, hogy melyek azok a kötelékek, amelyeket meg kell őrizned és növelned kell, és melyeket lehet elengedni, ítélkezés nélkül” – ez XIV. Leó javaslata a fiatal Reggio Calabria-i diáknak, Pietrónak, aki a vatikáni bazilika által kiadott, Enzo Fortunato konventuális ferences vezetésével szerkesztett Piazza San Pietro folyóiratban megjelent levelében vallotta meg a Szentatyának, hogy nagyon nyugtalan legbelül és össze van zavarodva, főként amiatt, hogy mi lesz az idők során kialakult kapcsolataival, kötődéseivel.

„Jézus szeret téged”

„Félek – írja Pietro –, hogy elveszítem azokat a barátságokat, amelyeket életemnek ennek a szakaszában kialakítottam, nemcsak az iskolában, hanem a plébánián és a mindennapi életemben.” A pápa azonban megnyugtatja a fiút, emlékeztetve őt: „Jézus szeret téged. Nem elvont módon, hanem személyesen, pont úgy, amilyen ma vagy, a kérdéseiddel és az álmaiddal, a félelmeiddel és a vágyaiddal. Ez a szeretet előtted jár, és mindig elkísér, nem függ attól, milyen döntéseket hozol, sem attól, milyen utakon jársz” – tette hozzá Róma püspöke, emlékeztetve arra, hogy „Jézus jól ismeri a barátság tapasztalatát. Barátainak nevezte tanítványait, velük osztotta meg a kenyeret és osztozott útjukban, barátja volt Lázárnak, Mártának és Máriának. Valódi és hiteles kötelékeket élt meg, egészen addig, hogy megtapasztalta az elszakadás és az árulás fájdalmát.”

Éppen ezért – folytatja a pápa – „Jézus lenne az első, aki megértené a félelmedet, hogy elveszíted a barátságokat, amelyek elkísértek ezekben az években. Nem minden marad ugyanolyan az életedben, de ami hiteles volt, az nem vész el, sőt, az igaz szeretet nem enyészik el, örökre megmarad, érlelődik akkor is, amikor formát vált.” Pietro a levelében emellett megvallja, arról álmodik, hogy „valakivel együtt járjon az úton” Krisztus szeretetében. Azonban – folytatja – „a kapcsolataimban bizonytalan vagyok, ingadozom; attól tartok, hogy még azt sem sikerül megértenem, melyek azok a hiteles kötelékek, amelyeket érdemes megtartani és táplálni, és melyek a kevésbé őszinték, amelyek nélkül meg tudok lenni. Szentatya – zárul a levél –, mindezért és a közeli jövőmért kérem, hogy imádkozzon értem, hogy megértsem,

hogyan éljek együtt ezzel a nyugtalansággal és nosztalgiával, ami bennem van, és sikerüljön derűsen elindulnom az utamon, mindig Isten akaratát cselekedve.”

A család értékes ajándék az egyház számára

Válaszában a pápa megnyugtatja a fiatalt, rávilágít arra, hogy a „Krisztus szeretetén alapuló családról” szóló álmának az egyház számára is értékes ajándéknak kell lennie, amelyet bizakodóan meg kell őriznie. „Ő nem engedi, hogy csalatkozzunk azokban a vágyainkban, amelyeket ő maga gyújtott meg a szívünkben. Biztosítalak az imáimról. A belső béke, a bizalom kegyelmét kérem számodra és azt, hogy tiszta tekintettel tudj az életedre tekinteni. Máriára bízlak téged – zárja válaszát XIV. Leó –, aki fiatalon megtanult bízni, annak ellenére, hogy a szívében önmagánál nagyobb kérdéseket őrzött.”

Forrás: Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége

Fotó (archív): Vatican News

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria