Leó pápát taps és ének kísérte vasárnap, amikor beköltözött a Castel Gandolfó-i rezidenciára

XIV. Leó pápa – 2025. július 7., hétfő | 12:08

Július 6-án, vasárnap délután 17 óra körül a pápa megérkezett a laziói településre, ahol nyári pihenőjét tölti. A Villa Barberini előtti úton hívek egy nagy csoportja órákon át várta az érkezését. A pápa kiszállt az autóból, hogy mindenkit üdvözöljön, majd váratlanul az erkélyről még egyszer köszöntötte az egybegyűlteket.

A pápa érkezését az jelezte, hogy kinyitották a kaput, és kilépett egy svájci gárdista. Ezt követően érkezett meg motorosok kísérte sötét autóval, amely a domb aljánál lefékezett, XIV. Leó pápa pedig kiszállt, hogy személyesen üdvözölje a napsütésben hosszú sorokban várakozó embereket, akik már órák óta ott álltak a kordonok mögött. 17 óra körül érkezett meg Castel Gandolfóba, a pápák nyári rezidenciájába, amely 25 kilométernyire található Rómától, és ahol július 20-ig, majd augusztusban ismét néhány napig pihenni fog.

A főtéren – ahol az Apostoli Palota áll, amelyet Ferenc pápa megnyitott a nyilvánosság számára, múzeummá alakítva – néhány órán át nyugodtan zajlott az élet, turistákkal a bárokban és éttermekben, a kézművesüzletek nyitva voltak, a múzeum látogatói jöttek-mentek. Mindez 16.30-ig tartott, mert tudni lehetett, hogy a pápa akkor indul Rómából. Ekkor sokan elindultak a Villa Barberini bejárata felé, ahol Leó pápa lakik majd, és csatlakoztak a már amúgy is nagy tömeghez, amely az út két oldalán állt: rendőrök, újságírók, a környék lakói, turisták, családok és szerzetesnővérek csoportjai.

Más csoportok a Salita di Sant’Antonio, az óvárosba vezető út mentén várták az autós konvoj áthaladását. Egy Albano-tóra néző bisztrón fekete molinón fehér felirat állt: „Üdvözöljük Leó pápát”, és szerzetesnővérek egy csoportja imádkozva várta az érkezést.

Taps és éneklés kísérte a pápai autó elhaladását. Néhány méterre a Villa Barberini bejáratától XIV. Leó megállította az autót, és azonnal a tömeg felé indult, akik mindenfelől kiabáltak: „Leó pápa!”, „Szentatya!” Először néhány gyermeket áldott meg, akiket szüleik tartottak a karjukban, majd idős hölgyeket üdvözölt. Köztük volt Conchita a spanyolországi Saragozából, aki Olaszországban nyaralt: „Megszorítottam a kezét, és azt mondtam neki: »Papa León, te quiero mucho«” („Leó pápa, nagyon szeretlek”).

Leó pápa igyekezett minél több emberrel kezet fogni, majd bement a villába, ahol Raffaella Petrini nővér, Vatikánvárosi Állam Kormányzóságának elnöke, Vincenzo Viva püspök, Andrea Tamburelli, a Pápai Villák igazgatója és Alberto De Angelis polgármester várták.

Jelen volt Tadeusz Rozmus, a Villanovai Szent Tamás pápai plébánia lengyel plébánosa is, ahol a pápa július 13-án, vasárnap szentmisét mutat be. A plébános, aki arról is ismert, hogy motorozik, a Villa Barberini előtt viccelődött az újságírókkal, mondván, felajánlotta a pápának, hogy körbeviszi motoron Castel Gandolfóban. „Formális és informális találkozó volt egyben, abban az értelemben, hogy a Szentatya üdvözölte a jelenlévőket, és egy kicsit el is beszélgetett velük, bátorító szavakat mondott, és megköszönte, hogy készültek a fogadására. Nagyon nyitott, nagyon kedves, mosolygós volt” – mondta.

Miután bezárták a kaput, és a tömeg szétszéledt a tér és a tó környékére, Leó pápa hirtelen újra megjelent a villa erkélyén, és titkára, Edgard Iván Rimaycuna mellett integetett az utcán álló embereknek, akik lelkesen integettek, fényképeztek.

Vasárnap a Szentszék Sajtóközpontjának igazgatója, Matteo Bruni tudatta, hogy délután röviden üdvözölhette a pápát, aki „megerősítette örömét, amiért Castel Gandolfóban lehet, hálás a lehetőségért, hogy a következő napokban találkozhat az emberekkel, és ugyanakkor egy ilyen gyönyörű helyen folytathatja tevékenységét”.

Forrás és fotó: Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria