A találkozón jelen volt Veres András győri megyéspüspök, a PMI korábbi rektora, Törő András olaszországi főlelkész, az intézet jelenlegi rektora, valamint Kveck Péter szentszéki magyar nagykövet is.
Az audiencia alkalmával a résztvevők kifejezték szeretetüket és imádságos támogatásukat a Szentatya iránt, valamint megválasztásának első évfordulója alkalmából is jókívánságaikat fejezték ki.
A rövid személyes találkozás nagy örömet jelentett közösség számára, és megerősítette a magyar egyház és a római magyar intézmények kötődését Péter utódához. A Szentatyával való találkozás maradandó lelki élményt jelentett mindazok számára, akik részt vehettek ezen a különleges alkalmon. A találkozást követően közös fénykép is készült a Szentatyával.
Forrás: PMI
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
