Lezárhatatlan műfaj – Interjú Terdik Szilveszter művészettörténésszel

– Milyen elvárásokkal és célkitűzésekkel indult el a Lendület projekt öt évvel ezelőtt, és milyen irányokat vett az eredeti elképzeléshez képest?

– Ennek a projektnek Véghseő Tamás a szellemi atyja. Már 2009 óta dolgozunk együtt különböző pályázatok keretében. Egy norvég OTKA pályázattal (Norvég Finanszírozási Mechanizmus és az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok [OTKA] – a szerk.) indult, aztán volt két másik magyarországi OTKA, azoknak a folyománya lett ez a – Tudományos Akadémia által is támogatott – Lendület kutatócsoport, mely közben egy szerkezeti átalakításon esett át, de a nevében megtartották az MTA rövidítést – mintegy jelezve, hogy ez a Magyar Tudományos Akadémia fiatal kutatókat itthon tartó projektjeinek az egyike. Itt a fiatal kutató alapvetően Véghseő Tamás, mi pedig kutatócsoportot alkottunk körülötte. Van egy egyházművészeti szekciója, amelynek én vagyok az egyedüli tagja, illetve rövidebb ideig segítettek kutatókollégák. A liturgiatörténetbe Dobos András kapcsolódott be, aki éppen a doktoriját is írta ebben az időszakban. És van egy kánonjogi szekciója, amelynek Szabó Péter a vezetője és kutatója. (...)

Az egésznek az a célja, hogy a magyar identitásúvá vált görögkatolikusságnak a történetét dolgozza föl 1780-tól egészen 1972-ig, Dudás Miklós megyéspüspök haláláig. Ez az az intervallum, amikor arról beszélhetünk, hogy léteztek már magyar görögkatolikusok – igazából korábban is –, különösen itt Szabolcs vármegye területén, melybe még akkor beletartozott természetesen a hajdúvárosok egy része, Hajdúdorog is, amely a magyar identitású görögkatolikusság egyik meghatározó jelentőségű települése. (...)

Hajdúdoroghoz kapcsolódik az a mozgalom, melynek a 19. századtól kezdve már célkitűzésévé vált, hogy a liturgiát is magyarul végezhessék, hiszen bár már magyarul beszéltek, de a liturgiában az egyházi szláv nyelvet használták. A prédikáció nyelve alapvetően már magyar volt, és – főleg a protestáns közegből kiindulva, ahol az igehirdetésnek a nemzeti nyelv már fontos eleme –, elkezdtek azért lobbizni, hogy a Munkácsi Egyházmegyén belül elérhessék azt, hogy a magyar liturgikus nyelv is használatos legyen. Ez egy nagyon hosszú küzdelem volt, nagyon kevés eredményt ért el, és nagyon nem lehetett látni a végét, vagy hogy egyáltalán eredményt fog-e elérni.

– És ez egészen a 20. századig húzódott…

– Igen, a 20. századig húzódott, és igazából abúzusok sorozata mellett maradtunk mi fönt: mindenféle tiltások ellenére. Tehát ez is egy érdekes kérdés: ha mindig szabálykövetők lennénk, akkor valószínűleg sehova nem haladtunk volna. Ha mindig azt az irányvonalat követi, melyet főleg itt a katolikus egyházon belül kiszabtak számára, már eltűnt volna, felszívódott volna a magyar görögkatolikusság.

– Ahogyan előadásodban mondtad, 1780-tól rögzítik az egyházközségekben írásos formában az egyházművészeti alkotásokat, de műalkotásokkal korábbi időszakokból is rendelkezünk. A prezentációdban bemutattad, hogy bukkantál egy 1629-es baldachinos oltároszlopra. A kutatásodnak feladata tehát, hogy ezeket feltárd. Hogyan fogsz a műkincsek utáni nyomozásba? Hogyan kezded ezt az utat, mely térben és időben nagyon távoli is lehet akár?

– A műtárgyak egy része ismert volt eddig is, mert vannak olyan szaktudományos munkák, amelyek egy-egy régiónak a műtárgyállományát már fölmérték. Éppen Szabolcs-Szatmár megyének – a ’80-as években még így hívták –, adták ki akkor a műemléki topográfiáját, amelyben a görögkatolikusok nincsenek túlreprezentálva, de azért néhány egyházközségnek a jelentős anyagát már abban regisztrálták. (...) A 2009-es, első norvég OTKA pályázatban az volt a feladatom, hogy az ötven legkorábban meglévő templomunkhoz tartozó egyházközséget inventarizáljam: leltárt, jegyzéket készítsek ezekről a templomokról és a bennük található tárgyakról. Ezt több-kevesebb sikerrel sikerült két év alatt elkészíteni. Ma már tudom, hogy ez egy irreális vállalás, mert ötven templomot nem lehet két év alatt fölmérni, de azért sok mindent sikerült megnézni a helyszíneken.

Az egyháztörténészek találkozóján éppen a nagykállói ezüstök adták az előadásom fő témáját: ma ezek a legkorábbi ismert ötvöstárgyaink az egész történeti Munkácsi Egyházmegyére lebontva. (...) Azt is említettem az előadásomban, hogy sajnos 2000 után azt a templomot többször kirabolták, mindent elvittek, ami mozdítható volt. Az volt a szerencsénk, hogy ezeket a tárgyakat már rég nem a templomban őrizték, hanem a parókián. A tárgyegyüttes szerencsésen túlélte nemcsak a mindenféle háborúkat, hanem a 21. század elejének a fosztogatásait is. (...)

– A prezentációd egy szűkebb szeletét bontotta csak ki annak a munkának, melyet ez alatt az öt év alatt végeztél, de azért azt tudjuk, hogy nagyon sok új eredményt is hozott ez a kutatómunka. Ismertté vált a máriapócsi kegytemplom ikonosztázának első festője. Több görögkatolikus templom ikonosztázionjának pontos készítéstörténetére derült fény, vagy éppen olyan elpusztult emlékekre vonatkozó adatok is előkerültek, melyek korábban ismeretlenek voltak. Te melyiket tartod a görögkatolikusság szempontjából leginkább érdekes, legfontosabb felfedezésnek, és melyik volt az, amelyik a te szívedhez a legközelebb áll?

– Nekem a legérdekesebb, amit először említettél, a máriapócsi kegytemplom ikonosztázának az első festőjére utaló levéltári adat előkerülése. Volt egy nagyon érdekes restaurátori megfigyelés az egyik kiszerelt kép kapcsán. A bemutatott emlékanyag ma a frissen megnyílt Görögkatolikus Múzeumban tekinthető meg Nyíregyházán. Ennek az anyagnak az ikonállománya jórészt már a ’80-as években bekerült, aztán a ’90-es években gyarapodott, és jelentős részét Puskás Bernadett koordinálása mellett különböző restaurátorok újították fel 2000-ig bezárólag. (...)

A teljes interjú IDE kattintva elolvasható.

A beszélgetés a Nyíregyházi Egyházmegye podcast csatornáján meghallgatható.

Szerző és fotó: P. Tóth Nóra; lejegyezte: Juhászné Szabó Erika

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír