Lezárult az idei „72 óra kompromisszum nélkül” önkéntes ifjúsági program

Hazai – 2026. október 12., hétfő | 16:27

Október 11-én lezárult az idén tizenkilencedik alkalommal megrendezett „72 óra kompromisszum nélkül” elnevezésű, a három történelmi keresztény egyház és az Ökumenikus Ifjúsági Iroda szervezésében megvalósult háromnapos önkéntes akció.

Az esemény mottójának jegyében – „Több vagy, ha adsz!” – országszerte hétezerötszáz önkéntes több száz feladat keretében végzett ökológiai, társadalmi és közhasznú munkát, hogy szebbé, élhetőbbé tegyék környezetüket, és példát mutassanak: összefogva egymásért jobb hely lehet a világ. Nem csupán három napra.

A röviden csak „72 óra” néven ismert közösségi kezdeményezés 2006 óta közel százezer fiatalt mozgatott meg országszerte és a határokon túl, akik több mint ötezer közhasznú projektet hajtottak végre.

„Nem is mindig olyan egyszerű mindenkivel jót tenni. Emberi kapcsolataink hullámzóak, viszonyaink változóak, és nem könnyű mindig a legjobb szándékkal fordulni mások felé. A »72 óra kompromisszum nélkül« arra hív mindenkit, hogy tegyük félre nézeteltéréseinket, és egymás segítésén munkálkodjunk” – emelte ki Knáb András főkoordinátor az esemény miskolci megnyitóján.

A nagyváradi önkéntesek beszámolójában olvashatjuk: „A »72 óra kompromisszum nélkül« program keretében iskolánk közélelmezés szakos diákjai különleges élménnyel lepték meg óvodás társaikat. Egy igazi kis éttermet rendeztek be a számukra, ahová a gyerekek vendégként érkeztek, a diákok pedig felszolgálóként, étteremvezetőként, illetve segítőként fogadták őket.

A cél egy olyan vidám, játékos gasztronómiai élmény szolgáltatása volt, amelyben a kicsik is aktívan részt vehettek. Képes formában is megtekinthették a napi menüt, megtapasztalták a rendelés fogalmát, megtanulhatták a helyes terítés alapjait. Mindezt egy olyan étteremben, ahol nem pénzzel, hanem egy kedves gesztussal lehetett fizetni. 

A »72 Falat Étterem«-ben nem csupán az ételek, hanem a jókedv és a kedvesség is az étlapon szerepelt. Köszönjük iskolánk óvodai csoportjainak a fogadtatást, a szaktanároknak és a IX. osztályos közélelmezés szakos diákoknak a finom desszert elkészítését!” (Szent László Római Katolikus Líceum)

A Mándoki Térségi Szociális Központban a kisvárdai diákok tevékenykedtek: „A program részeként az intézmény újonnan indult idősek nappali ellátásának igénybevevőit szerettük volna meglepni az intézmény belső falainak festésével. 

Az önkéntesség jegyében a Kisvárdai SZC Kandó Kálmán Szakközépiskola és Technikum 11. évfolyamos diákjai csatlakoztak a programhoz, akik festékes vödröt és ecsetet ragadtak, hogy az intézmény dolgozóival együtt színesebbé, barátságosabbá tegyék az ellátottak környezetét. A fiatalok munkáját, lelkes közreműködését a dolgozók által tízóraira készített pizzával hálálta meg az intézmény. A diákok örömmel vettek részt a közös rendezvényen, mellyel ők is hozzájárulhattak az idősebb generáció mindennapjainak színesítéséhez.”

Horváth Balázs, a kaposvári Berzsenyi Dániel Evangélikus Általános Iskola igazgatója elmondta, hogy evangélikus intézményként természetes volt számukra a csatlakozás az ökumenikus kezdeményezéshez. „Adta magát a hely, hogy az iskola körüli parkot próbáljuk megtisztítani a szeméttől, próbáljuk szebbé tenni, hiszen ez a lényege ennek az akciónak” – fogalmazott az igazgató, majd hozzátette: nem csupán ezen az egy napon figyelnek környezetükre. Év közben is fontosnak tartják, hogy az iskola épülete és annak környéke tiszta és rendezett maradjon. Ezúttal ráadásul nem csak néhány osztály vállalkozott a munkára; az összes diák részt vett – összesen 202 tanuló.

A Bolyai János Református Általános Iskola második osztályos diákjai tanítóikkal együtt műsorral (dalokkal, versekkel) kedveskedtek a helyi szeretetotthon lakóinak, így kapcsolódva az idősek hónapjához is. Vecsésen 22 kihelyezett madárodú átvizsgálása, takarítása és fertőtlenítése történt.

A miskolci Szent II. János Pál pápa téren ökológiai projektre került sor: növényeket lehetett „örökbefogadni”, azaz jelentkezni a gondozásukra.

Sok fiatal önkéntes emelte ki beszámolójában, hogy ami a nap elején még csak egy kötelezően teljesítendő feladatnak tűnt számukra, az a nap végeztével már valódi, személyes találkozássá, kapcsolattá alakult. Akár egy-egy idősotthon lakóival, akár más diáktársakkal, akikkel együtt végezték a munkákat, akár idegenekkel, akikkel ugyanarra a feladatra kaptak meghívást.

A „72 óra” szervezői remélik, hogy a háromnapos akció során országszerte olyan kapcsolódások alakultak ki, amelyek év közben, a jövő évi programig is rendszeres önkéntes tevékenységben fognak kibontakozni.

A rendezvény jövőre jubilál, 2027. október 7–10. között huszadik alkalommal rendezik meg Magyarországon.

Forrás: Ökumenikus Ifjúsági Iroda/Gőbel Ágoston, Lugosi Laura/SONline

Fotó: Thaler Tamás; Lang Róbert

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria

Knáb AndrásMiskolcMiskolcNagykanizsaNagyváradNagyvárad