Diakónusszenteléssel egybekötött Szent Liturgiával zárult a máriapócsi kegyhely jubileumi emlékéve

Hazai – 2015. november 8., vasárnap | 20:00

November 8-án, Szent Mihály és az összes mennyei seregek ünnepén – mely egyben a máriapócsi bazilika búcsúünnepe is – diakónusszenteléssel egybekötött Szent Liturgiával zárult a magyar görögkatolikusok tricentenáriumi éve.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A szombat esti vecsernye (alkonyati istentisztelet), melyet Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök vezetett, az előző két nap megrendezett Mária-tisztelet, Mária-kegyhelyek Közép-Európában a 18. században című művészettörténeti konferencia záróimádsága is volt egyben. A konferencián részt vett a három görögkatolikus egyházi vezető is: a két megyéspüspökkel együtt az újonnan kinevezett apostoli kormányzó, Szocska Ábel bazilita szerzetes. Az alkonyati istentisztelet után Mária-énekekből összeállított áhítatot hallgathattak meg a jelenlévők.

A november 8-i Szent Liturgián diakónussá szentelték Kocsis Dániel papnövendéket a Nyíregyházi Egyházmegye szolgálatára. Azonban időlegesen a Hajdúdorogi Főegyházmegyében lát majd el titkári feladatokat Kocsis Fülöp metropolita mellett. A liturgián részt vett Bosák Nándor, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye apostoli kormányzója is.

A tricentenáriumi év zárórendezvényét a Szent Liturgia után a nemrég átadott zarándokközpontban, az Emmánuel-házban tartották. A Magyar Posta emléket kívánt állítani a tricentenáriumi évnek és a Görögkatolikus Metropólia megszületésének, ezért az jubileumi esztendő lezárására egy emléklapot adott ki, melyet annak tervezője, Laczkó Anita mutatott be ezen az eseményen. Ezt követően Kocsis Fülöp metropolita foglalta össze az év kiemelkedő eseményeit, majd Kapin István kegyhelyigazgató azokat a beruházásokat ismertette, amelyek ebben az évben valósultak meg Máriapócson.

Az 1696-ban Máriapócson könnyezett Mária-ikon igen hamar Bécsbe került, s helyette egy másolatot kaptak a pócsi görögkatolikus hívek, amelyet elhelyeztek fatemplomukban az erőszakkal elvitt ikon helyére. 1715 augusztusában azonban csodálatos módon ez a másolat is könnyezni kezdett. Ettől fogva zarándokok százai, majd ezrei érkeztek ide, hogy leróják tiszteletüket, hálát adjanak, vagy éppen bármilyen szomorúságukban segítséget, bátorítást kérjenek és kapjanak. Ebben az esztendőben vált tehát zarándokhellyé Pócs község, amelynek neve hamarosan Máriapócs lett.

Ennek a háromszáz éve történt eseménynek és az azóta eltelt időszak ajándékainak kívántak méltó emléket állítani azzal, hogy a 2015. esztendőt a magyarországi görögkatolikusoknál a tricentenárium jubileumi évének nyilvánították. Az emlékévet március 24-én, Örömhírvétel ünnepének előestéjén nyitották meg Máriapócson.

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Fotó: Darabán Judit és Szabó Sándor

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria