A libanoni hatóságok és a helyi média beszámolói szerint a pap október 28-án délután tűnt el. Mobiltelefonjának utolsó jelét délután egy óra körül Dzsbeil (Büblosz) városában észlelték, ezután a készüléket kikapcsolták.
Holttestét Ain Jrainban lévő házának emeletén találták meg. A papot megkéselték és kirabolták: elvitték pénztárcáját, mobiltelefonját és autóját. A libanoni Belső Biztonsági Erők (ISF) azonnal megkezdték a nyomozást: elemezték a biztonsági kamerák felvételeit, és feltérképezték az ellopott autó útvonalát.
A gyanú már az elejétől fogva egy szíriai állampolgárságú idénymunkásra terelődött, akit a helyi média a 22 éves Arkan al-Naddafként azonosított, és akit Daou atya vett fel, hogy segítsen neki az olajbogyószüretben. A gyanúsítottat a libanoni hatóságok letartóztatták, és a sajtóbeszámolók szerint a kihallgatás során beismerte a bűncselekményt.
Samir Mikhael Daou atya Hsoun és Ferhet plébániáin szolgált; életét alázattal és szeretettel Istennek és a közösség szolgálatának szentelte. 2023-ban azoknak a hegyvidéki keresztény közösségeknek a nehéz helyzetéről írt, amelyek között lelkipásztori szolgálatát végezte, és amelyeket a gazdasági összeomlás, az elvándorlás és a mindennapi élet számos nehézsége jellemzett. A 62 éves, házas maronita pap Ain Jrainból származott, egy fiú és három lány édesapja volt.
Béchara Boutros Raï bíboros, a maroniták antiochiai pátriárkája elítélte a „szörnyű bűncselekményt”, és felszólította a biztonsági és igazságügyi hatóságokat, hogy az ügyet teljeskörűen derítsék fel, a felelős(öke)t állítsák bíróság elé.
„Felhívjuk az illetékes biztonsági és igazságügyi hatóságokat, hogy a szükséges komolysággal és határozottsággal folytassák le a nyomozást, teljes mértékben tisztázzák e bűncselekmény körülményeit, derítsék ki az igazságot, azonosítsák az elkövetőket, és állítsák őket bíróság elé, azzal a céllal, hogy megőrizzék az emberi méltóságot, megvédjék az igazságot, és véget vessenek az emberi élet szentségét sértő erőszaknak” – fogalmazott.
Michel Aoun, Dzsbeil maronita eparchája is közleményben fejezte ki mély részvétét Daou atya halála kapcsán. Emellett köszönetet mondott a rendfenntartó erőknek munkájukért, és arra kérte a lakosságot, hogy felelősséggel és higgadtan viszonyuljon a történtekhez, és ne terjesszen nem ellenőrzött információkat.
Forrás: Fides – az Evangelizáció Dikasztériumának hírportálja
Fotó: Eastern Christians Facebook
Hollósi Judit/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
