Amint a köztársasági elnök aláírja a törvényt, és az megjelenik a hivatalos közlönyben, Libanon lesz a 114. állam, amely eltörölte a halálbüntetést. Összesen 145 állam van, amely jogilag vagy a gyakorlatban már nem alkalmazza a halálbüntetést, szemben azzal az 54-gyel, amely továbbra is fenntartja.
„A libanoni parlamentben történt szavazás hatalmas jelentőségű győzelem, amely a kivégzések bizonytalan felfüggesztése helyett az élethez való jog törvényi védelmét biztosítja. Az igazságszolgáltatásnak az emberi jogokon kell alapulnia” – nyilatkozta Heba Morayef, az Amnesty International Közel-Keletért és Észak-Afrikáért felelős igazgatója. „Várjuk a libanoni hatóságoktól, hogy változtassák meg az összes halálos ítéletet, ratifikálják a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának Második Fakultatív Jegyzőkönyvét, amelynek célja a halálbüntetés eltörlése, valamint hajtsanak végre további reformokat a méltóságon, a méltányosságon és az emberi jogok tiszteletén alapuló igazságszolgáltatási rendszer megerősítése érdekében” – tette hozzá Morayef.
Az Amnesty hangsúlyozta, hogy a hét képviselő által 2025. október 7-én előterjesztett, az eltörlésre irányuló törvényjavaslat elfogadása a civil társadalmi szervezetek – mint például a Libanoni Egyesület a Polgári Jogokért (Lebanese Association for Civil Rights, LACR), a halálbüntetés eltörléséért indított libanoni országos kampány (a World Coalition Against the Death Penalty részeként – a szerk.), valamint az Igazságosság és Irgalmasság Egyesület (Association Justice et Miséricorde, AJEM) – kezdeményezéseinek is köszönhető.
A libanoni börtönparancsnokság szerint 2026 januárjának végén 85 fogvatartott várt kivégzésre.
Forrás: AgenSIR
Fotó: Wikipedia
Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
