Libri amoris – Szabó Magda két posztumusz megjelent művéről

Nem csupán változatos, az olvasó figyelmét folyamatosan vonzani tudó posztumusz művek, de a leplezetlen őszinteség, a kendőzetlen igazságok könyvei is. És – mindenekelőtt és -felett – a szereleméi. A könyvek közös jellemzésére, összefoglalására nem is kell a kritikusnak szavakat keresnie, azokra minden olvasó rátalálhat egy levélben, amelyet 1962. január 16-án Tübingenből írt Szabó Magda bécsi időszakának egyik leghűségesebb barátnője, az éles eszű és nyelvű Hertha Löbisch. Ezek a „civil” elméből kipattant, elfogulatlan sorok tökéletesen visszaadják a szabómagdaság örök lényegét, a „kutyás Szabó” önmagát mindenkor bátran vállaló egyéniségét: Majdnem elfelejtettem beszámolni neked, hogyan állok a könyveddel. Először, az első olvasás után még nem tudtam mit kezdeni vele. Nagyon furcsán alakult a helyezet: olvastam és mégsem, mert minden mondat mögött ott álltál Te. Újra meg újra. A könyv más se volt, csak: Magda.

Ezek a sorok a Magdaléna – A másik Für Elise nyomában című kötetben jelennek meg, amelynek copyrightján számos név olvasható, a nagybetűs Szerző mellett a jogutódé, Tasi Gézáé, továbbá Kabdebó Lóránt irodalomtörténészé, aki 2000-ben egy hétig vándorolt Szabó Magdával ifjúkora Bécsének fontos helyszínein, azután Karafiáth Orsolyáé, aki egy novella erejéig „összehozta” az írónőt, férjét és pályatársát, Szobotka Tibort és az osztrák fővárosban szerzett ex-vőlegényt, a vegyész Gerhard Ehrlich-et is. Fontos szerep jutott ebben a könyvben N. Kiss Zsuzsa műfordítónak, a gazdag német nyelvű levélanyag átültetőjének és Murber Ibolya történész tanulmányának Bécsről, az ifjú Szabó Magdát 1935-től 1938-ig lassacskán világpolgárrá formáló osztrák fővárosról. Ez a magával ragadó „foltvarrás” szöveg ott indul, ahol a sok kiadást megért, viharos sikerű önéletrajzi regény, a Für Elise befejeződik. Egy tizenhét éves, önképzőköri díjait Bécs-járásra fordító, frissen érettségizett magyar kálvinista diáklány Debrecenből megérkezik Bécsbe, a XVIII. kerületi Zsófia Otthonba. Ahol nemcsak „egykesége” csiszolódik le róla szép lassan, de a bécsi Dorotheergasse-i református templom mellett a katolikus kultúra kincseit is megismeri. S egy olyan, kedves-játékos szerzetest, világi nevén „Karli”-t, aki a „Katzerl-Ketzerin”, azaz „Eretnek Kismacska” becenévvel ajándékozza meg a hosszú életében mindvégig cicabarát és gályarab ősére büszke kislányt…

Ami a Magda–Gerhard szerelmi történetet illeti: annak, hogy az eljegyzésből nem lett házasság, nem is annyira a vőlegény elszánt katolikussága és német anyanyelve volt az akadálya, inkább az irodalomtól, a szavak bűvöletétől távoli józan hivatása, a vegyészet. Továbbá a kettejüket minden országhatárnál, történelmi fordulatoknál jobban elválasztó szemléletbeli különbségek. Ahogyan Szabó Magda meséli Bécs-járásuk közben Kabdebó Lórántnak: (…) valamilyen Erzsébet királyné-kiállítás volt éppen. Megláttuk a plakáton a királyné szépséges arcát, és egyszerre szólaltunk meg, Gerhard azt mondta: die Kaiserin, és én ugyanabban a pillanatban: die Königin. Ez volt az egyetlen olyan pillanat, amikor nagyon komoly lettem. Elgondolkoztam, hogy ha ez a házasság létrejön, akkor ez a gyerek az osztrák igazságot fogja tudni, vagy a magyar igazságot?

Ezek után nem csoda, ha az élete további szakaszában Klagenfurtba került, talpig rendes és jóságos Gerhard már csupán egyetlen epizód erejéig kap helyet a sorrendben második ikerkönyv, a Nyusziék című, 1950 és 1958 közt írott naplófolyam lapjain. Amely a maga teljes „love story” műfajában egyáltalán nem könnyű olvasmány. Nem azért, mintha a Megmaradt Szobotkának, a Liber mortis és egyéb művek ismeretében bárki kételkedne a Szabó Magda–Szobotka Tibor-szerelem és pályatársi kötődésekkel gazdagított házasság erejében és hitelességében. Sokkal inkább arról van szó, hogy még a legtapintatosabb olvasó is „kukkolónak” érzi magát a feljegyzések bizonyos pontjain. Valószínűleg azért, mert olvasás közben könnyen el-elveszünk (olykor szinte fuldoklunk) a házaspár egymásnak adott beceneveinek tengerében. Amelyben külön kategóriát képeznek a szerelmi élet mézízű körülírásokba burkolt elnevezései, melyek azt a stilisztikai eszközt fokozzák a végtelenségig, amit annak idején D. H. Lawrence még csak útjára indított a Lady Chatterley szolid próbálkozásaival, erotikus kis magánanatómiája mindössze két, játékos neve, a Lady Jane és a John Thomas mértékletes emlegetésével.

A „nyuszi-szótártól” való idegenkedésünk azonban hamar elmúlik, ha felismerjük: ez a józan ésszel alig felfogható töménységű játszadozás az életben maradás egyetlen garanciája volt. Állásvesztések, megalázó alig-állások, nyugdíjuk elvesztésétől rettegő, idős szülők, órákon belül visszavont Baumgarten-díj, a nullánál alig több publikációs lehetőség, vetélés, kisebb és nagyobb betegségek… Mindezek ellen kettős „tűzgyűrű” (wagnerien szólva!) vette körül a Magda–Tibor párt: szerelmük nagyon belterjes, ugyanakkor megtartó és szenvedélyes világa – és a kultúra. Humán érdeklődésű-képzettségű olvasók számára különleges gyönyörűséget jelent kettejük egymásnak adott könyvajándékairól olvasni: felbukkan ezekben a felsorolásokban Szenczi Molnár Albert és Pápai Páriz Ferenc (a „kálomista” feleségnek!), vagy éppen egy 1825-ös kiadású Sheridan-színmű, illetve a legelső Dickens-kötet, a Sketches by Boz (Vázlatok) szépséges, illusztrált edíciója (az anglista férjnek!). Az első három füzet, ha már angolokat emlegettünk, sok szempontból közeli rokona Elizabeth Barrett Browning Portugál szonettjeinek, a maga szent, egyhúrú rajongásával, csak az ősmodellnél érzékibb regiszterben. Szabó Magda egy helyütt párhuzamot is von a híres angol költőpáros élete, s az ő nagy teherbírású, egymást védő, oltalmazó együttélésük között.

A „Nyuszi-füzetek” közül a négyes számú, sajnos, dátumok nélküli gyűjtemény egyszerre napló és útikönyv, s így a Hullámok kergetése és a Zeusz küszöbén rokona. A szerelem ebből sem hiányzik, szórakoztató ez a svájci, németországi, hollandiai bolyongás, a próza olykor kedves alkalmi versekkel lazítva.

A kötet anyagát az 1958-as keltezésű töredék, a Nyúlak negyedik könyve zárja, Szobotka adjunktusi kinevezésének s Szabó Magda Freskó, Bárány Boldizsár és Mondják meg Zsófikának című könyveire szóló szerződésének boldogító, elégtételt nyújtó időszaka. A befejezés egy szép, komoly, minden hiúságtól és önelégültségtől mentes, nagyon hálás vallomás: Hogy a lábamon állok, az annak a makacs szerelemnek a csodája, amellyel körülveszel… Ha semmi más, az az elégtételed meglehet, hogy Te tartasz életben. Azt a fényt, amely elöntötte az arcodat, mikor a Magvető látatlanban szerződést kötött a Zsófikára, nem tudom leírni. 

Libri amoris. A szerelem könyvei. A szeretni tudás könyvei. És nem egyszerűen egy jelentős író napjainak hordaléka. Köszönet illeti a Jaffa Kiadót és minden közreműködőt, akik nem engedték puszta múzeumi anyaggá válni ezeket az ego-dokumentumokat.

(Szabó Magda: Magdaléna – A másik Für Elise nyomában, Budapest, Jaffa Kiadó, 2017; Szabó Magda: Nyusziék – Naplók 1950–1958, Budapest, Jaffa Kiadó, 2017.)

Petrőczi Éva/Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2018. január 14-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.