Liturgia és olvasás: amire nincs időm

Nemrég az interneten láttam egy infografikát, ami azt mutatta, mivel töltötték az emberek a szabadidejüket az elmúlt ötven évben. Döbbenetes, hogy az internet milyen nagy mértékben átvette a barátokkal, családtagokkal, sportolással, olvasással vagy éppen a természetben töltött idő helyét. És persze a templomi szertartásokét is, amelyekre ma már sok embernek „nincs ideje”.

Valóban. Ma már nem csak a munkaidőt, hanem a szabadidőt is szeretnénk „kimaxolni”, és célirányos tevékenységekkel tömjük tele a naptárunkat. Az aktív szabadidő megtervezése önmagunk kizsákmányolásának fárasztó és frusztráló folyamatává válik. Mintha elveszítettük volna az ingyenesség lelkiségét, az elvárások keltette szorongásoktól mentes megajándékozhatóság és megszólíthatóság nyitottságát.

Ferenc pápa ezzel szemben arra mutat rá, hogy nem a fókuszált jelenlétet és időtlenséget igénylő irodalomolvasás vagy a „haszontalan” liturgia, hanem a rutinszerű teljesítménykényszer hordozza a csőlátás veszélyét. Azok a tevékenységek, amelyekben a hatékonyság kényszere nélkül elmélyülünk, megtanítanak vendégszerető módon viszonyulni a valósághoz. Az olvasás és a liturgia befogadásához elidőzésre van szükségünk, akár csak az étkezéshez: a fast food rohanása helyett a benyomások és a lelki táplálék megemésztésére (Ferenc pápa levele az irodalom képzésben betöltött szerepéről, 30–33).

Figyeljük meg, hogyan volt jelen Jézus a jeruzsálemi templomban! Felment ünnepelni, leült, figyelte az embereket, és szemlélődő tekintete a látványos adományok között is kiszúrta azt, aki a két fillérével mindenét odaadta a templom javára.

Ez az a jelenlét, amire az olvasás és a liturgia is formál bennünket. A közös ünneplés idején mi is leülünk, hiszen az ünnep idejét éppen azért „üljük meg”, mert nem múlik, nem folyik el. Ez nem szabadidő, a várva várt vagy az unalomtól elviselhetetlen semmittevés üressége. Az intenzív nyugalom időtlenségével az álló idő tapasztalatába érkezünk, ami megtanít az elidőzésre és felfüggeszti a mulandóságot. Ilyekor már itt, a véges időben az örökkévalóságot ízlelgetjük. 

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír