Liturgia és olvasás: kötelező?

Középiskolás diákként miden évben kaptam egy listát az irodalomból kötelező olvasmányokról. Ezeken keresztül nyertem bevezetést az irodalom és a művelődés történetébe, megtanítottak értő módon olvasni és gondolkodni, elsajátítottam egy alapműveltséget, ami közös hivatkozási alap, kultúrközösség.

A kötelező olvasmányok feldolgozásával az elvárásoknak is megfeleltem, teljesítettem a követelményeket, akárcsak az evangéliumban Jézushoz lépő gazdag ifjú. Jézus viszont arra hívja őt, és minden tanítványát, hogy ne kötelességteljesítésből, hanem belső meggyőződésből, teljes szívvel éljünk.

Az olvasás kapcsán Ferenc pápa is megjegyzi: „Semmi sem kontraproduktívabb, mint kötelességből elolvasni valamit, komoly erőfeszítéseket tenni csak azért, mert mások azt mondták, hogy ez elengedhetetlen. Inkább nyitottsággal, a meglepetést megengedve, rugalmassággal, a tanácsokat megszívlelve, de őszintén kell megválogatnunk az olvasmányainkat, megpróbálva megtalálni azt, amire életünk minden pillanatában szükségünk van” (Ferenc pápa levele az irodalom képzésben betöltött szerepéről, 7).

A liturgia kapcsán sem mindegy, hogy azon merő kötelességtudatból vagy belső meggyőződésből veszünk részt. Az előbbi esetben fennáll a veszélye, hogy a zsolozsma végzése a papi és szerzetesi fogadalmakkal járó nyűggé, a sokféle és fárasztó szolgálat mellett elvégzendő penzummá, bűntudat övezte lelkiismereti kérdéssé válik.

A vasárnapi miselátogatás is kiüresedik, ha elvárásként tekintünk rá, bármilyen kiábrándító tud is lenni, ahogy azt megünnepeljük. Dohogunk a távolmaradók és a „kibérmálkozó” fiatalok fölött, miközben egy lépéssel sem kerülünk közelebb ahhoz, hogyan tudnának újra megtelni a templomok.

Fedezzük fel és éljük meg, hogy mi az a nagyobb gazdagság, ami még hiányzik belőlünk, és amit Jézus talán éppen a liturgián szeretne nekünk adni! Segítenek ebben a felnőtt megtérők, akik szabadon választják az őket megszólító Isten követését. Mivel táplál és tart meg engem a liturgia? Van-e benne számomra „valami kenyérízű, ami nélkül most már nehéz volna meglenni”? (Ottlik Géza: Iskola a határon)

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír