Lőrincz Sándor: A kegyelem erőterében

Kelemen Lajos költő és esszéista állítja: az írás a teremtés folytatása. „Isten, a szíve mélyén minden író a maga istenének munkatársa szeretne lenni. Nem érdemes lejjebb adni a lehetetlennél.” Kelemen könyvet írt Tóth Erzsébet költészetéről, a másik kedvence pedig Iancu Laura, akiről kötetet tervez. „Laurában az fogott meg leginkább, amiben a mai irodalom a legnagyobb hiányt szenvedi: mélyen átélt, igazi, de nem vak istenessége és szinte fölérhetetlen eredetisége.” Kelemen Lajos református, „hiszem az eleve elrendelést, és hiszem, hogy a világ Isten műve – és néha félek, hogy Isten jóváhagyása. Egyszer-egyszer elfog a kétely, hogy a világ vakon halad, hiszen elég sok jel utal erre. De ha így van is, Isten akarata ez.”

Egresits Ferenc győrbácsai plébános, pápai prelátus életéhez harmadéves szeminarista kora óta hozzátartozik a fájdalom, a szenvedés. Akkor majdnem lebénult mindkét lába. Öt gerincműtéten van túl. A kérdésre, hogy a testi gyötrelmek mardosta mindennapokban jut-e valamilyen kárpótlás a kínokért, azt válaszolja: mindez hozzátartozik a papi élet teljességéhez. A szenvedés – kegyelmi oldalát nézve – nagy ajándék, s az elmúlt évtizedek keresztútjárása folyamatos felkészülést jelentett számára. Régen letett már arról, hogy megfejtse a titkot, Isten titkát, miért történt mindez vele. Ferenc atya nem panaszkodik, ahogy fogalmaz: megmaradt neki a papi élet teljessége, pasztorálja a helybelieket és a hozzá érkezőket, tanít a főiskolán, közösséget épít, szeretetszolgálatot irányít. Igaz, a szolgálatot megszakítva, olykor-olykor kénytelen visszavonulni a szobájába „mennyezetet nézni”, Hévízre indulni, felkeresni az idegsebészeti és reumatológiai osztályt, hogy valamelyest csillapodjon a fájdalom, de mindig megnyugtatja a tudat: aki élete koordinátarendszeréül a keresztet vállalta, annak el kell fogadnia a kereszthordozást is.

Tudja, jó kezekben van: „kezébe vette, megtörte, odaadta…”

A plébános vállalja a compassiót, „mindenkinek mindene”, de neki is jólesik az együttérző imádság, a felajánlott szentmise, a segítő cselekedet, s ha paptársai kopogtatnak be hozzá. „Ilyenkor még nagyobbra tárul a kegyelem tárházának ajtaja.”

Varga László kaposvári megyéspüspök felidézte, hogy már kispap korában is nagyon tetszettek neki elődje, Balás Béla lelkigyakorlatai. „Tanításai, beszédei mindig sokszínűek voltak, találóan megfogalmazott példákkal. A hűsége és az Egyház iránti nagyon mély szeretete is imponált. Beton atya imádságos ember, aki a szenvedéseit és a küzdelmeit a papjaiért és az Egyházért ajánlotta fel, s ez nincs másként ma sem.” Laci atya elmondta azt is: „Ha túlvállalom magamat,

ha besokallok a feladatokból, akkor kétszer annyi ideig nem csinálok semmit, vagyis imádkozom, és hagyom a mennyei Atyát dolgozni, akiről Jézus azt mondta: az én Atyám szüntelenül munkálkodik.

Emellett sokszor foglalkoztatom az angyalokat és a szenteket is, nehogy munka nélkül maradjanak.”

Bérczes László író, szerkesztő, irodalomtörténész, színházcsináló; könyvet írt többek között Cseh Tamásról és Törőcsik Mariról. Elismeri, hogy hiányzik az életéből a biztos pont, Isten, ezért keres, kutat szüntelen: „Természetesen erről van szó. De ha elhatározom, hogy ettől a másodperctől hiszek, attól még nem fogok hinni. Mint ahogy hiába hiszem, hogy színész vagyok, nem vagyok az, nem születtem annak. Még ha nem is érzem azt, hogy hiszek, ez nem jelenti azt, hogy nem is keresem Istent. Irigylem azt, aki hisz, aki úgy nőtt fel. Nekem ez nem adatott meg. Kereső embernek lenni sem olyan vészes…

A végtelennek van olyan része, amit nem tudok felfogni. Idáig jutottam.”

György Rózsa Sándor musicalszínész Jézust játszotta a Jézus Krisztus Szupersztárban a Kaposvári Csiky Gergely Színházban. Vallja: „Jézust eljátszani hit nélkül elképzelhetetlen. Így nem is szerepjátszás, inkább átlényegülés. Más szerepek kapcsán nem tudom, mennyire segítség, abban viszont biztos vagyok, hogy ha hite van az embernek, könnyebben dolgozza fel a sikereket, kudarcokat, egyaránt, és ez kiemelkedően fontos a mi szakmánkban.”

Maczkó Mária népdalénekesnő kiemelte: „Rivaldafény nélkül nem látják meg az embert; túl nagy a lelki-szellemi vakság. Énekes imára kulcsolt kézzel tudom, hogy Istennek, az Atyának a szeretete vezet. A legjobb utat gondolta el számomra. Ha nem így lenne, más úton vezetne. Azért imádkozom, hogy életem minden napja nevezetes és drága legyen. Bátorságot és erőt kérek, hogy naponként valami hasznosat és jót cselekedhessem. Egykor az emberek hitték és tudták: ha énekelnek, ha imádságot mondanak, ha tudatosan megélik az ünnepeiket, térben és időben egyaránt megerősítik helyüket a világban. Tökéletesen tisztában voltak egymásra utaltságukkal és az égi erőkre hagyatkozás szükségességével. Egészséges maradt a lelkük, hisz a természet közelében éltek és ősi imádságot mondtak: »Ég szülte Földet, / Föld szülte fát, / Fa szülte ágát, / Ága szülte levelét, / Levele szülte bimbóját, / Bimbója szülte virágát. / Virága szülte Szent Annát, / Szent Anna szülte Máriát, / Mária szülte Jézus Krisztusunkat, / Aki megváltott mindnyájunkat.« Az Övéi vagyunk az örömeinkkel, a gondjainkkal, a vidámsággal, az énekléssel együtt.”

A kötetben megszólaltatott személyek választott hivatásuk kiemelkedő képviselői, törekvésük, hogy a maguk területén kihozzák magukból a legjobbat.

Lőrincz Sándor: A kegyelem erőterében
Kairosz Kiadó, 2022

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Kairosz Kiadó; pixabay

Magyar Kurír