A Honvédelmi Minisztériumban (HM) és a Magyar Honvédségben szolgálatot teljesítő katonák közül százan tapasztalhatják meg a lourdes-i csodát: többek között imádkozhatnak a Jelenések barlangjánál, a Szent X. Piusz föld alatti bazilikában, valamint részt vehetnek a keresztúton és a nem mindennapi fáklyás Mária-körmeneten is.
Markovics Milán Mór őrnagy, a HM Katolikus Tábori Püspökség pasztorális helynöke elmondta: a katonai zarándoklat minden évben hasonló programkeretre épül, ugyanakkor mégis mindig más. „Lourdes kicsit olyan, mint a Biblia. Ha ezerszer olvassuk is el, mindig találunk benne újat. Minden évben várunk visszajelzéseket, így ezek alapján is módosítunk egy picit, hogy mindenki valóban zarándoknak érezhesse magát” – hangsúlyozta.
Harmincnyolc nemzet katonái látogatnak el idén a Mária-kegyhelyre, amely a második világháború után a Franciaország és Németország közötti béke jegyében jött létre. Ez a békeszándék természetesen azóta kibővült. „A különböző nemzetek katonái a béke céljáért gyűlnek össze. Ilyenkor a kávézókban látni lehet mindenféle egyenruhás katonát mosolyogni és beszélgetni, kezükben zászlót és gyertyát tartanak, miközben a katonazenekarok zenéit hallgatják. Látni lehet őket térdelni és imádkozni Lourdes híres barlangjánál, merítve a híres vizéből. Aki ott van, valami különleges emberit, és aki nyitott rá, valami emberfelettit is megélhet” – világított rá Markovics Milán Mór őrnagy.
Hogy melyik a legkiemelkedőbb programja a nemzetközi katonai zarándoklatnak, az szubjektív. A tábori lelkész elmondta: van, akinek a zenekarok bevonulása vagy a barlang előtti szentmise tetszik, de akadnak jó páran, akik a vízből való merítést vagy az esti gyertyás körmenetet kedvelik. Tavaly Magyarországról elvitték Lourdes-ba az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Ozsvári Csaba ötvösművész által alkotott missziós keresztjét. „Számos nemzet katonája és katonalelkésze mondta nekünk, hogy e missziós kereszt – amelyet magyar katonák vittek a Mária-körmeneten – felállítása és bemutatása volt a csúcspontja az eseményeknek. Egyikük azt írta, ha semmi mást nem kaphatna a katonalelkészektől már az életben, akkor is erre a néhány órára és az ott készült képekre lesz a legbüszkébb, amit az unokáinak is mutatni fog. Ahogyan megfogalmazta: »akkor értettem meg, hogy milyen erőt jelent a hit a katonai hivatásomban«” – zárta gondolatait Markovics Milán Mór őrnagy.
Szöveg: Takács Vivien
Forrás: honvedelem.hu/Katolikus Tábori Püspökség
Fotó: Rácz Tünde
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria