Lukács László piarista szerzetesre emlékeztek halálának második évfordulóján Budapesten

Hazai – 2025. február 24., hétfő | 13:43

Február 23-án, vasárnap szentmisében emlékeztek meg Lukács László piarista paptanárról, aki két évvel ezelőtt, 2023. február 25-én hunyt el. A megannyi papi hivatást ébresztő piarista tanárért Juhász Ferenc miskolci plébános mutatta be a szentmisét Budapesten, az Örökimádás templomban.

Az Örökimádás templomban nyugvó szerzetes évtizedekig e templomban celebrálta a vasárnap délelőtti szentmiséket. Ezért a templomhoz kötődő hívek kezdeményezésére az összegyűlt rokonok, barátok, tanítványok kisebb csoportja érte imádkozott.

Juhász Ferenc beszédében kitért arra, hogy olykor elhangzik a kérdés: vajon milyen többlettel rendelkeznek az egyházi iskolák? Válaszában a többlet így hangzott: Jedlik Ányos, Sík Sándor, Jelenits István, Lukács László… – és a sor hosszan folytatható.

* * *

Lukács László 1936. július 31-én született Budapesten. Érettségi vizsgát a pesti Piarista Gimnáziumban tett 1954-ben, ezt követően még augusztusban belépett a piarista rendbe. Felsőfokú tanulmányait a Kalazantinum Piarista Hittudományi Főiskolán végezte 1954 és 1961 között, majd 1963-ban a Római Katolikus Hittudományi Akadémián dogmatikából, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar–angol szakán irodalomtudományból doktorált. 1959. augusztus 28-án tett örökfogadalmat. 1961. március 18-án szentelték pappá. 1981-ben a teológia doktora lett.

Több mint két évtizedig szolgált Kecskeméten, ahol kezdetben a gimnázium tanára, majd a diákotthon igazgatója volt. A kecskeméti piarista gimnázium igazgatói tisztét közel tíz éven át töltötte be, majd a Kalazantinum Piarista Hittudományi Főiskolán oktatott 2000-ig. Ezt követően a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola főigazgatója és dogmatikatanára volt. 2008-ig vezette az intézményt, a felsőoktatási törvény változása miatt 2006-tól már rektorként.

Lukács László 1984-től a Vigilia katolikus folyóirat felelős kiadója, 2019 végéig főszerkesztője volt. 1989 és 1995 között az Új Ember katolikus hetilap felelős szerkesztője és kiadója, 1990-től tíz éven át a Magyar Kurír felelős kiadója volt. 1989 és 1995 között vezette a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Kommunikációs Irodáját, majd 1995 és 2007 között a Tömegkommunikáció Pápai Tanácsának konzultoraként is tevékenykedett. 1992-től nyolc éven át több neves nemzetközi teológiai társaságnak is elnökségi tagja volt.

Számos díjban, kitüntetésben részesült a rendszerváltást követően: 1990-ben a New York-i katolikus St. John University díszdoktorává avatták; 1991-ben Leopold Kunschak-díjban, 1995-ben Pulitzer-díjban részesült. 1999-ben Kodály Zoltán közművelődési díjjal, 2011-ben a Pro Urbe Budapest elismeréssel tüntették ki. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2020-ban Pro Cultura Christiana díjat adományozott a piarista szerzetesnek.

2023. február 24-i ülésén a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Szenátusa Lukács Lászlónak a főiskola létrehozása során szerzett elévülhetetlen érdemei, kimagasló szakmai teljesítménye és példaértékű életpályája elismeréseként a rector emeritus címet adományozta.

Az öt nyelven (angol, német, francia, spanyol, latin) kiválóan beszélő és író piarista szerzetes tudományos munkássága kiemelkedő nemzetközi viszonylatban is. Közel százötven magyar és negyven idegen nyelven írt tanulmánya jelent meg, tizenöt könyv lefordításához fűződik a neve.

Teológiai munkássága mellett Lukács László atya ízig-vérig tanár maradt, aki diákjait a valódi tudás mellett emberségre, teljes értékű életre nevelte. Életét meghatározta a keresztény értékekért való kiállás, úgy, hogy közben a kommunikációt szolgálta hívők és nem hívők, katolikusok és más felekezetűek között.

Forrás: Piarista Rend Magyar Tartománya

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria