Lukács László SchP: Gyógyító nagyböjt

A liturgikus év elemei az évszázadok során beleivódtak a társadalmi szokásokba is, leginkább talán az adventi és a nagyböjti időben. Aligha lehet fontossági sorrendet felállítani a kettő közül, a mindennapokban azonban az advent bizonyul fontosabbnak. A „rorate” misék szokása megmaradt a zsinati liturgikus reformok után is – sokan szánják rá magukat arra, hogy ebben az időben korábban keljenek, és elmenjenek a hajnali misére. Nem kis áldozatot vállalnak evvel, mégis örömmel teszik, hiszen a téli hidegbe-sötétbe forduló időben ott dereng a várakozás a Megváltó születésére. A szeretet kisebb-nagyobb áldozatai is örömet hoznak, akár a napi jócselekedetek itt-ott máig fennmaradt szokásában, akár az ajándékozás karácsonyi körforgásában.

Jelentőségét tekintve a nagyböjt lenne a fontosabb előkészületi idő, súlya mégis kisebb, mégis mintha idegenebb lenne korunktól: akár mint az önkéntes vezeklés, lemondás ideje, akár mint a húsvétra való előkészület. Pedig ha mélyebbre nézünk, mindkettő ott rejlik életünk mélyén.

A keresztény aszkézis mára kiment a divatból, a böjtölés is régi korok komor hangulatát idézi, értelmetlen önsanyargatással. Az Egyház is enyhített a szigorú böjti szabályokon, főleg az étkezésben való megtartóztatás terén. – Különös fordulat, hogy napjainkban más indoklással, másféle céllal, de visszatér a böjt divatja. Az internetes keresőben tucatnyi csábító jó tanács és üzleti ajánlat ugrik elő a böjt szóra: méregtelenítő, tisztító, erősítő hatást ígérnek, wellnesszel egybekötött (méregdrága) gyógyító, „bioböjt” kúrákat, hogy ezáltal testünk egészségesebbé, erősebbé, fiatalabbá váljon. A Biblia ajánlotta böjt mintha újra időszerűvé válna, hiszen nemcsak a biológiai szervezetnek van szüksége effajta megtisztulásra, hanem a lelkünknek, a személyiségünknek is. Csakhogy ehhez éppen nem a wellness-kúrák vezetnek el, hanem a jótettekkel és imádsággal kísért tudatos lemondás a Biblia szellemében, amely kiemel önösségünkből és mások – Isten és embertársaink – felé fordít.

A tudatos önkorlátozásnak az egyéni életen messze túlmutató jelentősége lett azonban napjainkban. Hiába érkeznek hírek az ökokatasztrófa veszélyéről, a Föld egészét romboló életmódunkról, a többség mégis úgy gondolja, hogy ezek a folyamatok függetlenek az egyének pazarló, a környezetet kizsákmányoló életmódjától. Létszükségletüknek érzik azt a jólétet, amely mindenfajta önkorlátozást elutasít magától. A nagyböjti idő kétszeresen is a tudatos lemondás alkalmát kínálja: belső énünk megtisztítására hív, a lemondást jótettekkel és imádsággal kísérve; és a „globális falu” lakójaként kollektív önmérsékletre szólít fel, saját jövőnk és a következő nemzedékek érdekében.

Így válhat gyógyító böjtté előkészületünk a húsvétra, amely Jézus földi halálán keresztül a feltámadás öröklétébe nyitja meg utunkat.

Lukács László SchP Gyógyító nagyböjt című írása a Vigilia 2013. márciusi számában jelent meg.

Forrás: Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír