M. S. mester Feltámadás című képe alá

Ha az utóbbi feltételezés helytálló, akkor az M. S. jelentése Martinus Strigoniensis, vagyis Esztergomi Márton. Egy bizonyos, hét, eredetileg a selmecbányai Szent Katalin- plébániatemplomban látható passióképe közül négy, a Krisztus az Olajfák hegyén, a Keresztvitel, a Kálvária és a Feltámadás az esztergomi Keresztény Múzeum kincse.

Most lépjünk közelebb a sorban talán legszebb, legtöbbet mondó, a Jézus szenvedéstörténetét méltón záró Feltámadás című olajfestményhez, amelyen az M. S. szignatúra szokatlan helyen, a feltámadott Krisztus koporsójának párkányán látható. Méghozzá nem egyszerű azonosító jelként, hanem a nyilvánvalóan mélységes hitű festőművész üzeneteként arról, hogy meggyőződése szerint az első Feltámadott érdemeinek köszönhetően ő maga, azaz a kép alkotója is egyike lesz azoknak, akik számára a halál nem jelent végleges pusztulást.

M. S. mester névjegye és az 1506-os évszám a képen

Ahányszor rátekintek erre a festményre, mindig egy szépséges, 1984-ben kiadott Hungaroton-lemez jut az eszembe, amelyen a Schola Hungarica együttes Dobszay László vezényletével és Szendrei Janka karigazgató előkészítő munkájának eredményeként karácsonyi és húsvéti vecsernyéket énekelt. A zenei anyagot a Zágrábi Egyetemi Könyvtárban található 15. századi Pálos Antifonále, illetve a Pozsonyi Levéltárban őrzött Anna Hansen Schuman-kódex anyagából merítették. A húsvéti összeállítás capituluma, vagyis rövid olvasmánya a Christus resurgens – A feltámadott Krisztus, amely a lemezborítón is szereplő, s itt most ugyancsak látható M. S. mester-festmény, a Feltámadás lényegének méltó összefoglalása lehetne: „Krisztus halottaiból föltámadván, már meg nem hal, a halál őrajta többé nem uralkodik; mert hogy meghalt a bűnnek, egyszer halt meg, de hogy él, már az Istennek él. – Istennek hála!”

Ha rátekintünk a képen látható arcokra, a feltámadott Jézusra és a koporsóját rejtő sziklabarlangot őrzőkre, nyugalmat és csendes örömet érzünk. A bamba, alaposan – többek között láncos golyóbisokkal – felfegyverkezett zsoldosok, ha úgy tetszik, vazallusok tompa ábrázata mellett valósággal ragyog a jóságtól és az értelemtől Megváltónk arca. Erőteljes, életteli testéről már eltűntek a hosszas, aprólékosan megtervezett kínzás nyomai. Kezében az Ecclesiát jelképező keresztes zászló lobog, s passiójának elemei, a keresztre feszítés, a kereszthalál, a keresztről való levétel, az elsiratás és a szent testét megkenni készülő, gyászoló asszonyok csoportja már csak a háttér miniatűrjein vannak jelen. Ezek az arányok, a feltámadás diadalának és a nagyhét fájdalmas eseményeinek ilyen megjelenítése erőt és reményt ad nekünk, még akkor is, ha 2021 húsvétja már a második, amikor a halál árnyékának völgyében járunk. Legyünk most M. S. mester tanítványai, aki ezt a festményét 1506-ban alkotta, s nevének kezdőbetűit nem félt egy koporsó párkányán megjeleníteni, mert tudván tudta: a feltámadás bizonyossága képes kihúzni a hívők szívéből a halál fullánkját. Örök érvényű, nem csupán a festő kortársainak szóló üzenet ez. Aki teheti, merüljön el e halhatatlan kép világában úgy, hogy közben a Schola Hungarica harminchét évvel ezelőtt előadott húsvéti epizódjait hallgatja, amelyeket a páratlan szépségű, középkori eredetű ócsai református templomban vettek fel.

Szöveg: Petrőczi Éva

Fotó: Wikimédia Commons

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. március 21-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.