Ma kezdik vetíteni a vértanúhalált halt Boldog Brenner János életéről szóló filmsorozatot a HírTV-n

Kultúra – 2023. április 24., hétfő | 18:57

Április 24-én, hétfőn 20.10-kor mutatja be a HírTV Magyarországon annak a nyolcrészes sorozatnak az első epizódját (majd hétköznap esténként a továbbiakat), amely Boldog Brenner János életét, tanításait, illetve vértanúhalálát mutatja be.

A film egy fiatal blogger, Darvasi Áron szemszögéből mutatja be az eseményeket, aki szülőhelyére, Rábakethelyre utazik, ahol kutatómunkát végez, és feltárja a mártír pap történetét. Az események központi helyszíne Szentgotthárd és környéke, ami a szereplőválogatásban is meghatározó szerepet játszott. Az író, rendező Szilágyi Andor tudatosan választott a tájegységen élő szereplőket. A színészek nagy része szombathelyi és zalaegerszegi színházakból érkezett, de feltűnik Szamosi Zsófia, Csőre Gábor és Lőte Attila is. A főszereplő egy fiatal tehetség, Jámbor Nándor, aki a családtagok szerint megszólalásig hasonlít Brenner Jánosra.

Soós Viktor Attila, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) tagja történészként az epizódok hiteles, történethű megjelenítését segítette. „Korábban bennem is felmerült, hogy a könyvek mellett legjobban film formájában, különösen a játékfilm eszközével lehetne Brenner János életútját bemutatni – mondta el a februári szentgotthárdi filmbemutatón Soós Viktor Attila. – Szilágyi Andor volt az, aki teljesen megszállottan, eltökélten belevetette magát a film tervezésébe, a forgatókönyv megírásába, elkészítésébe. Én segítséget tudtam nyújtani ahhoz, hogy teljes képet kaphasson Brenner Jánosról. Dokumentumokat, fényképeket, háttéranyagokat bocsátottam a rendelkezésére, amelyek segítették őt abban, hogy egy történelmileg teljesen hiteles forgatókönyv, film születhessen. Brenner János élete mellett fontos volt a Szombathelyi Egyházmegye helyzetének, az üldözött egyházi személyek sorsának ábrázolása, valamint a történelmi háttér megrajzolása is. Jó látni, hogy egy teljesen hiteles, pontos film született, amelyben minden szál, minden történet eredeti, valós alapokon nyugszik.”

A sorozat forgatása 2022. februártól májusig tartott, a Nemzeti Filmintézet támogatásával jött létre.

A nyolc részből álló sorozat első epizódját április 24-én, hétőn 20.10-kor vetítik; ezt követően hétköznap esténként tekinthetik meg a nézők.

Forrás és fotó: Nemzeti Emlékezet Bizottsága Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria