Magyar és francia fiatalok a múlt lövészárkaiban

Az I. világháború kitörésének századik évfordulóján a zarándoklat a Verdun melletti véres összecsapások színhelyén, Vauquois dombján, terület-helyreállítási munkálatokban teljesedett ki. 

A Szeretet Fiai rend két papja kíséretében a magyar és francia fiatalokból álló tízfős csoport azt a célt tűzte ki maga elé, hogy augusztus 17-éig rendbehozza a Verdun és Argonne között található Vauqois zöldellő dombjának „német oldalát”, hogy az mások számára is megközelíthető legyen. A csapathoz időközben csatlakozott két szenegáli fiatal is, akik nagyapja a gyarmatokról érkezett francia hadsereg lövészeként harcolt az I. világháborúban.

A vad liánok, makacs páfrányok és borostyánlevelek között munkáskesztyűt viselő fiatalok dolgoztak szerszámokkal a kezükben: gazoltak, gereblyéztek, kapáltak. És ahogy a munka haladt, lassan kirajzolódott Vauquois dombjának rejtett „arca”. Egyben maradt gránát került elő – száz évvel az I. világháború véres összecsapásai után a sáros föld mélyéből felbukkant az erőszakos múlt.

„Ezek a leletek senkit nem hagynak hidegen, a fiatalok gyakran így ébrednek rá saját elrejtett lelki sebeikre” – magyarázta Pierre Tritz atya, a Szeretet Fiainak rendfőnöke, a Béke-utak kezdeményezője. – „A földben megannyi szimbólum rejtőzik. A teljesen letarolt, megsebzett föld is képes megújulni, ismét termékeny lesz, és kiveti magából sebeit, a lövedékeket. Ez az út alkalmat ad arra, hogy letegyük fegyvereinket, hátrahagyjuk személyes indulatainkat, és elinduljunk a béke útján.”

A fiatal önkéntesek lába alatt több kilométernyi gyalogsági alagút és bányarendszer húzódik, amelyet a katonák ástak ki. Helyreállítása az elmúlt évek során a Vaquois és Környéke Baráti Körnek köszönhetően valósult meg. A negyven méter mélyen lévő földalatti járatokban mintegy kétezer-háromszáz német, és feleannyi francia katona élte mindennapjait. A történészek becslése szerint 1916 júliusában a verduni frontra hatvanmillió lövedék zúdult száznegyven nap alatt. Még napjainkban is találhatunk maradványokat a megművelt földek barázdáiban. 

Varga-Tóth Rita férjével vett részt az úton. (Egy korábbi Béke-úton ismerkedtek meg egymással.) A magyar házaspár számára a háború emléke egyáltalán nem távoli. Ezért is fontos nekik ez az út. „Franciák és magyarok között meglehetősen nagy a távolság, és nem csak földrajzi értelemben. A szüleim tudatában nem az európai identitás kapja a főszerepet, ez számukra nem fontos. Ők egyszerűen magyarnak tekintik magukat. Én már a harmadik generációt képviselem az 1920-as országfelosztás óta, de a Felvidékről származó szüleim számára a sebek még mindig nem gyógyultak be” – mondta el Varga András.

Fotók: Fanny Cheyrou, Pierre Tritz és Varga András

Magyar Kurír