A Lega Mariana Francescana születéséről kérdezték a Vatikáni Rádió magyar nyelvű műsorában az alapítót, Bodon Pétert, a Golden Rosary (Arany Rózsafüzér) non-profit kft. vezetőjét.
Az alábbiakban részleteket közlünk az interjúban elhangzottakból.
A sportszövetség megálmodója a Vatikáni Rádiónak nyilatkozva elmondta: a ferences sportszövetség egy nemzetközi jótékonysági programból nőtte ki magát, melyben elsőként a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány és Berhidai Piusz ferences tartományfőnök vállalta a fővédnökséget. Majd Massimo Fusarelli ferences generálistól is kapott ajánlólevelet a sportliga. Végül a Római Kúriához tartozó Nemzetközi Pápai Mária Akadémia támogatásával hozták létre a Lega Mariana Francescana sportszövetséget.
Eddig két esemény megszervezése fűződik az új ferences sportszövetség nevéhez: a 2023 márciusában, illetve májusában Rómában rendezett kispályás labdarúgótorna, melyeken több csapattal ferences szerzetesek, továbbá a magyar papi válogatott és a Bodon FC is részt vett.
A jövőben a labdarúgáson kívül más sporteseményeket, illetve jótékonysági programokat is szerveznek – mondta a tervekről Bodon Péter.
A sportszövetség célja a társadalmi felelősségvállalás, a társadalom peremére szorult emberek, a kirekesztettek és a fogyatékkal élők segítése, a szenvedélybetegségek elleni küzdelem a sporton keresztül – hangsúlyozta az alapító; majd ferences sportszövetség célját illetően így fogalmazott: „Legyünk egymás testvérei, a béke és az elfogadás üzenetének közvetítői.”
Assisi Szent Ferenc is a béke embere volt; a Nemzetközi Pápai Mária Akadémia is a békét és az elfogadást, a testvériességet tartja fontosnak – emlékeztetett az interjúban Bodon Péter. – A sport az összefogás egyik módja a különböző nyelvű, kultúrájú, vallású és származású emberek között, különösen a mai megosztott világban. A sporton keresztül elérhetjük azokat, akik nehéz helyzetben élnek.
A Nemzetközi Pápai Mária Akadémiát Szent XXIII. János pápa hozta létre 1959. december 8-án.
„Örömmel működünk együtt, és támogatjuk a Lega Mariana Francescana sportszövetséget” – mondta Stefano Cecchin OFM, a Nemzetközi Pápai Mária Akadémia elnöke.
A Lega Mariana Francescana sportszövetség rendezvényeiről és a részvételi lehetőségekről a bodonfc@gmail.com e-mail-címen lehet érdeklődni.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria