Magyar papi szolgálat a cserkész világdzsemborin Japánban

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

Kétszáz magyar cserkész vesz részt július 29. és augusztus 8. között a 23. Cserkész Világtalálkozón, a cserkészek négyévente megrendezett dzsemboriján Dél-Japánban. Az eseményre 147 országból több mint 33 ezer fiatal érkezett. A magyar cserkészek hat országból képviselik az összmagyarságot.

A találkozót a legnagyobb japán sziget, Honsú nyugati csücskében, Kirarahamában egy mesterséges félszigeten tartják. A magyar csapat már több mint egy éve megkezdte a felkészülést az útra, ahová 108 résztvevő, 17 vezető és 75 önkéntes táborszervező indult el.

A 23. dzsembori jelmondata a kandzsi ’WA’ szimbóluma, 和 japán írásmód szerint. Fordításban: „Spirit of Unity” – „Érezzük az egységet!” E jelmondatból kiindulva az életerő (energy), megújulás (innovation), összhang (harmony) kulcsszavak köré építették fel a találkozó tematikáját.

„A világdzsemborin fiatalok tízezrei jönnek össze. A résztvevők, legyenek mexikói, szaúdi, kenyai vagy bármilyen más nemzetiségűek, a találkozó idejére ’csak cserkészekké’ válnak. A világ legkülönbözőbb helyeiről jönnek, mégis képesek egységet alkotni – fogalmaz a dzsemboriról Scott A. Tear, a Cserkészmozgalom Világszervezetének főtitkára.

A magyar csapattal utazó egykori cserkész aztán pap, aztán cserkészpap Hodász András – ahogy a cserkészek nevezik: Ifatya – blogjában számol be papi szolgálata lehetőségeiről a táborban. Ír arról is, hogy a 40 ezer vidám fiatal fesztiválhangulatú táborában hogyan próbál alkalmat teremteni a csendre, imára, próbálja jelenvalóvá tenni az istenkapcsolatot.

„Ahogy egyre szélesebb körben elterjedt a kiutazásom híre, sokan kérdezgették tőlem, mit csinál egy pap a dzsemborin. Ahogy 2007-re emlékszem, nem sokat. A résztvevők egész nap változatos programokon vannak, rengeteg benyomás, élmény éri őket, és meglehetősen ritkán látogatják a Faith and Beliefs Zone sátrait, ahol alkalmuk lenne elcsendesedni” – e bejegyzéssel kezdi beszámolóját Hodász András, megfogalmazva azt a feladatot, mit adhat hozzá papként a találkozóhoz.

Gyónni szeretnék!, Imádkozz értem!, Hallgass meg! feliratú kártyákat készített a résztvevők csomagjába, hogy ezzel a „a nagy vidámságban eszébe juttassa a résztvevőnek, lehetőségük van ezeket a papi szolgáltatásokat igénybe venni, bármikor”. Készült számukra továbbá összehajtogatott térkép, a középpontban Jézussal és körülötte különböző imák, amik mint út vezetnek hozzá. Ezt egészítették ki Molnár Miklós atya együttműködésével reggeli imák, néhány zsoltár, az Úrangyala, röpimák, szentek imádságai, és az esti lelkiismeret-vizsgálatot segítő kérdések.

„Hogy hogyan sikerül lelki szempontból a tábor, azt még korai lenne megjósolni. Az eddigi tapasztalatok azonban kifejezetten jók. A résztvevők hálásak a papi jelenlétért, és ki is használják azt. Vasárnap a Fuji lábánál egy pavilonban ért minket az este. Gyertyafénynél, néhány egymásra rakott, és magyar zászlóval letakart hátizsákokon tartottunk magyar misét” – írja Hodász András.

Majd egy élményét osztja meg:

„Első nap megbeszéltem az egyik rajparancsnokkal, hogy kimegyek este hozzájuk, ott vagyok a vacsorán, beszélgetek a résztvevőkkel, aztán maradok a zászlószertartáson, ahol vezetem az imát. El is készítettem a zsoltárt, amit majd közösen átelmélkedünk, átimádkozunk, szép csendben elmélyülve, aztán Gergő segítségével ki is nyomtattuk 30 példányban, tehát minden készen állt.

A vacsora kiválóan sikerült, a tányér fölött csak úgy záporoztak a kérdések papságról, buddhizmusról, zenéről, Irish Coffee-ról, mindenről, ami csak érdekelte őket. Majd következett egy kis éneklés-táncolás a Magyar Csárdában, és végül eljött az ima ideje.

Ekkor realizáltam, hogy baj van. Az elcsendesedés, hosszas zsoltárelmélkedés nem is olyan egyszerű egy csapat feldobott, kiizzadt tizenévessel, úgy, hogy közben tőlünk néhány méterre a többi raj énekel, nevet, zajong, csörömpöl...szóval: él. Ekkor jön el a spontaneitás és a Szentlélek ideje! A zsoltárt elengedtem, és csak annyit kértem a gyerekektől, hogy csukják be a szemüket, néhány pillanatig maradjanak csendben, és képzeljék el Jézust, ahogy ott áll előttük, és őket nézi. Itt az alkalom arra, hogy kimondják azt az egy mondatot, ami a szívükön van. Azt a mondatot, ami most megfogalmazódik Jézus felé, vagy azt, amit már régen el akartak mondani neki, csak nem merték.

Néhány másodperc csend után elindultunk körbe, és mindenki kimondta hangosan a mondatát. Hihetetlen élmény volt! Olyan mélységek fogalmazódtak meg egyetlen mondatban, amit nem is vártam!

Egy pillanat alatt tapinthatóan közöttünk volt Jézus, és a gyerekek egymás után szólították meg Őt a szívük legmélyéből. Én meg álltam, és csak arra tudtam gondolni, hogy Jézus ebben a pillanatban mindenkit átölelt."

 Fotó: Magyar Cserkészszövetség

Magyar Kurír