Magyar Piarista Diákszövetség: rejtett szálak tartanak össze

– Hogyan fogalmazná meg a 25 éves jubileum jelentőségét?

– 1989 áprilisában, az alapításkor óriási jelentősége volt annak, hogy emberek fontos értékek, célok mentén újra összegyűlhetnek. Ünnepelésünkben szép negyedszázadra tekinthetünk vissza, a lendületes indulásra, építkezésre. Azokat szeretnénk ünnepünk középpontjába állítani, akik megalakították, hűségesen működtették, élettel töltötték meg a diákszövetséget az elmúlt két és fél évtizedben. A mi részünkről, fiatalabbak részéről, ez köszönet azért, hogy volt hová bekapcsolódnunk, és van mit továbbvinnünk. Az ünnepeltekkel, a korban előttünk járókkal közösen előre is tekintünk ugyanakkor, és abban bízunk, hogy a következő években a fiatalabb generációk is felfedezik a maguk számára a diákszövetséget. Sokat adunk a hagyományainkra, és fontos számunkra a generációk kölcsönös tiszteletadása, ezért egyensúlyra törekszünk, most azonban ebből az egyensúlyból főként a negyven év alattiak hiányoznak. Bennünk az ünneplés arról is szól tehát, hogy múltunkból erőt merítve, hogyan folytassuk a következő huszonöt évben. Keressük az utat.

– Egy folyamatosan növekvő közösségről beszélhetünk?

– Közel háromezer tagunk van, akiket mai, vagy egykori iskolák körül létrejött tagozatok fognak össze. Rendes tag az lehet, aki egy évet tanult vagy tanított piarista iskolában. A további növekedés nagy feladata a fiatalabbak megszólítása. Bár nem utasítom el, mégsem hiszek a kampányszerű tagtoborzásban, nem felhívásokra fognak özönleni hozzánk a mostanában végzett diákok. Személytől személyig tartó építkezés, meghívás lehet a megoldás. Ha valaki komolyan beleáll a közös munkába, lelkesedése hoz magával újabb érdeklődőket. Számomra az a kiindulópont, amit Ferenc pápa mond: nem téríteni kell, hanem vonzóvá válni. Programjaink keltsenek érdeklődést, közösségünknek legyen kisugárzása. Ez komoly kihívás, de néhány kezdeményezésünk reményre ad okot. Arra kell érzékenynek lennünk, amire a fiatalabbak is fogékonyak.

– Merre keressük az okokat, miért hiányzik a szövetségben a fiatalabb korosztály?

– Kettőn áll a vásár. Egyrészt eddig talán a diákszövetség sem kereste annyira a megszólításunkat, másrészt mi sem kerestük eléggé a helyünket. A mostanában végzettek hiánya pedig nem diákszövetség specifikus. Sok a panasz arra, hogy a fiatalabbakat ma nehezebb megszólítani közösségi aktivitással. Még ha van is ebben igazság, a panaszkodás nem visz előrébb. Ezért én azt hangsúlyoznám, hogy ki kell alakítanunk olyan formákat, amik megragadják a figyelmüket. Számomra példa a 84 éves koráig gimnáziumban tanító Kincs Lajos piarista tanár úr, akinek utolsó osztálya lehettünk. Mikor hatvan év tanítás után az egyik osztályban – talán épp nálunk – nem jött be az a módszer, amit addig gyakorolt, ezzel fordult rendtársához: „Változtatnom kell a módszereimen! Most ők a diákjaim, nekem kell változtatnom, mert nem mondhatok le a megszólításukról.” A közösségépítésnek új lehetőségei is nyíltak a modern kor eszközei révén. Ezeket is használva lehet eljuttatni meghívásunkat. Biztos vagyok abban, hogy a közösségi igény nem veszhet ki egy generációból. Megjegyzem, a közösségi internetes oldalak sikere is egyfajta közösségi igényből – ha az bizonyos elemeiben félreértelmezett is – működik ilyen jól. Meg kell tudnunk mutatni, hogy érdemes közénk tartozni, érdemes valóságos közösségi élményeket keresni, és nem csak a posztolásokban élni ki a közösségi vágyat.

– Mondana példát?

– Azokban a programokban mindegyik generáció lát fantáziát, amelyek a találkozást, a kapcsolatteremtést, az egymás megismerésének lehetőségét helyezik a középpontba. A budapesti tagozat egyik legsikeresebb programja például az elmúlt években az a késő tavaszi találkozónk, amely szentmisével kezdődik, grillezéssel és piarista borokkal folytatódik a pesti gimnázium tetőteraszán. Sok új arc tűnik itt fel. Együtt vagyunk, beszélgetünk, köztünk a piarista atyák. Sajátos módon egyébként az ilyen programok jól mutatják a piarista diákszövetség identitását is. Sikeres irodalmi estet, közéleti klubot, filmklubot, lelkigyakorlatot tudunk tartani, és kell is tartanunk, de legszélesebb körben nem ezek fejezik ki, mi tart össze minket.

– Megfogalmazható ez?

– Ez nagyon érdekes kérdés. Nyilván fontos a vallás, a tudományok, a szellemi élet különböző területei is, az irodalom, a művészet, a jótékonykodás vagy akár a közélet is. Alapítóink azonban ennél pontosabban ragadták meg a lényeget, amikor úgy fogalmaztak az alapító nyilatkozatban: a piarista diákok közösségét rejtett szálak tartják össze. Ezeket piarista atyák, tanáraink, nevelőink szőtték. Közös értékek, de legalább ennyire élmények teremtik meg, hogy jó együtt lenni, hogy bizalommal tudunk a másik felé fordulni. Azokat a programokat kell erősítenünk, melyek ezt biztosítják, melyek alkalmat teremtenek arra, hogy az együvé tartozást megéljük, építsük kapcsolatainkat a renddel és egymással.

– Mit nyújtott ez a nevelés?

– Nagyon sokat. Sík Sándor írja Himnusz Kalazanci Szent Józsefhez című versében: „Hitre, tudásra, szép életre, jóra / Példaadója!” Ezt kaptuk. Keresztény értékrendet, amelynek egész életünk alakítását meg kell határoznia. A piaristák ugyanakkor ezt sajátosan, olyan értékek formájában közvetítették felénk, mint szellemi és lelki igényesség, az élethez való fegyelmezett hozzáállás, a komoly dolgok komolyan vétele, közösségelvűség, felelős közösségi szerepvállalás, kötelességtudat. Életre szóló szellemi, erkölcsi fogódzókat kaptunk, azzal céllal, hogy mindig legyen tartásunk. Különösen fontosnak tartom azt, hogy az élethez való hozzáállást jellemző értékeink bizonyos felfogásbeli megosztottságon túl is össze tudják tartani a piarista diákokat.

– Beszélt a közös élmények összetartó erejéről.

– Ez nagyon szembetűnő: ha leül néhány piarista diák, beszélgetésük gerincét a piarista tanáregyéniségekről való sztorizgatás tölti ki. Óriási egyéniségek tanítottak mindnyájunkat. Iskolai életünk történetek, tanárainktól kapott bölcsességek és idézetek kifogyhatatlan tárházában is megragadható. Ez kívülállóknak talán unalmas is lehet néha. A tanároktól nemcsak kiállást tanultunk, értékeket kaptunk, hanem élmény volt körülöttük élni, és ma is az. Többségünk számára ez pozitív, de tudom, hogy vannak negatív tapasztalatok is. Szigorú emberek tudtak lenni nevelőink.

– Ma milyen a kapcsolat a szövetség és a piarista tanárok között?

– Tanárink nélkül elképzelhetetlen a diákszövetség léte, a renddel való élő kapcsolat identitásunk lényegi eleme. A minket összekötő szálakat piarista tanáraink szőtték, akkor van teljes értékűen együtt az öregdiákok közössége, ha ők is köztünk vannak. E tekintetben könnyű helyzetben vagyunk, mert idősebb és fiatalabb tanárgenerációk részéről egyaránt óriási a fogadókészség, a nyitottság felénk. Jóleső érzés, hogy komoly lehetőségnek tekintik a szövetséget. A civilek szerepe az egyházban egyre fontosabbá válik. A rend számára helyzeti előnyt jelent, hogy a civilek sokaságában van egy markáns tábor, akik – ahogy Urbán József igazgató úr fogalmazta meg egyszer – a piarista iskolában töltött éveik alatt sajátos módon részesültek a piaristaságból. Szervezetünk egyik célja, hogy azokat, akik ebben érintetté váltak, hozzákapcsolja a rendhez akkor is, miután elhagyták az iskolát. Öregdiákként a piarista atyákkal való közösség és együttműködés új dimenziója nyílik meg a diákszövetségben.

– Mit ad az öregdiáknak a tagság? Antall József „piarista maffiáról” beszélt.

– Az összetartozás, összetartás megragadásának szemléletes kifejezése volt ez a részéről. A kapcsolattartás valóban tőke lehet mindannyiunk számára, személyes életünk számos pontján. Látnunk kell azonban ennek a „maffiának” két meghatározó vonását. Egyrészt – ahogy már beszéltünk róla – közös értékek kell, hogy összetartsanak minket, nem pedig valamilyen egyéni vagy csoportérdek. Ez tűnhet szólamnak is, de valójában sokkal több annál, kijelöli a közösség prioritásait. Például hogy a rend vagy a szegényebb diákok segítése előbbre való, mint a magunk társadalmi vagy üzleti kapcsolatainak építése. Másrészt sajátos „maffia” ez abból a szempontból is, hogy a nagy lehetőség benne éppen nem a bezárkózás, hanem a nyitottság egymás irányában. Utaltam már rá, hogy a piarista tanárainktól kapott értékek, a köztünk lévő rejtett szálak a szokásos társadalmi megosztottságokon felülemelkedve tartanak össze minket. A piarista öregdiákok köre rendkívül széles és sokszínű, nagy feladat kihasználni ezt a közösségünk javára. Olyan feladat ráadásul, amelynek a társadalmi haszna és üzenete is nagyon erős tudna lenni. Ha ezt sikerülne jól csinálnunk a következő 25 évben, akkor egészen biztosan könnyebb lenne minden öregdiákkal, köztük a legfiatalabbakkal is megéreztetnünk, hogy nem érdemes kimaradni ebből a közösségből. Erre utalhatott Antall József is a „piarista maffia” kifejezéssel: a piarista értékeink alapján kialakuló összetartozás nagyon erős dolog. Élnünk kell azzal a lehetőséggel, hogy köztünk megvan a párbeszédnek és egymás megértésének egy különösen erős alapja.

Fotó: Thaler Tamás

Trauttwein Éva/Magyar Kurír