Magyar püspökök a pápánál – Mohos Gábor a találkozás kulisszatitkairól

– A konferencia titkáraként jelentős feladattal tüntettek ki, Gábor atya, amikor a Szentatya fogadta a magyar főpásztorokat hétfőn délelőtt. Ez hirtelen adódott, alkalmilag vagy terv szerint történt?

– Nem terv szerint történt abban az értelemben, hogy mi nem tudtuk pontosan, hogyan fog alakulni a Szentatyával való találkozás, mi lesz annak a pontos koreográfiája, menete... A püspök atyák felvetették a Szentatyának, hogy tolmácsolásra szükség lehet, jelezték, hogy én lennék a tolmács. A Szentatya odafordult hozzám, hogy egyúttal a moderátor szerepét is rám bízza, hogy szóljak, melyik püspök atya az, aki következőként szóhoz jut. Ez váratlan és meglepő helyzet volt számomra.

– Milyen légkörben zajlott a beszélgetés?

– A Szentatya rendkívül közvetlen volt, nagyon természetes, nagyon egyszerű és rendkívül atyai – azt hiszem ez volt az a tapasztalat, amit mindannyian megéltünk. Rendkívül nyitott volt, rendkívül spontán. Elmondott néhány emléket, ami Magyarországhoz vagy magyar személyekhez köti, és átadta a szót a püspök atyáknak, majd szabadon folyt a beszélgetés annak megfelelően, hogy ki milyen témát vetett föl.

– Mi az, ami téged leginkább megérintett?

– Nagyon megérintett az egész találkozónak a légköre, a Szentatya figyelmessége. Két órán keresztül végig minden hozzászólót nagyon figyelmesen hallgatott. Mindenkinek a hozzászólására reagált, konkrétan kiemelve az adott hozzászólásból egy-két gondolatot, és azt egészítette ki a sajátjával. Volt, akit megerősített valamilyen kérdésben, felvetésben, abban, amit az illető kérdezett. Nagyon atyai, nagyon megerősítő volt, nagyon bátorító.

– Szabadon lehetett kérdezni?

– Teljesen szabadon, sőt a Szentatya az elején mondta is, hogy bármit lehet kérdezni, nincs semmilyen tabutéma – tényleg teljesen szabadon folyt a beszélgetés..

– Mi volt számodra a legfontosabb, legérdekesebb kérdés?

– A legtöbb kérdés alapvetően a mai világ és a világban az Egyház helyzetét és a pasztorációs kihívások témáit járta körül – olyan kérdések ezek, amelyekkel mindig is foglalkoztunk, foglalkozunk. Engem nem is annyira egy konkrét kérdés vagy egy-egy téma, terület érintett meg, hanem inkább az, hogy mennyire összhang tudott lenni a Szentatya és köztünk. Engem személy szerint is nagyon megerősített az, hogy ahogy én látom a világot, az lényegében összhangban van Péter utódának a látásmódjával. Mert katolikus az, aki egységben van a Szentatyával, az ő hitével – és ezek szerint az én hitem egységben van az övével. Hiszen én nem tudtam volna olyan szépen és szabatosan megfogalmazni egy-egy gondolatot, ahogy ő tette, de teljesen azt mondta el, amit érzések szintjén magam is éreztem. Egyáltalán nem tapasztaltuk azt a távolságot, amit nagyon sokan gondolnak az ő véleménye, az ő világlátása és esetleg egyes katolikus körök világlátása között. Ez a távolság egyáltalán nem érződött ebben a beszélgetésben.

– Formailag hogyan történt a találkozó?

– Meg volt határozva az a tér, ahol ültünk, ez a Szentatya könyvtára volt. Oválisnak nevezném azt a formát, ami ki volt alakítva, aminek az egyik végén ült a Szentatya és két oldalt, félkörben…

– Akkor közösségben…

– Közösségben, egy nem teljesen bezáruló körben, a Szentatyával szemben volt egy üres hely, ott nem volt szék. Így ültünk, a fotókat meg is lehet tekinteni a vatikáni fotószolgálat honlapján.

– Utána mindenki személyesen köszönthette a Szentatyát? Volt erre lehetőség?

– Volt lehetősége mindenkinek a személyes köszöntésre is, illetve megfordítanám a dolgot… A beszélgetés végén – ami egyébként spontán zárult le, nem lett elvágva, hanem gyakorlatilag a témák pont a végükre értek, amikor a Szentatya jelezte, hogy neki az olasz vasutasokat kell fogadnia, oda kell továbbmennie, és utána egyenként mindenkitől személyesen is elbúcsúzott. Volt, akinél külön fel is idézte azt a témát, amit az illető felvetett a beszélgetés során.

– E szép találkozás után, hétfőn került sor arra a látogatásra, amikor a püspök atyák közül négyen – veled együtt felkeresték a Szentszék Kommunikációs Titkárságát. Kik voltak a küldöttség tagjai?

– Kiss-Rigó László püspök atya, aki a püspöki karban ezzel a területtel meg van bízva, illetve rajta kívül Bábel Balázs érsek úr, Márfi Gyula érsek úr és Varga Lajos püspök úr voltak, valamint jómagam ebben a küldöttségben. A téma az evangélium hirdetésének az a formája, amikor a mai modern vagy akár a rádió vagy nyomtatott sajtó tekintetében hagyományosnak tekinthető eszközökön keresztül is jelen kívánunk lenni a világban és hirdetni az evangéliumot. A magyar küldöttség álláspontja az volt – Bábel érsek urat idézném –, hogy minden regiszteren kell egyidejűleg játszanunk, hiszen vannak olyan korosztályok, akiknek még nagyon meghatározó a rádió vagy a nyomtatott sajtó, ugyanakkor vannak olyan új korosztályok, akik számára ezek a médiumok gyakorlatilag mintha már nem is léteznének, teljesen más formában kommunikálnak, és nekünk minden korosztályt meg kell szólítanunk. Jelenleg egy olyan időszakban vagyunk, amikor „minden regiszteren játszani kell”.

Hogy ennek mi a konkrét megvalósulási formája, az nyilván Magyarországon a magyar püspöki konferencia feladata és azt hiszem, itt nagyon sok feladat áll előttünk, hiszen a lehetőségek sokkal tágabbak, mint amennyi emberi vagy anyagi erőforrásunk van. Meg kell próbálnunk megtenni, amit tudunk, a Szentszéknél pedig nyilván a Szentszék hivatalos képviselői azok, akik ezt a területet szabályozzák.

Lejegyezte: Kuzmányi István

Forrás: Vatikáni Rádió – a hangzó anyag ITT érhető el

Fotó: Lambert Attila; Esztergom-Budapesti Főegyházmegye; News.va

Magyar Kurír