Magyar zenei estet tartottak az orgonák éjszakáján a római Il Gesù-templomban

Kultúra – 2025. június 12., csütörtök | 10:20

Pünkösd vigíliáján, június 7-én immár másodszor a jezsuiták anyatemploma, az Il Gesù is helyet adott Rómában az orgonák éjszakájának, a Filharmónia Magyarország, a Római Magyar Akadémia és a Jézus Társasága együttműködésének köszönhetően. A Magyarországon évek óta nagy sikerű programsorozat 2024-ben kilépett az országhatárokon túlra is.

Az alábbiakban részleteket közlünk Kajtor Domonkos SJ írásából.

Idén másodjára rendezték meg a nemzetközi orgonák éjszakáját, melynek során öt földrészen több mint százötven koncertet adtak különböző nemzetiségű orgonaművészek. „A külföldi Liszt Intézetek és magyar nagykövetségek együttműködésével tavaly nemzetközivé vált az orgonák éjszakája, ez a kapcsolat idén is gyümölcsözően folytatódik” –  mondta el Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója.

A jezsuiták anyatemplomában összegyűlt hallgatóságot az est kezdetén Lantos Krisztina, a Római Magyar Akadémia igazgatója köszöntötte személyes hangon: „Rómába érkezésem óta számomra az Il Gesù vált a legszeretettebb templommá. Itt volt az első rendezvényem, az első orgonakoncert, ahol megjelentem a Római Magyar Akadémia igazgatójaként. Azóta nem volt olyan hónap, hogy ne jöttem volna el ide.”

A ma esti koncert sokkal több, mint zenei esemény: kapocs két nemzet között, amelyek a kultúra, a hit és a művészet közös nyelvén szólnak ma egymáshoz. A zene, különösen az orgona hangja olyan nyelv, amely mindenkit képes megszólítani. Ezek a pillanatok, ezek a találkozások képesek életet lehelni a közösségeinkbe és a kapcsolatainkba – fogalmazott Lantos Krisztina.

Rómába két művész érkezett az orgonák éjszakájára: Szabó Balázs orgonaművész és nemzetközi orgonaszakértő, valamint Kiszty Nóra furulyaművész.

Kiszty Nóra konzervatóriumi tanulmányait követően a hamburgi Zeneművészeti és Színházi Főiskolán folytatta képzését. Szabó Balázs 15 évesen kezdett zenélni. Miskolcon a jezsuita gimnáziumban végzett, majd a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerzett diplomát. Tanult Németországban, Hollandiában és Rómában. Jelenleg a budapesti és a bécsi zeneakadémiák professzora.

A művészek nem először adtak koncertet az Il Gesù-templomban. Rómához és a templomhoz fűződő személyes kapcsolataik által kivételes emlék volt számukra a koncert.

Az est különlegessége volt, hogy a világ első barokk templomában csendültek fel a barokk kor furulya- és orgonagyöngyszemei. Johann Sebastian Bach-, valamint Giovanni Paolo Cima-művek szólaltak meg, de zenei kóstolót kapott a közönség a modern kor ritkaságaiból is. A koncert zárásaként Szabó Balázs Toccata Veni Creator – Ad Maiorem Dei Gloriam (Mindent Isten nagyobb dicsőségére!) műve hangzott el ősbemutatóként.

Másnap, június 8-án a Szent Péter téren a pápai pünkösdi szentmise előtt is elhangzott a zenemű.

A teljes beszámoló ITT olvasható.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria