Malteros lett a lelkem – Beszélgetés Écsy Gáborral a templom- és közösségépítésről

Az esztergom-budapesti főegyházmegyei karitász igazgatója volt 1997–2018 között, majd a Katolikus Karitász országos igazgatója is 2008–2025 között. Mindezek mellett pedig a Magyar Szentek templomának plébánosa. Idén emlékeztek meg a templom felszentelésének harmincadik évfordulójáról. A magyar szentek ünnepéhez közeledve beszélgettünk a templomépítő plébánossal.

A múlt

Török Ferenc és Balázs Mihály építészek álmodták meg az épületegyüttest, melyet eredetileg az 1996-os Bécs–Budapest világkiállítás vatikáni pavilonjának szántak. A Szentszék és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia úgy állapodott meg, hogy a kiállítás után ez lesz a környék hívőinek és az egyetemistáknak a temploma. Az expó végül meghiúsult, ám az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye úgy döntött, ennek ellenére felépíti a templomot.

– Miért pont Ön kapta meg ide a plébánosi kinevezést és a templomépítési megbízást?

– A főegyházmegye, illetve bíboros úr megbízása volt ez. Ekkoriban került vissza az Egyház tulajdonába számos ingatlan, amelyek renoválásra szorultak. 1984-től tíz éven át Szentendrén szolgáltam, ahol temérdek ilyen jellegű munka volt. Először a Szent András-óvoda indítása, aztán az iskoláé, majd az iskola bővítése. Beletanultam a felújításba, és ott egy kicsit malteros lett a lelkem.

Azután Békásmegyerre kerültem egy évre. Ekkor hívott fel a főegyházmegye irodaigazgatója azzal, hogy Újbudán épül egy templom, és szükség lenne egy ilyen dolgokban már jártasabb lelkészre, vállalnám-e a feladatot. Így jöttem ide, és azóta, tehát már több mint harmincegy éve itt vagyok.

– Hogyan kezdődött az építkezés?

– Az 1996-os világkiállításra kapta meg ezt a területet a Magyar Katolikus Egyház, hogy felépítse a vatikáni pavilont mint a világkiállítás azon részét, ahol bemutatkozhat a világegyház. Az épületet úgy tervezték, hogy a mai templomtér és a mellette lévő hosszú épület együtt egy kiállítóterem, pavilon lett volna, ami teljesen körbejárható, és később majd jó lesz templomnak. Ennek a felső-lágymányosi területnek ugyanis akkor nem volt temploma. A Kruspér utcában lévő, ma is a plébániához tartozó kis kápolnába jártak a hívek.

A változások miatt kezdődött meg gyorsan az áttervezés, úgyhogy nem sokkal jártak előrébb a tervezők, mint a kivitelezők. A templom építését 1995 márciusában kezdte el egy rendkívül jó pilisvörösvári kivitelezői csapat.

Nagyon sok segítséget kaptam. A főegyházmegye részéről Németh László irodaigazgató atya volt az egyházi felelős, ő koordinálta és irányította a folyamatokat, Sandner Zoltán építész-műszaki vezetőként felügyelte a munkálatokat, Benedetti Tibor pedig az ő megbízásukból a helyszínen ellenőrizte és felügyelte az építkezést.

Az alapkő letételére 1995. május 29-én került sor. Eljött Angelo Acerbi érsek is, az akkori nuncius. Ünnepi beszédében azt mondta, hogy igyekezzünk megépíteni a templomot, mert jövőre jön a Szentatya, és hátha ide is ellátogat. Ez nagy buzdítás volt. Az Egyház igyekezett is, 1996 augusztusára elkészült az épület. Végül sajnos a Szentatya programjai között nem szerepelt Budapest. Ezért elvittünk egy emlékkövet a győri szentmisére, amit a Szentatya megáldott, és utána elhelyeztük ezt a templomban.

Mivel a magyar államiság és a honfoglalás 1100. évfordulóját ünnepelték 1996-ban, a Budai Esperesi Kerület javaslatára a templom titulusául a Magyar Szentek nevet választották, hogy méltó emléket állítsanak az ország szent életű és boldog emlékű nagyjainak. Paskai László bíboros a tervezett világkiállítás évében, 1996. augusztus 17-én szentelte fel az elkészült templomot.

– Mindaddig csak épület marad a templom is, amíg a hívek be nem lakják. Hogyan alakult a hitélet?

– Azt hittem, hogy akkor augusztus 18-ával el is indul a lelkipásztori élet, a szentmisék meg minden egyéb. Úgy terveztem, hogy teljes erővel belevetjük magunkat a lelkipásztori munkába, és voltak szép tervek is: új hely, új templom, nincsenek megszokások, úgy lesz minden, ahogy szépen bevezetjük. Ám ez addig tartott, amíg 1997-ben fel nem hívott az érseki irodaigazgató úr, hogy Paskai bíboros úr azt szeretné, vegyem át a főegyházmegyei Karitász vezetését, és hogy ez egy két évre szóló megbízás. Így indult az egyházmegyei Karitásznál a küldetésem. A Szent Erzsébet Karitász Központról beszélek, amelynek aztán huszonegy évig voltam az igazgatója.

2008-ban pedig Erdő Péter bíboros úr hívott föl azzal, hogy az országos igazgatói feladatokat is át kellene vállalnom. Ez a három feladat ment tizenöt évig párhuzamosan. Aztán a Szent Erzsébet Karitász Központot átvette Csorba Gábor diakónus úr, és utána már „csak” az országos szervezet irányítása volt a feladatom, meg mellette a plébánia. Kaptam káplánt segítségül, így a plébániai feladatok mehettek tovább, nem kellett megszakítani vagy kihagyni teendőket azért, mert én a karitászbeli kötelezettségeim miatt távol voltam vagy más feladatban jártam el.

Elég hosszú időszak volt ez, és jó, ha néha-néha megújul a vezetés meg a szemlélet is. Úgyhogy azt gondolom, mindenkinek hasznos volt ez a váltás.

A jövő

– Hogyan tervezi a következő harminc évét itt?

– Nem terveztem évekre, hosszú időre sem, meg rövidre sem, úgy lesz, ahogyan a Jóisten adja. Sok-sok intéznivaló maradt el a korábbi évekből, amiket most pótolok. Igyekszem befejezni az épületen a karbantartási munkákat, javításokat. A külső faszerkezetet például állandóan kezelni kell az időjárás viszontagságai miatt. Van, hogy a gépészetben romlik el valami, és azt kell javítani, cserélni. Az urnatemető akadálymentesítésére, a külső keresztút megvalósítására is vannak terveink, ezek a feladatok még előttünk állnak. De ennél sokkal fontosabb, hogy hogyan lehet a híveket valamiképpen a templomba csábítani, megtartani közösségben, lelki programokkal és más programokkal, amik érdeklik őket, hogy ez az egyházközség élő legyen és aktív maradjon. Most szervezzük újjá az egyházközségi képviselő-testületet is.

– Látszik a hívek számának csökkenése?

– Mindenképpen. A covidjárvány után is tapasztalható volt ez, meg még azóta is. Nagy kihívás, hogy miként tudjuk a híveinket itt tartani, hogyan lehet a rendszeres vasárnapi szentmisét úgy közvetíteni számukra, hogy az vonzó legyen. Meg kell vizsgálni azt is, hogy vannak-e új feladatok, amik a mostani világgal, annak szemléletével összeegyeztethetők, s ezek miként illenek bele a mi értékrendünkbe és a hívekébe. Hamar elcsábulhatunk a könnyebb, egyszerűbb megoldások felé, ezért rendszeresen foglalkozni kell ezzel. Keresnünk kell a megoldásokat arra is, hogy hogyan lehet kevés pappal ugyanannyi vagy még több munkát elvégezni.

– Például a szentmisék ritkításával?

– A például a legjobb kifejezés. Az észszerűsítést mindenképpen szükségesnek tartanám.

– Időközben a hívők összetétele is megváltozott?

– Ők is megváltoznak. Jönnek újak, már egészen más háttérrel, akik azt sem tudják, hogy mi volt korábban, vagy mik voltak az értékek. Hozzák a maguk elképzeléseit, a maguk értékeit, és ezeket kell összehangolni valahogyan.

Budapesten, és gondolom, a nagyobb városokban általában, a templomba járás nem olyan, mint hagyományosan vidéken, hogy van egy templom, és odamegyünk, amikor mise van. Itt választhatnak a hívek, ha egy villamosmegállóval tovább mennek, negyedórával később ott is kezdődik egy szentmise. De ezer más szempont is van, ami alapján templomot választanak: ki ott a pap, lehet-e parkolni, mit csinálnak a kisgyerekkel vagy a babakocsival. Úgy vettem észre, hogy a fiatal házasok és a kisgyerekes családok szeretik ezt a templomot. Talán azért, mert a templomban is van mozgástér, ahol tologatni lehet a babakocsit. Vagy a zöld környezet miatt, ahová ki lehet vinni a gyerekeket, és ki van hangosítva a mise. Számtalan ilyen érv lehet, ami miatt mellettünk döntenek. Ki tudja? Sok hívőnk hozzátartozója a templom urnatemetőjében van eltemetve, vannak, akik ezért kötődnek ide.

A főegyházmegye is megszerette ezt a templomot, sok programot szerveztek hozzánk: a hitoktatók képzését, a lelkinapjaikat, a tanévnyitót, évzárót... Hosszú időn át itt tartották a papi továbbképzéseket is, amíg el nem készült az új hely.

A jelen

– Itt működik az egyetemi lelkészség is, ugye?

– Igen, a legjobb helyre költöztek, mert a szomszédos egyetemi campusban naponta hét-nyolcezer egyetemista vonul egyik épületből a másikba. Nálunk egész héten vannak számukra programok, amiket sokan látogatnak. A templom indulásával egy időben Pákozdi István atya kezdte el ezt a munkát, és több évtizeden át végezte. A halála után pedig Héray András atya, budapesti egyetemi lelkész vette át ezt a feladatot. Ma is több száz egyetemista érkezik egy-egy összejövetelre, ez nagyon jó. A templom egész nap nyitva van, látogatható, bejönnek az egyetemisták is egy-egy fohászra.

– Hogyan készülnek az idei jubileumi, magyar szentek búcsúi ünnepre?

– Az ünnepi szentmise főcelebránsa Martos Levente Balázs püspök lesz. Szép szokás, hogy az esperesi kerület papsága is eljön, és együtt misézünk. Zarándoklat ez egyik templomból a másikba, és az ünneplés örömét a többi plébánia híveivel közösen éljük át. Búcsúkor az oltár közelébe kihelyezzük a kereszt alakú ereklyetartónkat, amelyben már tizenhat magyar szent és boldog ereklyéjét őrizzük.

Legutóbb Udvardy György veszprémi érsek helyezte el benne Boldog Bódi Mária Magdolna ereklyéjét. Az ünnep hetében megérkezik hozzánk a Boldog Carlo Acutisról készült kiállítás. Tervezünk egy beszélgetést a templom egyik tervezőjével, Balázs Mihállyal, a kivitelezőkkel és a hívekkel közösen, hogy még jobban megismerhessék templomunk építésének történetét, és akár a kérdéseiket is feltehessék az illetékeseknek.

– Összességében elégedett az elmúlt harminc évvel?

– Mindent a nulláról kellett itt felépíteni. Jó volt látni, hogy 1996, az indulás éve óta hogyan töltődött meg ez a templom lelki tartalommal, lelki élettel, hívekkel, fiatalokkal. Sok minden elindult, ami más plébániákon már évek, évtizedek óta megvolt és működik.

Olyan ez, mint amikor tavasszal a kert elkezd kivirágozni. Minden növekszik, és a következő évben már a bokor is nagyobb, a virág is több. Valahogy így éltem meg ezt, és élem meg most is. Aztán amikor jönnek a fagyok, a következő tavasz talán épp gyengébb lesz. De igyekszünk áthidalni a nehézségeket, megkeresni a hibákat, kitalálni, hogyan lehetne jobban csinálni.

Mindig van mit tenni. Összeszámoltam, a harminc év alatt 731 esküvő és 1910 keresztelő volt itt. Én azt mondom, lehetett volna több is, de hát így adódott. Ám tudom, hogy van folytatás. Érzem, hogy a Jóisten ad erőt, és nagyon a tenyerén hordoz ebben, úgyhogy szívesen végzem tovább ezt a szolgálatot, hogy ez a közösség megmaradjon, sőt gyarapodjon.

Fotó: Fábián Attila

Ujváry-Radics Gabriella/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2026. november 15-i számában jelent meg.