Már csak a pápai jóváhagyás kell VI. Pál szentté avatásához

Kitekintő – 2018. február 6., kedd | 19:51

A Szentek Ügyeinek Kongregációja elfogadta azt a csodát, amely VI. Pál pápa nevéhez fűződik, így már csak Ferenc pápa jóváhagyására van szükség ahhoz, hogy szentté avassák a II. vatikáni zsinatot lezáró egyházfőt.

Amint tavaly megírtuk, december 13-án a vatikáni Szentek Ügyeinek Kongregációja teológusai elismertek egy Montini pápa közbenjárásának tulajdonított csodát azután, hogy a szentszéki testület orvosi csapata is hasonlóképpen foglalt állást. A további lépések megtételéhez a kongregáció bíborosainak és püspökeinek mostani döntése, végül pedig a pápa kihirdetést megerősítő jóváhagyása szükséges.

A csoda egy veronai kislányhoz, Amandához kötődik, aki magzatként több hónapon át tartó veszélyeztetett terhességet élt túl. A Verona tartományából származó édesanya, aki úgy tűnt, menthetetlenül abortusz előtt áll, Montini boldoggá avatása után néhány nappal ellátogatott a bresciai Santuario delle Grazie kegyhelyre, ahol a nemrég boldoggá avatott pápa közbenjárását kérte. A kislány egészségesen született, és mind a mai napig jó egészségnek örvend.

Ferenc pápa 2014. október 19-én avatta boldoggá elődjét a rendkívüli családszinódus végén. Római lapértesülés szerint a szentté avatásra ősszel, a püspöki szinódus idején kerülhet sor.

Forrás: The Tablet

Fotó: La Voce del popolo

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria