A püspöki palotában közös énekes imádsággal kezdődött a szertartás. A házszentelést végző főpásztor rövid beszédében emlékeztetett: szokás Isten áldását kérni az új esztendőre, valamint arra a helyre, ahol mindennapi életünk zajlik. Felföldi László utalt arra a szép hagyományra is, hogy a földeken az első kapavágáskor is áldást kértek őseink, ezt mondva: „Isten nevében!”
A házszentelés szertartásában a püspök Isten áldását kérte a Pécsi Egyházmegyei Hivatal épületeire, a munkatársaktól pedig azt kérte, hogy törekedjenek rá, hogy munkahelyük mindig a szeretet otthona legyen, ahonnan „Krisztus jó illata árad szét”.
A sziklára épített házról szóló szentírási szakasz felolvasása után a főpásztor megáldotta a sót és a vizet, „hogy megtisztítsa és megszentelje, és Isten szeretetének öröme legyen azon, amit a cseppje megérint”.
Ezt követően a munkatársak az Egyházmegyei Hivatal irodáiban fogadták az áldást osztó atyákat, akik szenteltvízzel hintették meg a helyiségeket.
Vízkeresztet követően a lelkipásztorok a Pécsi Egyházmegyében is elkezdték a házszenteléseket, előjegyzést a plébániákon lehet kérni.
Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria