Március 21. – A Down-szindróma világnapja

„Olyan gyermekekről van szó, akiket a kidobás kultúrája az „élettel összeegyeztethetetlennek” tekint, s ezért halálra ítéli őket. (…) Csakhogy egyetlen emberi lény sem összeegyeztethetetlen az élettel, sem életkora, sem egészségi állapota, sem létminősége miatt. Minden magzat, aki hírt ad magáról egy nő méhében, ajándék, aki megváltoztatja egy család történetét: egy apáét és egy anyáét, a nagyszülőkét és a testvérekét. És ennek a magzatnak szüksége van arra, hogy elfogadják, szeressék és gondozzák. Mindig!
(...)

Sajnos a ma uralkodó kultúra nem támogatja ezt a megközelítést: társadalmi szinten a fogyatékossággal szembeni félelem és ellenszenv gyakran az abortusz választásához vezet, amelyet „megelőzési” gyakorlatként fognak fel. De az Egyház tanítása világos ezen a ponton. (...)

Soha, soha nem megengedett emberi életet kioltani, sem bérgyilkost fogadni annak érdekében, hogy megoldjunk egy problémát.

Az abortusz soha nem az a válasz, amelyet a nők és a családok keresnek. Inkább a betegségtől való félelem és a magány bizonytalanítja el a szülőket. A gyakorlati jellegű, emberi és lelki nehézségek tagadhatatlanok, de épp ezért hatékonyabb lelkipásztori tevékenységre van sürgősen szükség azoknak az embereknek a támogatására, akik elfogadják beteg gyermekeiket. Ez azt jelenti, hogy olyan tereket, helyeket és „szeretethálózatokat” kell létrehozni, ahová a párok fordulhatnak, továbbá időt kell szentelni ezeknek a családoknak a kísérésére. Most eszembe jut egy olyan történet, amelyet a másik [korábbi] egyházmegyémben ismertem meg. Volt egy tizenöt éves Down-szindrómás lány, aki teherbe esett, a szülei pedig elmentek a bíróhoz, hogy engedélyt kérjenek a terhesség-megszakításra. A bíró, egy igazán egyenes ember, tanulmányozta a dolgot, és azt mondta: „Szeretném kihallgatni a lányt.” – „De ő Down-szindrómás, nem érti…” „Nem, nem! Jöjjön csak be!” A tizenöt éves lány bement, leült, és elkezdett beszélgetni a bíróval (...) a bíró nem engedélyezte az abortuszt. Egy kislány született. Teltek az évek. Tanult, felnőtt, ügyvéd lett. Az a kislány, attól kezdve, hogy megértette, mi történt vele, mert elmesélték neki, minden születésnapján felhívta a bírót, hogy megköszönje születésének ajándékát. Milyen csodás az élet! A bíró meghalt, a lány pedig ügyész lett. Milyen csodálatos! Az abortusz soha nem az a válasz, amelyet a nők és a családok keresnek.

Köszönöm tehát mindnyájatoknak, akik ennek érdekében dolgoztok. Külön köszönöm nektek, családoknak, anyáknak és apáknak, akik elfogadtátok a törékeny életet – fogalmazott a Szentatya A törékeny élet drága ajándékának gondozása című konferencián 2019 tavaszán.

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír