Március 4-én Budapesten lesz Martos Levente Balázs püspökké szentelése

Hazai – 2023. február 13., hétfő | 12:10

Ferenc pápa február 3-án Martos Levente Balázst, a Központi Papnevelő Intézet rektorát trebai címzetes püspökké és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezte ki. A vele készített, február 11-én közzétett interjúnkban elmondta: püspökké szentelése március 4-én lesz a budapesti Szent István-bazilikában.

Március 4-én, szombaton 10 órakor kezdődik majd az ünnepi szentmise a budapesti Szent István-bazilikában. A főszentelő Erdő Péter bíboros, prímás lesz, a társszentelők pedig Michael Wallace Banach apostoli nuncius és Székely János szombathelyi megyéspüspök.

Martos Levente Balázs az interjúban elmondta, püspöki jelmondatát a Zsoltárok könyvéből választotta: „Te az igazságot kedveled.” „Az idézet a latin számozás szerinti 50. zsoltárból való, ami bűnbánati zsoltár. A szerzője szégyenkezik benne a gyengesége miatt, de szeretne azzal a bizalommal állni Isten elé, hogy tudja, az Úr még mindig szereti, még mindig kíváncsi rá, még mindig elfogadja az ő szívének legigazibb igazságát.

Magam is ebben az állapotban szeretnék Isten elé állni, egyfajta megküzdött igazsággal. Abban is bízom, hogy ha Isten szeretetével el tudom fogadni a saját igazságomat, akkor a másokét is könnyebb lesz. Bízom Istenben, aki az igazság egyetlen forrása, és aki végtelen szeretetével mindannyiunkat vezet és biztat, hogyha olykor feszültségeket élünk is meg egymás között, végül rátaláljunk, és meglássuk benne az igazság teljes ragyogását.”

A kinevezett püspök úgy fogalmazott: „Néha az az érzésem, hogy Isten elkényeztet engem. Csak azt kérem az Úrtól, hogy ne ejtsen ki a tenyeréből, hogy érezhessem, örül nekem, a szolgálatomnak. Mélyen megélem, hogy az ő jóvoltából szolgálhatok másokat, és hálás vagyok ezért. Jó az ő bizalmából valami fontosat nyújtani, odaállni a másik ember mellé. Nem látok messzire, de szeretnék szívből élni, Istennel közösségben, újra meg újra többet megértve ebből a tágas világból.”

A teljes interjút ITT olvashatják.

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria