Márfi Gyula érsek karácsonyi üzenete

A karácsonyi ünnepi mise evangéliumában olvassuk: „És az Ige testté lett és közöttünk lakott” (Jn 1,14).

Ez a mondat megtalálható számos imádságunkban, ott van az Úrangyala és a Hiszekegy szívében. A hitvallásban már a bibliai szöveg egyfajta átiratát imádkozzuk: „Megtestesült a Szentlélek erejéből, Szűz Máriától, és emberré lett.” Ez az a mondat, amelynél meghajolunk, karácsonykor és Gyümölcsoltó Boldogasszony napján (a megtestesülés ünnepein) térdet is hajtunk. Megfigyelhető, hogy a nagy zeneszerzők miséinek krédóiban itt csendülnek fel a leggyönyörűbb dallamok. De az Üdvözlégy, Mária, továbbá adventi és karácsonyi énekeink is gyakran felidézik azt a pillanatot ,,amikor az Isteni Ige emberi magzatként – a Szűz „igenjét” követően – élni kezd édesanyja szíve alatt.

Amikor Szent János megfogalmazza a nagy igazságot: az Ige testté lett, a „test” szónál nem a költői kifejezést használja (görögül: szórna), hanem a nyersebbet, a hétköznapibbat, amely akár hússal is fordítható (görögül: szárksz). Vannak is magyar fordítások, amelyek így adják vissza a súlyos mondatot: „Az Ige hústestté lett.”

Miért használja János, az elmélyült lelkületű evangélista ezt a kevésbé irodalmi megfogalmazást? Azért, mert már az I. század végén voltak olyan keresztények, akik az előkelő platonista filozófusok hatására azt állították, hogy egy „önmagára valamit is adó istenség” nem vegyülhet a sáros anyaggal, ez – úgymond – nem illik hozzá. Ezek voltak a doketisták, az első tévtanítók, akik kijelentették, hogy Jézus csak látszólagos testben járhatott itt a földön. Nagyon érdekes, hogy a legelső eretnekek nem Jézus istenségét tagadták, hanem valóságos emberségét, elsősorban testi mivoltát. (A doketistákat aztán más irányzatok is követték, például a manicheusok, illetve a különféle ún. gnosztikus közösségek.)

Nem véletlen, hogy Szent János leveleiben is harcol a doketizmus ellen. Első levele így kezdődik: „Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, és amit kezünkkel tapintottunk: az élet Igéjét hirdetjük nektek” (1 Jn 1,1). Második levelében ezt olvassuk: „Mert sok csaló lépett fel a világban, aki nem vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el. Az ilyen csaló és antikrisztus” (2 Jn|7) .

A fent említett tévtanítókkal lelki rokonságban voltak azok, akik bizonyos ételek fogyasztását tilalmazták (vö. Kol 2,20-23), illetve rossznak tartották a házasságot (vö. 1 Tim 4,3).

Az említett téveszmék szelídebb formában azóta is kísértenek bennünket. Vannak, akik például a pápát sem tudják elképzelni „valóságos emberként”, különcségnek tartják azt, hogy még bíboros korában is tömegközlekedési eszközökön utazott, „vegyült a néppel”. Hallottam olyan véleményeket Ferenc pápáról, hogy „nincs tudatában rangjának”, „nem úgy viselkedik, ahogy egy pápához illik” stb. Azon is sokan megbotránkoztak, hogy pápai szolgálata elején egy börtönben megmosta egy elítélt mohamedán asszony lábát. Ezek a botránkozások engem arra emlékeztetnek, hogy az írástudók és farizeusok is botránkoztak Jézus magatartásán: „Ha próféta volna, tudná, hogy ki és miféle az, aki érinti: hogy bűnös nő” (Lk 7,39).

Vannak egyházzenészek is, akik – bár tevékenységük alapjában véve értékes és hasznos – a gitáros dalokat teljesen ki akarják tiltani az istentiszteletekről, mondván, hogy „Istenhez csak a legmagasabb szintű ének és zene illik. Vannak, akik még a Hozsannában található népénekek nagy részét is „templomba nem illőnek” minősítik. De az „előkelő felfogású” hívek megtalálhatók a képzőművészek és az iparművészek közt is.

Az ő figyelmükbe ajánlom, hogy a könnyező Mária-képek és szobrok között is számos olyan alkotás található, amely nem tartozik a legértékesebb művek közé – legalábbis művész-szemmel nézve.

A mexikói guadalupei vagy a lourdes-i és a fatimai Mária-látnokok esetében a velük való bizalmatlansághoz – a szükséges és indokolt óvatosságon kívül – bizonyos mértékig az is hozzájárult, hogy az illetékes egyházi emberek nem tudták elképzelni, hogy a mennyei dicsőségben angyalok és szentek által ünnepelt Szűzanya ilyen egyszerű, senkinek látszó személyeknek jelenjék meg. Ők úgy gondolták, hogy Isten Anyjához ez nem illik. De a Szűzanya – mint Fia is – másként gondolta…

Nekünk azonban örülnünk kell annak, hogy az Isteni Ige „szűzi méhet nem utálva” eljött közénk, szegényes pólyába öltöztetve és jászolba fektetve kezdte meg gyermeki életét közöttünk. Ezzel a tettével már magához ölelt minden embert, a legszegényebbeket is. És reményt öntött mindannyiunkba, hogy szerényen, szegényen és alázatosan élve eljuthatunk az ő mennyei dicsőségébe.

Márfi Gyula érsek

 Magyar Kurír