Mária nem távoli királynő, hanem segítő Anya – A Karitász országos zarándoklattal ünnepelt Bodajkon

A jubileumi alkalomra készülve egy, a Karitász munkatársaiból és önkénteseiből álló csapat vállalta, hogy a 35 évnek megfelelően 35 kilométert gyalogolnak a kegyhelyre a Katolikus Karitász zászlójával és egy feldíszített zarándokkereszttel.

Besenczi Zsolt, a Pécsi Egyházmegyei Karitász igazgatója, a gyalogos zarándoklat vezetője elmondta, szinte minden egyházmegyéből érkeztek karitászigazgatók, munkatársak, önkéntesek. Péntek reggel Várpalotán az indulás előtt szentmisét mutatott be Szijártó László, a Veszprém Főegyházmegyei Karitász igazgazója, majd a Bakony keleti részén 27 kilométernyi gyaloglás után érkeztek a zarándokok Fehérvárcsurgóra, ahol a Kaszap István Katolikus Ifjúsági és Szabadidőközpontban szálltak meg. Szombat reggel többen csatlakoztak hozzájuk a hátralévő hét-nyolc kilométerre, így 45-50 fő vonult be énekelve a bodajki kegyhelyre.

A szentmisén – melyen a móri Magnificat kórus és Fekete Ágnes kántor végeztek zenei szolgálatot – koncelebrált Mórocz Tamás, a bodajki kegyhely igazgatója, Lőrincz Pál OSB, a Katolikus Karitász országos lelki igazgatója és a zarándokokkal érkező egyházmegyei karitászigazgatók.

Mórocz Tamás után Zagyva Richárd, a szervezet országos igazgatója köszöntötte a résztvevőket, akik plébániai karitászcsoportokból, az egyházmegyei karitászközpontokból, intézményekből és az országos központból jöttek az ünnepi eseményre. Mint mondta: „Az önkénteseket, munkatársakat, vezetőket, plébános atyákat összeköti a szolgáló szeretet,

a csendes, sokszor emberi szem számára láthatatlan, de áldozatos munka, melyen keresztül Krisztus irgalmassága jelenvalóvá válik.

95 évvel ezelőtt, 1931-ben a gazdasági világválságra reagált a magyar egyház azzal, hogy létrehozta a rendszerbe szervezett karitászközpontot. A második világháború és a kommunista hatalom mindezt ellehetetlenítette, de megszűntetni nem tudta a szolgáló szeretetet, melyet a hívek is gyakoroltak. 1991-ben, éppen 35 éve a Magyar Katolikus Egyház újra megszervezte a Katolikus Karitászt. Az, hogy ma ennyien együtt vagyunk, mutatja, hogy nemcsak egy szervezet, hanem egy közösség, egy család vagyunk.”

Fekete Szabolcs Benedek püspök beszédében Máriáról mint a segítő szeretet példaképéről beszélt. A bodajki kegyhelyre évszázadokon át elhozták a terheiket a zarándokok, hiszen Jézus azt mondta: Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik terheket hordoztok. „Jöhetünk hát ide így, hogy hozzuk a bizonytalanságot, a családi fájdalmainkat és a betegség terhét” – bátorított.

A bizonytalanságot a Karitász munkatársai és önkéntesei is érzékelik – magyarázta. – Tudják, hogy az időjárás megváltozása, a tűző nap, az aszály mennyi nehézséget okoz a rájuk bízott rászoruló családoknak, hiszen nem lesz elég gabona.

„Ki ne hordozna családi fájdalmakat? – folytatta. – Mindannyian érintve vagyunk a széthullás, a válás fájdalmával. Hatalmas sikereket ér el a diabolosz, a szétdobáló: ami egységes, szép, annak nekiront. De van egy olyan egység, amiről lepattan, ez a Szentháromság szeretetközössége.

A földön a Szentháromság lábnyomai a családjaink, a közösségeink, melyekben próbálkozunk jót tenni, szeretni egymást.”

A püspök rámutatott: sokszor egy jól működő családban, a karitászcsoportban és a plébániai közösségben is hat a szétdobáló, megosztó erő, nekünk azonban a jóságos édesanyánk példaképére kell formálódnunk.

Fizikai és lelki betegségek terhelnek. „Sokszor a lélek kezd el megbetegedni, emésztjük magunkat, nyomaszt valami, felörlődünk valamiben, majd a test is kezd megbetegedni” – magyarázta a korunkra jellemző nehézségeket, és arra biztatott,

ezeket a terheket mind hozzuk el ide Bodajkra Máriához, aki meghallgat, aki nem távoli királynő, hanem segítő Anya.

A terheken túl azonban a hálánkat is idehozhatjuk, mint ahogyan a templomban is rengeteg hálatáblát láthatunk. Az Úristen minden napba elrejt valami apró örömet, amiért tudnunk kell hálát adni – mondta. Sík Sándor Te Deumából idézett, melyből kiemelte: lehet, hogy csak két „garasunk” van, de hálásak lehetünk, hogy abból is tudunk adni, a keveset is meg tudjuk osztani, azzal is lehet örömet okozni.

Beszédében kérte, ne lankadjunk Máriához mint Édesanyához fordulni, akiről májusban különösen is megemlékezünk, valamint ne vigyük haza azokat a terheket, melyeket idehoztunk neki.

A karitász ott kezdődik, ahol valaki észreveszi a másik hiányát. Mária is észrevette.”

Ebéd után Mórocz Tamás kegyhelyigazgató ismertette az ország egyik legősibb, Szent István-i múltú kegyhelyének történetét. Mint mondta, az 1690-as években a Bécsből ide települő kapucinus szerzetesek találkoztak egy csodával, miszerint az itteni kápolnát a magyar szent család építtette. A 18. század második felére alakult ki a barokk épületegyüttes, melyben 1789-ig éltek szerzetesek. A Székesfehérvári Egyházmegye ekkor, II. József türelmi rendeletével vette át a kegyhely gondozását, amelynek főoltárán a Mindenkor Segítő Szűz Mária képe látható.

Mórocz Tamás elmondta: 320 csodánál is több történt itt. 1771-ből őrzik egy járni nem tudó gyermek mankóját, aki aztán futva kerülte meg a kegyoltárt.

Isten mankót ad, hogy tudjuk folytatni az utukat, de az igazi csoda nem az, amikor elveszi az Úr a mankót, hanem amikor felismerjük, Ő nemcsak akkor volt velünk, amikor meggyógyított, hanem akkor is, amikor még bénák voltunk”

– tette hozzá.

A templom 2023-ban kisbazilika rangot kapott.

Az ünnepen megemlékeztek arról is, hogy Mindszenty József bíboros, hercegprímás utolsó nyilvános működését itt végezte 1948 szeptemberében 30 ezer zarándok előtt. 2023-ban Ferenc pápa a látogatása során megáldotta azt az ezüst rózsát, melyet a kegykép alá helyeztek el – sorolta az érdekességeket a kegyhely történetéből, majd Szent Erzsébet rózsáját idézve rámutatott: a jócselekedetek önmagukban is értékesek, kenyérből rózsává tudnak válni Isten virágoskertjében.

Árvai Ferenc, az Egri Főegyházmegyei Karitász igazgatója Az Egyház nevében és az evangélium szellemében című tanításában hangsúlyozta, Mária mindent ebben a szellemben tett. Összeterelte az apostolokat, hogy várják a Szentlelket. Ő meghívott, megszólított ember, aki igent mond a Jóisten kiválasztására kegyelmet, isteni segítséget és erőt kérve.

A Szentlélek által te is megszólított ember vagy, mint Mária. Azért vagy a Karitászban, mert téged is megszólított. Köszönöm, hogy erre igent mondtál”

– szólt a karitatív szervezet munkatársaihoz és önkénteseihez.

Beszédében buzdított, tegyük meg a feladatokat, hiszen mi vagyunk az Egyház, a Jóisten eszközei. Hagyjuk itt a kudarcainkat, és lépjünk közelebb Istenhez, merjünk hozzá közel lenni. Tekintsünk a karitászos piros ruhára szerzetesi ruhaként, mely az elköteleződésünket fejezi ki. „Karitászosként nem csupán magadat képviseled, hanem a Katolikus Egyházat. Ha jól teszel, ha nem, az Egyházat fogják szeretni vagy szidni. Vigyük az Istenhez közelebb az embereket!”

Az Egri Főegyházmegye karitászigazgatója arra is bátorított, hogy a kapott feladatokat, kihívásokat mindig „küldjük vissza, dobjuk fel” Istennek. Tőle várjunk ezekre megoldást, és Ő eláraszt majd ötletekkel és lehetőségekkel.

A délután folyamán fakultatív programokon vettek részt a zarándokok. Mórocz Tamás a bodajki Segítő Szűz Mária-kegyhely plébánosa és orgonaművész a kegytemplomban zenés áhítatot tartott. Voltak, akik Boldog Bódi Mária Magdolna keresztútját végezték a templom mellett magasodó Kálvárián Szijártó László vezetésével. Mások megismerkedtek a székesfehérvári Szent Kristóf Házzal Török Eszter intézményvezetőnek és Kistelekiné Radics Veronikának köszönhetően. Szociális innováció a Katolikus Karitász intézményeiben és projektjeiben címmel pódiumbeszélgetést moderált József Imre, a szervezet országos szakmai igazgatóhelyettese Decsi-Bíró Adrienn, Kiss István és Tóth Balázs részvételével.

Karitászos létünk, identitásunk megközelítése több szempontból címmel Fekete Szabolcs Benedek püspök elnökkel, Zagyva Richárd országos igazgatóval és Lőrincz Pál OSB országos lelki igazgatóval beszélgetett Kuzmányi István igazgató főszerkesztőnk.

Ezen szó esett többek között arról, mi volt a beszélgetőtársak első karitászos élménye, hogyan kötődik egy általuk kiválasztott szent a karitásszal.

Zagyva Richárd kiemelte: a karitász nő, a gondoskodó szeretet megtestesítője, de az édesapák is meg tudják élni ezt a szeretet Szent József mintájára, aki feltétel nélkül gondoskodik. Fekete Szabolcs Benedek elmondta, Szent Márton korában nem is gondoltak arra, hogy lehet szentté válni vértanúság nélkül – ő lett az első nem vértanú szent. Amikor a köpenyét megosztotta egy koldussal, még nem is volt megkeresztelkedve. „A jótékonykodás nagyon mélyen belénk van ültetve” – hangsúlyozta a püspök, és megemlítette a cunami idején tapasztalt hatalmas összefogást. Lőrincz Pál OSB Szent Benedeket emelte ki példaképként, aki arról is tanított, egy közösségről kialakított képet az formálja, hogyan viselkedik a gyengékkel, betegekkel és a hozzá érkező vendégekkel, idegenekkel.

Leó pápa számára is kiemelten fontos a társadalmi igazságosság. Zagyva Richárd ezzel kapcsolatosan elmondta:

a társadalmi igazságosságot nem azzal lehet megvalósítani, ha mindenkinek segítünk, hanem ha azokat is elérjük, akik láthatatlanok.

Arra adunk választ, amire a szociális ellátórendszer nem tud. A hiányra kell reagálni” – fogalmazott, majd hozzátette, Ferenc pápa azt kérte: „tűrjétek fel az ingujjatokat”, azaz menjetek az emberekhez közel akkor is, ha fáj. Lőrincz Pál bencés szerzetes rámutatott a tört családok problémáira, melyekben a segítő cselekedet mellett nagyon fontos a meghallgatás, az igazságkeresés, az imádságban kísérés.

A karitászmunkát végzők számára nem közömbös, mi történik a másik emberrel. „Sokan vagyunk vakok, egyikünk sem kivétel – tette hozzá a püspök –, hiszen

az igazán rászoruló szégyelli, nem meri kimutatni a problémáját. Kell a karitászszemüveg, hogy észrevegyük őket.”

Zagyva Richárd elmondta: azokra is figyelnek, akik térben messze vannak, mert fontos számukra a nemzetközi humanitárius segítségnyújtásban való részvétel. „Ma nemcsak az anyagi értelemben szegények szorulnak segítségre, hanem a háború elől menekülők, az emberkereskedelem áldozatai, a bántalmazottak is. Sokszor nekünk kell észrevenni, kik szorultak a perifériára.”

A beszélgetésben többek között szó esett arról, hogyan lehet a plébániai karitászban az önkéntességet életben tartani, és hogy vajon milyen lesz a Katolikus Karitász 35 év múlva.

A zarándokok végül összegyűltek, hogy elimádkozzák a loretói litániát, majd a záró áldás után hazaindultak.

Fotó: Merényi Zita

Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír