Mária tudott, akart és mert kicsi lenni – Nagyboldogasszony-búcsút ünnepeltek Osliban

Idén is sokan ünnepeltek együtt – helyiek, elszármazottak és zarándokok – Osliban, a Mosolygó Szűzanya kegyhelyén, ahol Nagyboldogasszony napjához kapcsolódva tartják a főbúcsút évről évre.

Az ünnepi szentmisét a hagyományoknak megfelelően szabadtéren, a templom melletti kálvárián tartották. A körülkerített tér és környéke idén is megtelt ünneplőkkel.

Fekete Szabolcs Benedek Szűz Mária nagyságának titkáról hozott gondolatokat a Hanság kegyhelyére.

Egyszerű ez a titok – fogalmazott. – Mária tudott, akart és mert kicsi lenni.

Óriási, szép hivatás ez: akiket az Úr felemel, felmagasztal, azok a kicsik, az alázatosak. Ez ennek az ünnepnek a titka – tette hozzá a püspök, utalva az evangéliumban elhangzott Magnificatra is. Majd arról beszélt, hogy családjainkban, kapcsolatainkban sokszor hatalmaskodunk a másik ember felett, ám Jézus azt kötötte a lelkünkre, hogy köztünk ez ne így legyen.

Kicsinyként, alázatosként kell élnünk – hangsúlyozta a szónok, és Olofsson Placid atya példáját említette. A bencés szerzetes a Gulágon arra a felismerésre jutott, hogy el kell engedni a gondolatot, hogy mi, vagyis a rabok vagyunk a jók, az igazak, és ők, a fogvatartók a gonoszok, a hamisak. Ebbe beleőrül az ember. Helyette ez a helyes gondolkodás: mi vagyunk a kicsik, ők pedig a nagyok; és gyerekkorunkban megtanultuk, hogy amit a nagy mond, azt csináljuk. Placid atya így élte túl, így tudta megőrizni végtelen derűjét, így tudott hazatérni, s élt száz évig.

A szombathelyi segédpüspök azokat a Madonna-ábrázolásokat is felidézte, melyeken Szűz Mária palástja alatt megszámlálhatatlanul sokan vannak. Biztatott: össze kell húznunk magunkat, kicsiknek kell lennünk, hogy minél többen elférjünk az alatt a palást alatt.

Mária talán sokszor szomorú, amint letekint ránk, a Béke Királynőjének könnyes az arca.

Ám ha erre a kis szegletre, Oslira tekint, a ti imára kulcsolt kezetekre, a Szűzanya boldog, a Szűzanya szép, a Szűzanya mosolyog rátok

– zárta szavait Fekete Szabolcs Benedek.

*

Ezt a csodálatos biztatást kaptuk Fekete Szabolcs püspöktől ezen a kedves kegyhelyen, ahova újra és újra visszatérünk Édesanyánk titokzatos, szelíd mosolyát látni, szemlélni. A mosolyt, melyet lassan 420 éve szoborra álmodott egy névtelen művész.

Rainer Maria Rilke Marienleben (Mária élete) című versciklusának utolsó darabjában, mely a Mária halála címet viseli, a Szűzanya mennyekbe való belépését is ábrázolta.

„De erre ő, oly megható alak,
beáll a most jött boldogok körébe,
és feltünés nélkül, mint fény a fénybe,
úgy tündöklik ragyogva ezalatt,
hogy egy angyal, ki szinte megvakul
a fénye láttán, felkiált: ki ez?”

(Farkasfalvy Dénes fordítása)

Egy asszony mosolyogva, kicsiként elvegyül a többi „most jött” boldog között – feltűnés nélkül, és mégis kitündöklik közülük. Mosolya, mely ott ragyog ma is az osli templom oltárán, segít kicsinek és alázatosnak, nem másokon uralkodóknak lenni a mindennapokban, a kapcsolatainkban; hogy örömmel járjuk földi útjainkat, ahogy a Szűzanya is örömmel járta zarándokútját Krisztusával a szíve alatt, Erzsébethez sietvén.

Idén minden eddiginél többen, hatvanan tettük meg gyalogosan az Osliba vezető utat – kicsik és nagyok, fiatalok és idősek. Ismét velünk tartott és derűs jelenlétével kísérte a zarándoklatot Woditsch Péter kispap.

Szerző: Borsodi Heni

Fotó: Horváth Ramóna, Kapuvár.plébánia.hu

Magyar Kurír