Marko Rupnik tartott elmélkedést a Római Kúria szentévi lelkigyakorlatán

Az irgalmasság szentévéhez kapcsolódó eseményen a világi alkalmazottak és családtagjaik is részt vettek. Az elmélkedésen jelen volt Ferenc pápa is, aki szentmisét mutatott be a lelkigyakorlat keretében.

A mi hitünk „egy élet befogadása”, és az egyháznak az a feladata, hogy megmutassa, milyen nagy kegyelem, milyen nagy jóság célcsoportja vagyunk, azaz megmutassa a világnak, mit tett Isten értünk az emberiség történetében – mondta a szerzetes. Marko Ivan Rupnik a mindennapi életben megmutatkozó irgalmasságról beszélt.

Valamiképpen nemcsak a Római Kúria, hanem valamennyi kúria kétségtelenül azt kockáztatja, hogy már-már állami, már-már birodalmi karaktert öltenek, amint a múltban tették – hívta fel a figyelmet. – És ez egy rémisztő kísértés: mert a működést, a struktúrát, az intézményt és az azt működtető egyént helyezi középpontba.

Botrány lenne – fogalmazott a jezsuita szerzetes –, ha azt mutatnánk a világnak, hogy individuális valóságként éljük meg a kereszténységet; az egyház ugyanis – tette hozzá –  egyéni szerkezeti, kormányzási, vezetési, működési stílussal különbözteti meg magát, amely a közösség, a befogadás. Egy kiváló egyház mögött – állapította meg – nem fog elindulni senki, de megindulnak, ha egy szép egyház van elöl, amelynek saját gesztusai és szavai mögül felsejlik egy másiké, a Fiúé, és egy még újabbé, az Atyáé, mert így az ember „mint közösség és irgalmasság” az élet helyévé tud válni.

„Milyen szép, amikor hallod, hogy valaki, akinek valamelyik kúriával kezdenie kell valamit, azt mondja: találtam szabad embereket, akik szabadok saját maguktól, akik felajánlják magukat, elérhetők, nagylelkűek, képesek nyitottak lenni. Milyen sokan vannak! És ki kell őket emelni” – hangoztatta a jezsuita atya.

Ez az egyház küldetése Rupnik szerint: eltüntetni a távolságot köztünk és korunk embere között, aki ugyanúgy sérült, mint mi, ugyanúgy szenved, mint mi, ugyanúgy tapasztalatokat szerzett, mint mi. Minél több tapasztalatot szerzünk, akárcsak minden ember, annál inkább irgalmasak leszünk, mert ez Krisztus papsága. Mindenki megtapasztalta, milyen irgalmas papnak lenni. És így arra vonzzuk az embereket, hogy új életre vágyjanak – mondta a szerzetes.

Másrészről az Úr az egyetlen, aki eltüntetheti azt a távolságot, ami az elveszett, bűnös, halott embert az élő Istentől elválasztja, az ember ezt önmagától nem teheti meg. Ez a képessége Istennek, hogy utolérjen minket, megegyezik a felénk és a teremtett világ felé mutatott identitásával, vagyis az irgalmassággal – mutatott rá a szónok. – A hétköznapi élet olyan hellyé válik, ahol az, akit megérintett az irgalom, tanúságot tesz erről, mivel közösségben éli az életet, vagyis befogadja a másikat.

Ha átüt rajtunk Istennek ez az élete, képesek leszünk maradandó gyümölcsöt hozni, képesek leszünk munkánkat örökre megmaradó szeretetben folytatni, mivel az Atyához fordulunk; vagyis ahhoz, amiről az ember tanúságot tud tenni, a Krisztusban való istenemberségéhez – fogalmazott elmélkedésében Marko Ivan Rupnik.

Forrás: Vatikáni Rádió olasz nyelvű adása

Fotó: Katoliska-cerkev.si

Magyar Kurír