Markovics Milán Mór tábori lelkész, pasztorális helynök az élet határhelyzeteiről és a csodákról

– „Mi leszel, ha nagy leszel? Tábori lelkész.” Nem valószínű, hogy akad olyan gyerek, aki ezt a választ adná. Ön hogyan és miért választotta ezt a pályát?

– Nagyon érdekelt az élet és a halál találkozásának helyszíne és mikéntje. Ilyen hely, ilyen határmezsgye az egészségügy és a hadsereg. Ugyanakkor vonzott a hit világa is. Tehát nem az extrémitás, hanem az élet lényegének, értelmének kutatása miatt lettem katonalelkész.

– Azért volt némi extrémitás is a dologban, hiszen harcművészettel is foglalkozott. Egy karatézó pap! Hogyan egyeztethető össze a harc a jámborsággal?

– Több harcművészeti ággal is foglalkoztam, a legtöbbet a budo taijutsuval. Nem feltétlenül a jámborsággal kötném össze, de azzal is van kapcsolata.

Sokszor a jámborságot valami égre tekintő gyakorlatiatlan különcségnek vesszük, jobb esetben olyannak gondoljuk a jámbor embert, aki imádkozik, ha kell, ha nem. Pedig a jámborság eredetileg az egymás alá és fölé rendeltek jó kapcsolatát jelentette.

Ősi jelképe az égő Trójából atyját a hátán, fiát az ölében kimentő Aeneas volt. Manapság a jóság szó szinonimája, de az előzőek fényében inkább egy kockáztatni képes, bátor, ugyanakkor belső erővel rendelkező személy. Gondoljunk a filmek főhőseire, akik önfeláldozó módon megmentik a gyengéket és ártatlanokat!

– A pap lelkeket ment. Ön hol szolgál?

– Ahol vagyok, mindig ott, mert a katonalelkész nem szolgálati helyekhez kötődik. Ez egy életforma, mely helyváltoztatásokkal is jár. Formálisan nézve 2009-2010 között Hódmezővásárhelyen, 2010-2014 között Kaposváron voltam, és azóta Tatán vagyok. Közben külszolgálatokon is jártam, kétszer Boszniában, kétszer Koszovóban, alkalmanként hat-hét hónapot.

– Magyarok között? Magyarul misézett vagy nemzetközi csapatnak, angolul?

– A közös nyelv kint az angol. A legtöbbet az ember a sajátjai között időzik, de miséztem németül és latinul is. Volt, amikor a prédikáció egy részét lengyelül mondtam, és egyszer még arabul is imádkoztam a helyi muszlimok és keresztények között. Az amerikai katonáknak rendszeresen miséztem, mert nem volt kint katolikus lelkészük, csak más vallású. Azt tapasztaltam, hogy a lengyelek, szlovákok és amerikaiak számára jelentettek legtöbbet ezek az alkalmak; meglepően sokan jöttek el közülük istentiszteletre.

Nagyszerű érzés volt, hogy nemcsak egy katonai szövetség köt össze ilyenkor bennünket, hanem egy hitbeli tapasztalat, vallási hagyomány is.

– Alapvetően mit csinál egy tábori lelkész békeidőben, és mit csinálna háborúban?

– Ugyanazt, csak a körülmények mások. Vannak papi teendők: misézni, gyóntatni, keresztelni, esketni, temetni mindig kell. Vannak lelkipásztori, lelkigondozói feladatok is, amelyek valahol a mentálhigiéné, a pszichológia és a lelkivezetés háromszögében helyezkednek el. Békében és háborúban is vannak tragédiák: családi drámák, vagy amikor meghal egy bajtársunk a háborús övezetben, és vannak csodák is.

– Például?

– Például, amikor vészhelyzetben elindul egy jármű, ami nem indulhatna, vagy amikor szül, akiről megállapították, hogy nem szülhet. Hogy ez az ima következménye, azt nem tudom bizonyítani, de a Biblia fényében kijelenthető, hogy a Teremtő közbelép, és ilyenkor valamit állít az élet programkódján.

– Hányan, vagy az állomány hány százaléka igényel lelki törődést? Milyen a Magyar Honvédség katonáinak lelkiállapota?

– A katonapszichológusok csinálnak statisztikákat, amelyekből látszik, hogy a mentális segítségre van igény. Ez az igény az én tapasztalataim szerint változó intenzitású. Van, amikor este tudok csak hazamenni a laktanyából a sok beszélgetés miatt, és van, amikor marad időm tudományos dolgokkal is foglalkozni, mert nyugi van. Nem gyakran látok új arcokat, és bár nem mondanám, hogy kevesen keresnek meg, azért a rendszeres találkozások egy szűk rétegre korlátozódnak. Az is igaz, hogy egyes esetekben, például külszolgálaton, vagy karácsony táján itthon is, ez a létszám a sokszorosára duzzad. Most, az adventi gyertyagyújtáskor alig fértek be egy nagy terembe a katonák.

Külszolgálatokon egyébként azt látni, hogy a térségünkben a csehek és mi, magyarok vagyunk a legvallástalanabbak. A lengyelek és a szlovákok be sem férnek a vasárnapi miséken a kápolnákba.

– Ha újrakezdhetné, ugyanerre az útra lépne?

– Nem játszom ezzel a gondolattal. Egyrészt abban hiszek, hogy mindenkinek van küldetése, amit teljesítenie kell, de ez nem egy munka- vagy hivatásrend. Ezek csak eszközök a feladat véghezviteléhez. Másrészt abban is hiszek, hogy az utunk nem kényszerpálya; változhat az emberi élet folyamán. Boldogok, akik megmaradnak mindig ott és ahol vannak, de az igazán boldogok azok, akik megtalálják a saját „közepüket” és bármilyen körülmények és változások mellett is azt érzik, hogy ott vannak és úgy, ahol és ahogyan kell. Ha csak a szakmai részt nézzük: én is változtattam korábban, mert volt, amikor orvosnak készültem, mégsem orvos lettem, de tanultam klinikai lelkigondozónak és kánonjogásznak is, mégsem ezeket művelem.

A katonalelkészségben állt össze az, amiben olyan emberekkel van dolgom, akik az élet határhelyzeteivel találkoznak. Egy laktanyában vagy egy katonai kórházban az élet értelmének keresése intenzívebben van jelen, mint máshol.

– Háború, járvány, aszály, infláció. Isten büntetése ez a sok megpróbáltatás?

– Ha nem veszünk tudomást a KRESZ-szabályokról, ha előbbre való a saját jólétünk, mint a gyermekeinké, ha nem törődünk a hagyományainkkal, identitásunkkal, ha jobban érdekel bennünket valaminek az ára, mint az értéke, vagyis ha a pénz fontosabb, mint hinni valamiben, akkor mi büntetjük magunkat, s nem Isten. A keresztény szóhasználatban nincs rá olyan tömör és kifejező fogalom, mint a karma.

A „büntetés” nemcsak úgy jön, hanem a szabad akaratunkból elkövetett cselekedetek következménye. Olyan lesz a világunk, amilyenné tesszük. A háborúkat nem Isten indította, és a pénz is emberi találmány.

Mondhatni: a magukat istennek gondoló emberek büntetik az emberiséget. Dosztojevszkij így figyelmeztet bennünket: „...az emberek szabadságát az veheti birtokába, aki megnyugtatja a lelkiismeretüket. ... ha kenyeret adsz az embernek, meghajlik előtted, mert nincs vitathatatlanabb a kenyérnél, de ha valaki ... hatalmába keríti a lelkiismeretét is, eldobja a kenyeredet, és azt követi, aki elzsongítja a lelkiismeretét.”

– Itt a karácsony. Mi üzenhető a ma emberének ennek kapcsán?

– Ha megadatik, hogy családban, süti illatával átitatott meleg szobában ünnepeljük, és megajándékozhatjuk egymást, akkor éljük meg ezt az örömet, ami egyáltalán nem annyira gyakori. Bár ez nem a keresztény karácsony, csak a hozzá kapcsolt ünneplés. Nekünk, keresztényeknek karácsony az inkarnáció ünnepe, vagyis a második isteni személy megtestesülése.

A szeretet szó a keresztény szóhasználatban nem valami édes-mézes kedvesség, hanem a küzdelemből kinőtt erő, isteni jelenlét.

Amikor egy gyermek azt hiszi, elvesztette a szüleit és egyedül, elhagyottan ül valahol, majd egyszer csak felbukkan a szülő... Na, ilyen pillanat az emberiség szempontjából az, ami a keresztény karácsony.

*

Markovics Milán Mór tábori lelkész, pasztorális helynök 1980-ban született Bonyhádon. A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán végzett teológusként 2005-ben. Aztán a Pécsi Tudományegyetem orvosi karára járt (2006–2008), majd a budapesti Semmelweis Egyetemen szerzett klinikai lelkigondozó diplomát (2011). Ezt követően a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végzett mint kánonjogász (2018). Jelenleg a hadtudományi doktori cím várományosa a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Pappá Bonyhádon szentelték 2010-ben. Szolgálatát a Katolikus Tábori Püspökség – Katonai Ordinariátusnál kezdte, főhadnagyként. Jelenleg őrnagy, kiemelt vezető tábori lelkész, pasztorális helynök. Emellett az Eötvös József Kutatóközpont Vallás és Társadalom Kutatóintézetének tudományos segédmunkatársa, továbbá a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen ad órákat Délkelet-Ázsiáról, illetve vallás és biztonság témában. Előadásai érintik a háborús konfliktusokat is, főleg azokat, amelyek vallási hátterűek, például az Iszlám Állam tevékenységét, vagy a buddhizmus szerepét a mianmari események kirobbantásában. Maga is dolgozott háborús övezetekben katonalelkészként.

Forrás: teol.hu/Pécsi Egyházmegye

Fotó: Katolikus Tábori Püspökség, teol.hu

Magyar Kurír