Martos Levente Balázs a 80 éves Bosnyák téri templomban: Ez az imádság háza, a mennyország kapuja

A Rimanóczy Gyula tervei alapján emelt templom alapkövét 1941. december 14-én Boldog Meszlényi Zoltán segédpüspök áldotta meg. A háború miatt az épület félkész, vakolatlan állapotban várta felszentelését. A felszentelésre azért volt szükség, hogy az épületet ne használhassák vásárcsarnokként. A Bosnyák téri piac ugyanis ekkor még a templom mellett működött.

Martos Levente Balázs homíliája elején Salamon jeruzsálemi templomszentelési imáját idézte fel. Salamon azt kérte Istentől, hallgassa meg a hozzá kiáltó nép imádságát, tisztítsa meg és áldja meg őket.

A püspök arról beszélt, hogy egy templomot az idő múlása, az emlékek sokasága, a meghallgatott vagy éppen meg nem hallgatottnak tűnő imádságok, az átélt megpróbáltatások és a visszanyert reménység öröme tesz igazán sajátossá. „Ez az imádság háza, a mennyország kapuja” – fogalmazott, majd hozzátette: vannak pillanatok, amikor az élet a szokásosnál jobban megszentelődik, és megértjük, hogy egy helynek milyen nagy jelentőséget ad mindaz, amit ott megtapasztaltunk. A közösség ilyen helyen új módon élheti meg Isten szeretetét és az egymás iránti szeretetet.

Martos Levente Balázs kiemelte: a nyolcvanadik évforduló megragadhatóvá teszi a múltat. Ez a múlt azonban mindenki számára más emlékeket, más jelentést és más fogódzópontokat őriz. Felidézte Boldog Meszlényi Zoltánt, aki 1941-ben megáldotta az alapkövet, és akinek az emléknapján őt magát püspökké szentelték. Megemlékezett Mindszenty József bíborosról is, aki a templomot felszentelte, és akinek boldoggá avatásáért ma is imádkozik az Egyház.

A püspök ezután az életünket behálózó kapcsolatokról beszélt. Manapság a telefonokban működő programok nyomon követik lépéseinket, és megmutatják, merre jártunk.

Életünket azonban sokkal mélyebben hálózza be az emberi kapcsolatok sokasága. Ebben a kapcsolatrendszerben egy templom is csomóponttá válhat.

„A kapcsolatok helye a Bosnyák téri templom” – mondta.

Szombathelyi emlékeit felidézve elmondta, hogy szülővárosában a ferencesek a piachoz közel építették fel templomukat, ott, ahol az emberek sokat jártak-keltek, betértek és megálltak. A ferences templom a város lelki központjává és a gyóntatás fontos helyévé vált. Ehhez kapcsolódva hangsúlyozta: ma is olyan papokra van szükség, akik szeretnek, tudnak és mernek hosszú időt tölteni a gyóntatószékben. Akik nem fáradnak bele abba, hogy az embereket feloldozzák jelenük és közelmúltjuk terhei alól, hogy az evangélium szava ne csak nagy távlat és tiszta tanítás, hanem szívig hatoló erő legyen.

A püspök szerint akkor is kapcsolataink jutnak eszünkbe, amikor feltesszük a kérdést: Mi tölti meg értelemmel az életünket, és mi teszi érdemessé arra, hogy megéljük? Olyan közösségre vágyunk, amelyben önmagunk lehetünk, ahol kimondható az is, ami nem sikerült, és bevallható az is, amiben nem vagyunk tökéletesek. Isten színe előtt pedig úgy szeretnénk együtt lenni, hogy a közösbe adhassuk kincseinket, szolgálatunkat és talentumainkat.

A templom történetében újra és újra megmutatkozott a közösség összefogása.

Az első templom kicsinek bizonyult, majd felépült a háromezer embert befogadó nagy templom. A történelem azonban hullámzik: remények, nehézségek, emelkedések és süllyedések követik egymást. Amikor az emberek kitartóan összefognak, megnyílnak és utat találnak egymás felé, újra megtapasztalhatják, hogy Isten mellettük áll.

„Érdemes összefogni, érdemes építeni a jövőnket” – hangsúlyozta Martos Levente Balázs. Mint mondta, a fiatalok úgy tartják: az élet az, ami két biztos pont között történik. A Bosnyák téri templom is háborús, bizonytalan és változó időben épült. Mégis helyet adott az ünneplésnek és az együttlétnek, annak, hogy az emberek reményt jelentsenek egymás számára és felismerjék: reményük forrása mindig ugyanaz.

A templom védőszentjéhez kapcsolódva a püspök felidézte Páduai Szent Antal legendáját: Amikor Riminiben az emberek nem hallgatták meg Szent Antalt, a halaknak kezdett prédikálni. A történetben a halak figyelme az emberek figyelmetlenségének és hitetlenségének ellenpontjává vált – vélekedett Martos Levente Balázs és megjegyezte:

ha visszatekintünk az evangélium világába, ott azt látjuk, hogy a halakról inkább akkor van szó, amikor a tanítványok minden fáradozásuk ellenére sem fogtak semmit.

Amikor azonban Jézus szavára ismét kivetették a hálót, olyan sok hal került bele, hogy társaikat is segítségül kellett hívniuk. A püspök szerint az elbeszélés nemcsak a tanítványok meghívását mutatja meg, hanem előre jelzi azt a váratlan eredményt is, amelyet az evangélium terjedése hozott a következő évtizedekben és évszázadokban.

Homíliája végén azért imádkozott, hogy Isten adjon jövőt a közösségnek. Adjon olyan szavakat, amelyek eljutnak a szívükhöz, és olyan életet, amelyben az ember megtalálja a teljességet, és amelyet érdemes Istennek szánni.

Forrás: Zsuffa Tünde/Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Fotó: Gyarmati Krisztián/Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Magyar Kurír