Martos Levente Balázs mutatta be az Élő rózsafüzér zarándoklat szentmiséjét Máriaremetén

Az evangélium Szent János könyvéből hangzott el, a Szentlélek elküldésének ígéretéről szóló  versszakasz (15,15–21).

Szentbeszédében Martos Levente Balázs kifejtette: nagy tisztesség a számunkra egy valóban imádkozó közösséggel együtt ünnepelni a végén. Egy olyan közösséggel, amely több rózsafüzért imádkozott végig a nap folyamán. „Ennek az imádságnak a könnyedsége és a súlya ott van a lábatokban, de ott van a szívetekben is.” A rózsafüzér imádsága úgy lesz a miénk, hogy az életünk különböző helyzeteiben „egy-másik titkát” és ezzel együtt talán az Úr Jézusnak, vagy a Boldogságos Szűz Máriának ilyen vagy olyan élethelyzetét, szempontját, kincsét, kegyelmét ismerjük meg jobban, s engedjük magunkhoz közel.

A segédpüspök saját életéből emlékezett vissza arra, hogy ifjúként egy máriazelli zarándoklaton szerette meg: „Akit te Szent Szűz, a templomban megtaláltál”, mert érezte, mennyire fontos, hogy a Jóisten őt is megtalálja a templomban. „Szeretem, Uram, a Te lakóházadat, és nekem az otthonom lett.” Gyermekkorának töprengő időszakaiban pedig Martos Levente Balázs azon tűnődött, hogyan követik egymást a rózsafüzér titkai, és hogyan kezdődik a vérrel verítékezés helyzetével a fájdalmas rózsafüzér, mert úgy érezte: ott kellett döntenie Krisztusnak még egyszer és utoljára, teljesítve mennyei Atyja akaratát, a világ megváltása mellett.

Volt azonban olyan időszaka is Martos püspök életének, amikor különösen megszerette a dicsőséges olvasónak a középső titkát: „Aki nekünk a Szentlelket elküldte.” A mai szentmisén, húsvét hatodik vasárnapjának előestéjén az olvasmányaink mintha ehhez a titokhoz küldenének vissza bennünket újra meg újra. Krisztus megígérte, hogy elküldi a Vigasztalót. „Nem hagylak árván benneteket.” Megígérte, hogy velünk marad az, aki elvezet minket a teljes igazságra. Egy mai, sokféleképpen változó és alakuló világban olyannyira átérezzük, hogy szükségünk van a Szentlélek jelenlétére és vezetésére. Szükségünk van arra, hogy ő bevezessen bennünket az Atya és a Fiú szeretetközösségébe. Mindenfajta nehéz döntés, igyekezet és odaszánás ebből a szeretetkapcsolatból kaphassa az erejét, és a Szentlélek vezessen bennünket. Egyenként is, az Egyházban is, és valami titokzatos, áttételes módon a világban is. Az első olvasmányunk is, az Apostolok cselekedeteiből (8,5–8, 14–17) mintha tálcán kínálná, hogy ezt a titkot különösen is megfontoljuk. A Szentlélek még nem szállt le azokra, akikkel Péter és János Szamáriában találkozik, rájuk teszik a kezüket, és eltelnek vele.

A szónok megemlítette: ilyenkor, a húsvéti időszakban gyakran szolgáltatja ki a bérmálás szentségét. Talán ezen az estén is „odagondolunk” azokra a felnőttekre, és sok-sok fiatalra, akik a bérmálás szentségében megkapják a bérmálás különleges ajándékait. Sokan azt mondják, hogy manapság gondban vagyunk a fiatalokkal kapcsolatban, nem tudjuk nekik átadni azt, amit igazán szeretnénk. Vagy legalábbis nem nagyon látjuk, hogy veszik az adást, amit mi olyannyira igyekszünk feléjük sugározni. Ha azonban a bérmálás kegyelmében hiszünk, vajon meg kell-e lepődnünk azon, hogy a fiataljainkban is ott van a Lélek? És ők is kérdeznek minket, de másként felelnek sokszor, mint azt mi várjuk. Vajon nem hihetünk-e abban, hogy ha ugyanaz a Lélek munkál bennük és bennünk, akkor érdemes hallgatnunk, kíváncsian kérdeznünk egymást, bízni abban, hogy a szeretet álma ma is él.

Harmadszor, valami hasonló folytatódik a szentleckében is: Péter azt írja első levelében: „szelíden, türelmesen, állhatatosan, tegyetek tanúságot arról a hitről, ami bennetek van” (2,11). A szeretet az, ami lényegi egységbe kapcsolja az erényeket. Amikor megvalljuk a hitünket és megnyitjuk a szívünket, „nem a bárdot vagy a buzogányt suhogtatjuk” a fejünk fölött, hanem azt tapasztaljuk meg, hogy egyazon emberi keresés összekapcsol minket, akik a hitben igyekszünk járni, azokkal, akik a maguk módján, de hiteles emberként szintén a szeretetet, az igazságosságot, a szabadságot szeretik. Szelíden, türelmesen, ennek az egységnek a legmélyebb tapasztalatában egyek vagyunk velük, és tanúságot teszünk arról a hitről, ami a mi életünknek új perspektívát nyit.

Homíliájának a végén a szónok külön is megszólította az Élő rózsafüzér zarándokokat: „Kedves Testvérek, ti egész nap imádkoztatok. Találtatok egyet a titkok közül, amely a mai napon a szívetek mélyéből szólalt meg? Vajon lehet ez a mai nap olyan, amelyben a könyörgés, vagy a hálaadás, vagy a remény szava új módon szólalt meg bennetek?... Vajon van valami sajátos ragyogás és fényesség, amit csak az ismerhet, aki végigcsinálta ezt a napot? Vigyétek magatokkal, ne szégyelljétek. Ha az embert meg lehet ismerni, hogy milyen a cipője, sokkal inkább arról, hogy milyen a szíve. És talán a Lelket is arról ismerjük meg, hogy mit tett a szívünkkel a mai napon. És mire jó holnap, meg azután. Ámen.”

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír