Martos Levente Balázs: Ne félj, Sion leánya!

A szerző előszavában kifejti: az Ószövetség tágabb értelemben közelebb visz bennünket ahhoz, hogy Krisztus Urunk emberségét megismerjük és megszeressük. „Ha megismerjük az Ószövetséget, azt a világot ismerjük és szeretjük meg jobban, amely Jézus világa is volt.

Ha megismerjük és megszeretjük Jézus Krisztust és az ő kulturális gyökereit, saját emberségünket is jobban el tudjuk fogadni, és másokat is.

Martos Levente Balázs az Emmanuel című fejezetben leszögezi: a keresztény Bibliában Izajás „a próféták fejedelme”. Ő jutott legközelebb a Megváltóhoz, ő hirdette „intő szóval” szinte egész életét: Szűztől születését, gyógyító jelenlétét, majd szenvedését, amellyel sokaknak üdvösséget szerzett. Izajás a zsidó hagyomány számára is különleges, évszázadokon át az ő nevében gyűjtötték az intés és megtérés igéit. Szerették és tisztelték Izajást, a könyv tudós szerzője szerint nyilván azért, „mert olyan állhatatosan tanított a hazatérésről, Dávid házának méltóságáról, Sion, vagyis Jeruzsálem különleges szerepéről”.

Martos Levente Balázs a Vita a tanítványokkal című részben feltételezi, hogy Izajás könyvének négy énekét a szenvedő szolgáról jól ismerjük. Kulcsszerepük van e részeknek abban, hogy az ősegyház megértette és bemutatta Jézus szenvedésének értelmét. Bizonyára ma is sokan vagyunk, akik ezekben a sorokban szerették meg őt, aki szeretetből kész volt szenvedni is értünk. Jézusnak majd Izrael vezetői előtt kell kiállnia, „egyfajta pert elszenvednie”, a keresztfán pedig az egész nép előtt szégyenítik meg. Az első pert, az első elvi harcot azonban tanítványaival, övéivel kell megvívnia. Pétert és a többi tanítványt szólítja meg, amikor odakiáltja nekik: aki meg akarja menteni az életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét értem és az evangéliumért, megmenti. A kötet írója úgy érzi, ez a vita mintha ma is zajlana. A mi kérdésünk általában nem az, szabad-e Messiásnak vagy Isten Fiának vallani Jézust, de

a szívünk mélyén sokszor kérdőre vonjuk őt, miért a keresztet választotta, miért az önmegtagadás és lemondás útját ajánlja.

Jézus, mint mindig, most is „szelíden válaszol, és nyugodt béketűréssel hívogat a szép és helyes útra: a legnagyobb gyűlölettel, a legteljesebb tagadással csak a legnagyobb szeretet, csak a feltétel nélküli igen szállhat szembe”.

Az Illés fénye és árnyéka című elemzésben a szerző emlékeztet rá: ha Illés történetét az evangélium fényében olvassuk újra, jusson eszünkbe, hogy Jézus beszéde az égi kenyérről szintén a pusztában hangzik el. Az emberek maguk mentek Jézus után a pusztába. „Jézus eledele, hogy az Atya akaratát cselekedje – végül is ezt sejti meg benne mindenki, aki keresésére indul. Ez olyan igazán tápláló benne.

Jézus ott akart jelen lenni, ahol az ember a pusztában, az élet labirintusaiban elveszettnek érzi magát. Ott kínálja önmagát táplálékul,

hogy bírjuk az utat, amely messze visz: a mélyülő önismeret, a nagyobb szeretet, az örök életre szóló reménység útjain egyszer mi is Istenhez jussunk.”

Két próféta címmel Illés és Elizeus személyiségét hasonlítja össze a szerző: „Egy próféta, aki megelőzi korát, aki csak a lényegről hajlandó beszélni, aki csak legelöl, a sor élén képes menetelni, és egy másik, aki tekintettel van a többiekre, akinek apja és anyja van, aki szalad a másik után, hogy beérje, idegenségében is elérje.” Mi is ismerjük Isten embereinek e két típusát. Azokat, akiket fennkölt szavaikért, mély értelmű gondolataikért, utánozhatatlan szentségükért szeretünk és tisztelünk, és azokat, akiknek kedvessége elérhetővé teszi és megszelídíti a végtelent. Az író fölteszi a kérdést: vajon Jézus melyik arcát ismerjük inkább? „Akárhogy is érzünk és gondolkodunk vele kapcsolatban, ő hatalmasabb, semhogy nekünk kellene helyette hatalmaskodnunk, és szelídebb, semhogy nekünk kellene őt megszelídítenünk.”

A törvény betűje és lelke című részben Martos Levente Balázs a Második törvénykönyvből (4,1–2.,6–8) kiindulva felidézi, hogy Jézus vitába szállt a farizeusokkal, azokkal, akik saját hagyományaikat fölébe helyezték Isten törvényének. Nem a törvényt ítélte el, inkább azzal a gazdagabb megértéssel szólalt meg, amely a törvény lényegének megértéséből fakadt, s amely felismeri, milyen az emberi szív, amikor a törvény szava „nem képes tisztogatni, jóra hívni.

Jézus a legelevenebb kapcsolatban van Istennel, s ezért a törvény belső igazságával is. Nem a törvényt és a szabályokat szaporítja, hanem az igazságot és a kegyelmet, jelenlétének, új közelségének kegyelmét.”

A kötethez Kocsis Imre, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kara Újszövetségi Szentírás-tudományi Tanszékének vezetője írt ajánlást, kiemelve: „Szükség van a Biblia eredeti szövegeinek más nyelvekre való lefordítására, s éppúgy szükség van a lefordított szöveg olyan magyarázatára, amely által mind a szent szerző által szándékozott jelentés, mind a leírtak mai, nekünk szóló üzenete feltárul. Bár Balázs atya a szentírásfordítás és a tudományos bibliamagyarázat terén is elismert szakember, a jelen kötetben az ószövetségi szövegek olyan megközelítésére törekszik, amelynek célja nem a nehéznek mutatkozó szófordulatok érthetővé tétele és nem is a bonyolult témakörök fejtegetése, hanem a kedvteremtés: annak megsejtetése, hogy mennyi szépség és érték van azokban az ószövetségi részekben, amelyeket vasárnaponként hallunk a szentmiséken.”

A kötet borítóképe Klesitz Piroska alkotása.

Martos Levente Balázs: Ne félj, Sion leánya!
Magyar Kurír – Új Ember Könyvkiadó

Szerző: Bodnár Dániel

Magyar Kurír