Martos Levente Balázs: A változatosság gyönyörködtet, de az állandóságban van a boldogság

A pestszentlőrinci katolikus közösség története jóval régebbre nyúlik vissza a ma álló temploménál: a helyi hitélet 1910-ben, az önálló egyházközség megalakulásával vált függetlenné, és alig több mint egy évtizeddel később, 1923-ban már le is tették a jelenlegi plébániatemplom alapkövét.

Az építkezéshez szükséges összeget egyházi támogatásból, a hívek adományaiból, jótékony célú bálok és hangversenyek bevételeiből, valamint a közösség által vállalt kölcsönből teremtették elő. A Kapuváry Gusztáv és Farkasvölgyi István tervei alapján emelt háromtornyos, neoromán stílusú templomot 1925. szeptember 5-én Hanauer Á. István váci megyéspüspök szentelte fel Szűz Mária Szeplőtelen Szíve tiszteletére. A mostani ünnep így napra pontosan idézte fel a száz évvel korábbi felszentelést. A centenárium nemcsak az épületnek, hanem annak a közösségnek is az ünnepe volt, amelynek tagjai nemzedékről nemzedékre megtöltötték élettel a templomot. A hívek a jubileum előkészítéséből és lebonyolításából is részt vállaltak. Az ünnepi nap programjához elsőszombati rózsafüzér, a bérmálással egybekötött szentmise, majd a templomkertben megtartott agapé tartozott.

A szentmise kezdetén Harmai Gábor plébános bemutatta a püspöknek a bérmálásra felkészült huszonnyolc fiatalt. Martos Levente Balázs megköszönte felkészítésüket, majd Isten segítségét kérte számukra. Homíliájában arra irányította a figyelmet, hogy

ezen az ünnepen egyszerre van jelen a százéves múlt, a plébániai közösség jelene és a huszonnyolc bérmálkozóban megmutatkozó jövő.

Megemlékezett azokról a lelkipásztorokról és hívekről, akik az elmúlt száz évben ehhez az egyházközséghez tartoztak, és akikért a közösség a szentmisében is imádkozott. A jelenről szólva a megújult plébániára és az eleven közösségi életre tekintett, ugyanakkor megjegyezte: továbbra is vannak elvégzendő feladatok. Felidézte azt a kispap korában hallott gondolatot, amely szerint

az marad meg az Egyházban, akinek feladata és küldetése van, aki be tud kapcsolódni az Egyház küldetésébe.

A püspök ezután a bérmálkozókhoz fordult. Mint mondta, a közösség biztatást, bátorítást és megbecsülést szeretne adni nekik, és reménységgel tekint rájuk. Nem elég azonban csupán visszafelé nézni vagy a jövőt számolgatni: jó dolgokat kell tenni, mégpedig együtt.

Martos Levente Balázs homíliájának első fontos képét a bérmáláskor használt krizma és az olajfa adta. A jó illatú olaj a békének, a gazdagságnak, az egészségnek és a gyógyításnak a jele. A Szentlélek kenete Isten gyógyító erejére és gazdagságára utal. Az olajfa jelképrendszere különösen gazdag. A vízözön után a galamb olajággal tért vissza, így az olajág a béke jelképévé vált. Az olajfáról a régiek azt tartották, hogy örökké él: törzse megöregedhet, de újra és újra friss hajtásokat hoz. Ezért az állandóságot és az örök fiatalságot egyszerre fejezi ki.

A püspök ezt a képet a százéves plébániai közösségre is vonatkoztatta.

Az olajfának szüksége van az új hajtásokra, de szüksége van a törzsére is, amely az állandóságot képviseli.

A templom és a közösség százéves történetének részesei azok a lelkipásztorok és hívek, akik korábban itt éltek és szolgáltak, valamint azok is, akik ma alkotják a plébániát. Martos Levente Balázs szerint a mai ember talán kevésbé kötődik a történelemhez és ahhoz, ami állandó. Gyorsan érkezik a következő rövid hír, amely máris magának követeli a figyelmünket. Az olajfa ezzel szemben valami titokzatos állandóságot hordoz, amelyre szintén szükségünk van. „A változatosság gyönyörködtet, de az állandóságban van a boldogság” – fogalmazott.

A homília következő részében Pestszentlőrinc névadó szentjét, Szent Lőrincet állította a hívek elé. Felidézte a vértanú diakónusról fennmaradt történetet: amikor három napot kapott arra, hogy összegyűjtse és átadja az Egyház kincseit, maga köré gyűjtötte a szegényeket, és őket mutatta fel az Egyház valódi kincseiként.

A püspök arra kérte a jelenlévőket, gondolják végig, ők hol keresnék, hová rejtenék az Egyház kincseit. Majd rámutatott:

az Egyház kincsei azok is, akik életükben szenvedést, bajt és bizonytalanságot hordoznak.

Homíliája végén Szűz Mária szívéről beszélt, amely nemcsak az örömöt, hanem a szenvedést és a földi élet nehézségeit is magába fogadta. Amikor Isten belép a világba, hajlékot készít magának: az ember szívét készíti elő és tisztítja meg.

Martos Levente Balázs azt kívánta, hogy a centenárium és a bérmálás ünnepén a közösség tagjainak szíve is váljon a Szentlélek hajlékává, és a következő nemzedékekben is legyenek olyanok, akik továbbadják, megosztják és megélik mindazt, amit kaptak.

A szentmise után a templomkertben megtartott családias agapéval folytatódott az ünneplés. Az együttlét is megmutatta azt a közösségi összefogást, amely száz évvel ezelőtt lehetővé tette a templom felépítését, ma pedig annak megújításában és a plébánia mindennapi életében folytatódik.

Forrás: Zsuffa Tünde/Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Fotó: Gyarmati Krisztina/Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Magyar Kurír