Másodszor rendezték meg az Anyanyelvem ékessége versmondó versenyt a Vajdaságban

Külhoni – 2025. június 5., csütörtök | 9:54

A szerbiai Mária Rádió magyar szerkesztősége május 24-én a palicsi Magyar Művelődési Központban tartotta meg az Anyanyelvem ékessége versmondó verseny döntőjét. Az immár másodszor megszervezett megmérettetésről Borbély Szabó Réka, a szerbiai Mária Rádió szerkesztő-műsorvezetője írt beszámolót, melyet szerkesztve közlünk.

A szerbiai Mária Rádió magyar szerkesztősége e kezdeményezéssel idén is szép számban tudta megszólítani a diákokat és a családokat is, hiszen a gyerekek felkészítésében az arra hivatott hitoktatók, pedagógusok, egyházi személyek mellett szülők és nagyszülők is részt vettek.

A versenyre a magyar és világirodalom istenes és reményről szóló verseivel lehetett jelentkezni. Az elődöntő videóselejtező formájában zajlott, amelyre 38 intézmény, plébánia összesen 198 versmondót nevezett. A szakmai zsűri 53 kiemelkedő tehetségű versmondót juttatott a döntőbe, valamint hét sajátos nevelési igényű gyereket és fiatalt előre díjazott.

A május 24-én a palicsi Magyar Művelődési Központban tartott döntőn ötven versmondó vett részt az általános és középiskolások kategóriájában; a sajátos nevelési igényű gyerekeknek és fiataloknak fellépési lehetőséget biztosítottak a szervezők.

A rendezvény kezdetén Horváth Endre atya, a szerbiai Mária Rádió magyar szerkesztőségének lelki asszisztense és Bálint Ágota, a Mária Rádiónkért Egyesület elnöke köszöntötte a jelenlévőket.

A verseny döntőjének minden résztvevője valamilyen elismerésben részesült különdíjak és minősítések formájában.

Józsa Gáspár atya, a szabadkai püspöki hivatal vezetője; Miklenovics Aranka versmondó; Bíró Tímea költő, író, újságíró zsűrizte a versmondók előadását; Csipak Szarapka Dóra gyógypedagógus a sajátos nevelési igényű gyerekek és fiatalok kategóriájában online zsűrizett.

A zsűri döntésének meghozataláig Torok Orsolya népihangszer-bemutatót tartott a versenyzőknek.

*

A rendezvényt a magyar kormány, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta.

Forrás: szerbiai Mária Rádió

Fotó: Borbély Áron

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria