Massimiliano Strappetti, Ferenc pápa hűséges ápolója ma XIV. Leó mellett áll

XIV. Leó pápa – 2026. október 14., szerda | 14:41

Massimiliano Strappetti, a pápák egészségügyi ellátásában nagy tapasztalattal rendelkező ápoló van a római Gemelli-klinikán XIV. Leó pápa mellett a kezelése idején. Éveken át dolgozott ugyanennek a római kórháznak az intenzív osztályán, majd a Vatikánban, ahol Ferenc pápa előtt már Szent II. János Pál és XVI. Benedek mellett is szolgált.

Massimiliano Strappettit a bizalmukba fogadták a pápák, II. János Pált is ápolta, XVI. Benedekhez pedig egészen élete végéig közel állt. Ferenc pápa idején lett az első „személyes egészségügyi asszisztens”, ezt a tisztséget a pápa 2022-ben hivatalosan is létrehozta számára.

Ebben a kinevezésben egyszerre fejeződött ki a hála és a kiemelkedő szakmai hozzáértés elismerése. Massimiliano Strappetti volt ugyanis az az ápoló, akiről Ferenc pápa azt mondta, hogy megmentette az életét. A Spanyol Püspöki Konferencia rádiójának, a Radio Copénak adott interjújában méltatta Strappetti „több mint 30 éves tapasztalatát”, és hozzátette, hogy ő volt az, aki a vastagbélműtétre biztatta, annak ellenére, hogy többen ellenezték, és azt javasolták, hogy elegendő lenne az antibiotikumos kezelés. Az ápoló kitartó biztatása végül döntő jelentőségűnek bizonyult: a műtét során, a beteg bélszakasz eltávolításakor a sebészek elhalt szöveteket is találtak.

Ferenc pápa virágvasárnapi meglepetésszerű megjelenése; a kerekesszékben ülő Szentatyát Strappetti vezeti
(2025. április 13., fotó: Vatican News)

Ferenc pápa utolsó napjaiban is mellette volt, támaszként, akire rábízhatta magát. Végig a Szentatya mellett volt a 38 napos kórházi tartózkodása során a Gemelli-klinikán, majd miután hazatért a Vatikánba, a Szent Márta-házban is éjjel-nappal.

Ő tolta Ferenc pápa kerekesszékét 2025. április 10-én, amikor meglepetésszerűen megjelent a Szent Péter-bazilikában, pápai reverenda és fejfedő nélkül, a jellegzetes argentin poncsót viselve.

A húsvétvasárnap előtti napon együtt mentek el a Szent Péter-bazilikába, hogy bejárják azt az útvonalat, amelyet másnap Ferenc pápának kellett megtennie. Az április 20-án az Urbi et Orbi áldás után a pápa még egy utolsó, nagy meglepetést akart okozni azzal, hogy körbement a Szent Péter téren a pápamobillal. „Szerinted meg tudom csinálni?” – kérdezte Strappettitől, aki megnyugtatta. A végén fáradtan, de elégedetten köszönetet mondott asszisztensének: „Köszönöm, hogy visszahoztál a térre.”

Másnap hajnalban Massimiliano Strappetti volt az utolsó, akivel Ferenc pápa beszélt, mielőtt kómába esett. Az ágyán fekve felé fordult, és kezével búcsút intett neki.

*

Massimiliano Strappetti életéről meglehetősen keveset lehet tudni. 56 éves, és a római Lazio labdarúgócsapat szurkolója. Közösségi oldalain a Ferenc pápa általi kinevezését sem tüntette fel. Facebook-bejegyzései között inkább családi pillanatok szerepelnek. Rendkívül visszahúzódó ember, annyi ismert vele kapcsolatban, hogy sokat önkénteskedik a társadalom peremére szorult emberek mellett.

Ferenc pápa az ápolókat, akik teljes szívvel és lélekkel szentelik magukat hivatásuknak, több alkalommal „a szomszédban élő szenteknek” nevezte.

Forrás: Zenit.org; Ilfattoquotidiano; Avvenire; 

Fotó: Vatican Media; nyitókép AFP (a fotón Massimiliano Strappetti a pápa bal oldalán látható, egy bottal és egy táskával a kezében)

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria