Meddőségeink

Erzsébet meddő volt. Lukács evangélista brutálisan lényegre törő módon hozza ezt tudomásunkra. Hogyan lehet ezt így leírni egy asszonyról egy evangéliumban? Mintha a szégyenünket olvasnánk föl evangéliumként, azt a titkot, amit legszívesebben rejtegetnénk, mert fájdalmas, de látható rajtunk, és hiába takarnánk, tudván tudják. Legyen az rejthetetlen betegség, mentális állapot, munkahelyi nehézség vagy szétment házasság: annyi minden szégyenünk van! A legtöbbször nem tehetünk róla, hogy ilyen helyzetbe kerültünk, mégis, abban az időben is biztosan volt olyan szomszéd, aki világosan tudta, miket követett el Erzsébet, hogy nem lehetett gyermeke.

Szégyenünk poharát gyakran a bűntudat tölti tele. Sőt, jön még erre – utolsó, túlcsorduló cseppként – az a megrendülés, hogy talán Isten is így gondolkodik: büntet, nem is tudjuk, miért.

Mi van, ha a szomszédnak van igaza, ha tényleg mi vagyunk a szégyenünk okozói, és talán Isten is olyan, mint a szomszéd. Nevet rajtunk? Elvet a színe elől? Már nem vagyok szeretetre méltó?

Erzsébet meddősége különös szégyen, hiszen pontosan attól a vigasztól volt megfosztva, hogy ha ő maga méltatlan volna is a szeretetre, legalább a gyermekének jobb lesz. Kilátástalan és jövőtlen a helyzete. Ebben a szégyenben töltötte az egész életét, és ebben is öregedett meg. Megtanult vele együtt élni. „Igaz volt Isten előtt” – fogalmaz Lukács evangélista –, „szentül élt férjével.” Talán az elején még azért, hogy cserébe Isten hátha megkönyörül rajta. Kitartását és hűségét hátha gyermekkel jutalmazza. De aztán teltek az évek, és ahogy elmúltak fiatalságának napjai, már nem hitte, nem hihette, hogy Isten valaha is megszabadítja a meddőségből. Szent volt csak úgy ingyen, a semmiért. (Lehet-e másként?)

Vajon én miért törekszem a jóra? A szomszéd miatt? Ha látja, milyen példásan élek, talán békén hagy. Nem ő uralja az életemet, bár valójában csak miatta viselkedem rendesen, az ő ítéletétől félek, az ő éles nyelve irányít. Csak annyit tehetek, hogy minél nehezebbé teszek számára egy esetleges karaktergyilkosságot. Az is lehet, hogy azért szeretnék szent lenni, mert akkor Isten megfizet nekem. Az égi szomszéd, aki fölülről figyel. Most még nem segít, mert még nem vagyok szent. Most még küzdenem kell, és pontosan azért vannak a kilátástalanságok, mert az égi szomszéd próbára tesz. De ha folytatom a jót, akkor Isten majd fölemel, és vége lesz a nehéz időszaknak. Talán még a többiek is látni fogják. Isten a földi szomszéd fölé fog emelni.

Nem, Erzsébet ilyenben már nem bízott.

Nem a jövőben kutatta Istent, hanem a meddő jelenben: a szomszédban, sőt az öregségben, kutatta öregedő férjében, Zakariásban és unokahúgában, Máriában.

És egyszer csak ott bent, a méhében, amelyet Isten, nem tudjuk, mi okból vagy milyen céllal, meggyógyított, megmozdult egy gyermek, aki aztán majd éppen ilyen ingyenességgel lesz a legnagyobb próféta. Meddő, pusztába kiáltó szó.

Amikor Mária meglátogatja Erzsébetet, a szégyent már ő is jól ismeri, hiszen még csak jegyes volt, amikor megfogant benne Isten. Korán meg kellett tanulnia, hogy sem angyal, sem a Szentlélek, sem az ő méhének gyümölcse nem teszi mentessé őt a kiszolgáltatottságtól. Tanulni ment Erzsébethez, hogy miként lehet örömmé, evangéliummá élni a szégyent. Igen,

Erzsébet nemcsak prófétát szült, hanem Máriának is ő tanította meg, mit jelent együtt élni a lelket átszúró tőrökkel.

Az ő példájuk és közbenjárásuk erősítsen minket is.

Szerző: Juhász-Laczik Albin OSB

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír