A beszélgetésbe egy különleges „szakértőt” is bevontak: a ChatGPT-t. Az interjú készítői az első kérdést a ChatGPT-nek címezték, melyre a program meglepő pontossággal és relevanciával válaszolt, ami jól példázza a képzés során elsajátítható technológia hatékonyságát.
– Miért ajánlanád a Pázmány Péter Katolikus Egyetem mesterséges intelligencia alkalmazásai képzését?
ChatGPT: A Pázmány Péter Katolikus Egyetem mesterséges intelligencia alkalmazásai képzése kiváló lehetőség mindazok számára, akik szeretnék elmélyíteni tudásukat az AI területén. A program innovatív tananyaggal, gyakorlati projektekben való részvétellel és neves szakemberek által vezetett kurzusokkal készíti fel a hallgatókat a jövő technológiai kihívásaira. A képzés során szerzett ismeretek és tapasztalatok versenyképes előnyt biztosítanak a munkaerőpiacon.
Ezt követően Tornai Kálmánt, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Információs Technológiai és Bionikai Karának oktatóját, a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásai képzés felelősét kérdezték.
– Ön kiknek ajánlja a képzés elvégzését?
– Egyre kevesebb olyan terület van, amelyre ne lenne hatással az MI néhány éven belül, ezért nem a szakmai területet érdemes kiemelni. Összességében azt mondom: azoknak ajánlom, akik egy lépéssel a többiek előtt szeretnének járni ebben az új világban. Ugyanakkor ha mindenképp szeretnénk kiemelni néhány szakterületet, ahol különösen nagy segítségünkre lehet a képzés során elsajátított szaktudás, akkor azt mondanám: marketing és kommunikáció, jog, vállalati vezetés, gazdasági terület és a társadalomtudomány. Az első két évfolyam hallgatói is többségében innen érkeztek, de mindenkinek ajánlom, akit érdekel, hogyan tudja a folyamatosan fejlődő mesterséges intelligencia eszközöket a mindennapi munkája során használni.
– Ön szerint mi az a terület, ahol akár azonnal hasznosítani tudják a hallgatók a képzés során megszerzett kompetenciákat?
– A nagy nyelvi modelleken alapuló technológiák várhatóan alaposan felforgatják majd a munkaerőpiacot, továbbá az egyes munkakörök esetén a hatékonyság (gyorsaság) növelése kiemelt szerepet fog kapni. Ami korábban több ember teendője volt, azt részben kiválthatják automatikus rendszerek, eszközök, amelyek MI technológiákon alapulnak. Így ahol szövegekkel, adatfeldolgozással és -elemzéssel, médiatartalmakkal kell dolgozni, vagy adminisztrációs feladatokat ellátni, ott a megszerzett készségek jól hasznosíthatók.
– Mi az, ami ön szerint különlegessé teszi ezt a képzést?
– Jelenleg két okból kifolyólag is egyedülálló hazánkban ez a képzés. Egyrészt a Pázmányon indult elsőként ilyen területű képzés, amely az Oktatási Hivatalnál is engedélyeztetett és bejegyzett, szakirányú végzettséget ad. Másrészt az oktatói gárda olyan nemzetközileg is elismert kutatókból áll, akik a mesterséges intelligencia, nyelvtechnológia alapjait és technológiáit évek (és több esetben évtizedek) óta kutatják. Az órák során így nemcsak a gyakorlati használaton van a hangsúly, hanem az elvi, elméleti alapokon is, amelyek fontos háttértudás megszerzését teszik lehetővé. Az egyes konkrét megoldások, eszközök rapid módon változnak, fejlődnek, amelyeket a háttérben megbúvó elvek megértése esetén könnyebb alkalmazni a későbbiekben is.
– Milyen gyakorlati projektek vagy esettanulmányok segítik a diákokat abban, hogy felkészüljenek az MI alkalmazásaira a való életben?
– A tantárgyak többsége projektszemléletű. Biztatjuk a képzésen résztvevőket, hogy saját területeikről hozzanak problémákat, és keressenek MI alapú megoldásokat ezekre az egyes tárgyak keretében. Az oktatók ezt a folyamatot segítik elő példákkal, háttéranyagokkal. Mindennapokban előforduló jelenségekkel, alternatívákkal foglalkozunk a Netflix MI algoritmusától kezdve történelmi, földrajzi felhasználási lehetőségeken át a pszichológia kérdésköréig. Az, hogy a résztvevők eltérő területekről érkeztek (eltérő korosztályból, munkatapasztalattal és érdeklődési körrel), sokat hozzá tud adni a csoport dinamikájához, az adott kérdések több oldalról történő megközelítéséhez.
– Milyen tanácsot adna azoknak, akik érdeklődnek a képzés iránt?
– A képzés két féléves, és intenzív. Ez nem egy online, gyorstalpaló kurzus. A hallgatók itt valódi tudást kapnak, kapcsolatokra tesznek szert, és olyan rálátásuk lesz a jövő technológiáira, amellyel kollégáik, versenytársaik előtt fognak járni még sokáig. Számítani kell arra, hogy a félévben számos hétvége idejét a képzésre kell szánni, illetve a két félévben tanulható tárgyak együttesen képeznek egységet, érdemes türelemmel kivárni a végét. Júniusban tizennyolc hallgató teljesítette a záróvizsgát. Tizennyolc különböző, rendkívül izgalmas és érdekes témában készültek el a vizsgamunkák, jól illusztrálva a képzés lehetőségeit és annak sokszínűségét.
Tornai Kálmánnal készített korábbi interjúnk IDE KATTINTVA olvasható.
Két végzett hallgatót – Tahyné Kovács Ágnest és Dornics Szilviát – is megkérdeztek a képzésen szerzett tapasztalataikról és az elsajátított tudás gyakorlati hasznosításáról.
– Mi motiválta önöket arra, hogy részt vegyenek a mesterséges intelligencia alkalmazásai képzésen?
Tahyné Kovács Ágnes: Oktatóként és szülőként is felelősségünk, hogy a világ változásait figyelemmel kísérjük, valamint képezzük magunkat. Több okból választottam a szakmai képzést. Egyrészt, mert az már korábban is érzékelhető volt számomra, hogy nem a jövőben fog eldőlni, hogy szeretnénk-e, vagy sem a mesterséges intelligencia alkalmazását, hanem már jelen van az élet számos területén. Másrészt rendkívül szimpatikus volt, hogy a Pázmány két kara összefogott, és együttesen beleadta tudása legjavát a képzésbe. Az ITK fejlesztési sikerei pedig világhírűek. Emellett figyelemmel kísérem a Szentatya teremtésvédelmi megnyilatkozásait, és ezekben a mesterséges intelligencia visszatérő és aktuális elem.
– Mit gondol, hogyan tudja majd hasznosítani a képzésen megszerzett tudást a mindennapi életben és/vagy a munkában?
Dornics Szilvia: Rengeteg olyan dolgot, technikát elsajátítottunk, amelyek betekintést adtak a különböző típusú MI-alkalmazásokba. Számomra a legfontosabb része a képzésnek mégis az volt, hogy a tanítás során hogyan tudom integrálni a mesterséges intelligenciát a kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgatók oktatásába.
– Mi az a terület, ahol akár azonnal hasznosítani tudja a képzés során megszerzett kompetenciákat?
K. Á: Az első és talán leghasznosabb megszerzett képesség számomra a megfelelő promt alkotás folyamatának elsajátítása volt. Ez alapjaiban határozta meg a későbbi tantárgyak megismerését és elsajátítását. A kódírás rejtelmeit is végig követhettük, ahogy a mesterséges intelligencia kialakulásának globális lépcsőfokainak áttekintése is izgalmas volt. Számomra lenyűgöző az az elszántság és szenvedély, ahogy egy-egy rendre felbukkanó problémát a matematikusok, fejlesztők megoldottak, megoldanak.
– Hogyan értékeli a kurzus felépítését és a tananyagot? Mi volt az, ami különlegessé tette ezt a képzést?
D. Sz.: A képzés felépítésénél egy elméleti alapot kaptunk, majd az órák nagy része a gyakorlatra épült. Számomra az volt a legkülönlegesebb része, hogy programozási ismereteket is tanultunk, és olyan feladatokat csináltunk, amelyekről soha nem gondoltam volna, hogy bölcsészként képes leszek rá.
– Milyen tanácsot adnának azoknak, akik szintén érdeklődnek a képzés iránt?
D. Sz.: Mindenképp vágjanak bele, megéri.
K. Á.: Jó szívvel ajánlom, hogy minden egyes órán személyesen vegyenek részt. Mi így tettünk, és nem bántuk meg.
A jelentkezési határidő a szeptemberben induló képzésre: július 28.
További információ a képzésről és a jelentkezés menetéről ITT olvasható.
Forrás és fotó: Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria