Még a németországi noviciátus költöztetésében is segített a magyar domonkos testvér

A noviciátus számunkra nem a megszokott módon kezdődött. Ennek oka, hogy harminc év után a wormsi rendház bezárása miatt a noviciátus Vechtába költözött. Azonban előbb még megvártuk az előző évfolyam fogadalmát, s csak azt követően költöztettük át a noviciátust az új helyére. A kezdeti másfél hónapos időszak ezért igen intenzíven telt, hiszen a Wormshoz közeli oktatást, valamint zarándoklatokat ebbe az időszakaszba kellett beiktatni. Így augusztusban Freiburgban, illetve Strasbourgban, a francia tartomány novíciusainál is látogatást tettünk.

Novíciustársaim, akik addigra már a posztulátusi helyükről visszaérkeztek Wormsba, nagy nyitottsággal és szeretettel fogadtak. A soproni beöltözésemet követő félnapos vonatút után a következő napon már az ő beöltözésüket ünnepelhettük.

Az ismeretlenség homályába burkolózva áll Vechta kisvárosa Északnyugat-Németország mocsaras vidékének közepén, félúton Osnabrück és Bréma között. Méretét meghazudtolva saját egyetemmel s komoly élettel rendelkezik, amit részben a környéken lakó sok fiatalnak köszönhet, másfelől pedig mezőgazdaságilag igen fejlett térségét jelenti az országnak. Ide érkeztünk meg szeptember közepén a noviciátussal jónéhány óra autózás után. Kezdetben a noviciátusi könyvtár elrendezésével és a noviciátusi terület berendezésével voltunk elfoglalva, mely utóbbiról nagy odafigyeléssel gondoskodott a konvent házfőnöke, Ludger Fortmann atya.

Az ő atyai gondoskodását mindvégig érezhettük az ott töltött idő során; figyelt rá, hogy a noviciátus Vechtában valóban új otthonra találhasson. Maga a rendház a város szélén egy erdős terület szomszédságában helyezkedik el, mely ideálissá teszi a noviciátus elmélkedő időszaka számára. A testvérek életritmusában meghatározó a helyi iskola, amelyet a rend üzemeltet, s ahol sok rendtag oktatási tevékenységet folytat. Ez némiképp a napirenden (iskolaszünetben tovább lehetett aludni), némiképp a fiatalos légkörön volt érezhető, melyet tovább erősített a szomszédos cserkészházban végzett rendszeres lelkipásztori tevékenység a testvérek részéről.

Különös hangulatot kölcsönzött a rendháznak Gin, a fekete kandúr. Bár a legkisebb volt közülünk, mégis talán a legnagyobb hatással bírt a rendház légkörére, véleményem szerint nagyon is pozitív irányban. Többen is gondoskodtunk róla, aminek eredményeképpen igencsak sikerült elkényeztetni, bár világos határokkal reguláztuk az ő életét is, amennyire ez sikerült. S noha olykor „beleimádkozott“ az étkezés előtti imánkba, mindenesetre a Ludger atya által készített különösen szép karácsonyi betlehemet ő is csak kívülről csodálta meg.

A német tartomány nagy gondot fordít az alapos, színvonalas és többrétegű képzésre. Ennek egyik eleme volt a novíciusmester által tartott rendszeres képzés, melyben a Konstitúciót, a szerzetesi életformát és a szerzetespapi életet elmélkedtük végig az egy év alatt. Ezenkívül heti rendszerességgel pasztorális gyakorlatunk is volt, melyeket különböző formában teljesítettünk; én egy helyi iskolában voltam egy nagyon hozzáértő nővér vezetése alatt. A másik lényeges elem a különféle témákra fókuszáló oktatások, melyeket szakemberek tartottak, s amelyek egyik része Vechtában, másik része különböző egyéb helyeken, mint például Berlinben, Bécsben, Paderbornban zajlott. Ezek keretében képzést kaptunk rendtörténetből, prédikációból, rendi teológiából, lelkiségből, Szent Tamás és Eckhart mester teológiájából is többek között.

A noviciátus kiemelten fontos eseménye volt az összeurópai novíciustalálkozó a spanyolországi Caleruegában. Mi ezt összekötöttük egy tartalmas zarándoklattal, melynek során megismertük közelebbről azokat a helyeket, amelyek a rend történetének kezdeténél nagy jelentőséggel bírtak, úgy, mint Toulouse-t, Carcassonne-t, Prouilhe-t, Fanjeaux-t. Ezenkívül meglátogattuk a híres, Le Corbusier által tervezett La Tourette rendházat, és Lourdes-ban is megfordultunk.

Különösen örömteli élmény volt a jól szervezett hatnapos összejövetelen a Szent Domonkos életének kezdetéhez köthető fontos helyszíneket megismerni, együtt kirándulni, s a többi európai novíciussal a kapcsolatokat építeni; megtapasztalni a rend egységét a sokszínűségben.

Az utolsó hónapok a még hátralévő stúdiumok ütemezése és a studentátusra való előkészület okán igen sűrűre sikeredtek. Felemelő volt azonban, amikor megtudtuk, hogy mindannyian fogadalmat tehetünk a noviciátusból. Igyekeztünk lassan elbúcsúzni a testvérektől, hiszen a studentátusban egészen más tájak felé indultunk, távol Vechtától. Bizony magam is nagyon megkedveltem az ottani testvéreket, Ginnel, a macskával együtt, így nem volt könnyű egy bő év után elszakadni tőlük, de a rend keretében mindig tudjuk tartani a kapcsolatot, s nagyobb dolog köt minket össze, mint a távolság, amely elválaszt. A fogadalom előtt a zűrzavaros hónapok után egy hét elmélyült lelkigyakorlat segített minket abban, hogy a noviciátusi időszak elteltével a fogadalomra, s az azáltal elénk táruló új formációs szakaszra tudjunk összpontosítani.

Forrás és fotó: Domonkosok.hu

Magyar Kurír