Megáldotta Rómában a felújított Villa Mater Redemptoris zarándokházat Veres András

„Még a leggyarlóbb kereszténységet is fölébe helyezem a pogány világnak, mert egy keresztény világban mindig van hely azok számára is, akik a pogány világban feleslegesek… Hiszek Krisztusban, és hiszem, hogy 800 millió keresztény meg tudja változtatni a föld arculatát. Figyelmébe ajánlom kortársaimnak, hogy próbáljanak elképzelni egy olyan világot, amelyből száműzték Krisztust. Azt hiszem, hogy egy Krisztus nélküli világban még az ateisták is Krisztus-várókká változnak…” – idézte Veres András győri püspök, az MKPK elnöke Heinrich Böll Nobel-díjas író szavait abban a beszédben, amit a római Villa Mater Redemptoris zarándokház megáldásának alkalmával bemutatott szentmisén mondott el. Homíliájában a püspök a hit ajándékáról beszélt, arról, hogy azt örökségként senki nem nyerheti el szüleitől, nagyszüleitől. Ezt az ajándékot csak Isten adhatja meg, s ő mindenkinek meg is akarja adni. Minden ember szívében ott él az Isten utáni vágy, s hogy őt megtalálhassuk, abban segíteni tudja egymást férj és feleség, szülő és gyermek, és segíteni tudják a zarándokházak is.

A hit minden emberben egyéni úton fejlődik, ki eszével, ki szívével, ki tanulmányaival mélyülhet el benne. Abban azonban mindannyiunk felelősek vagyunk, hogy másoknak a hitet hirdetni tudjuk.

Jézus tanítását kevesek értették meg, sokan elhagyták, amikor azt hallották tőle, hogy „aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne”. Nem értették meg tanítását. Amikor azonban Péternek feltette a kérdést, hogy ő is el akarja-e hagyni, akkor az apostol így válaszolt: „Uram, kihez mennénk? Tiéd az örök életet adó tanítás.” Péter apostol nem csak a maga nevében mondta ezt, hiszen csak Jézus Krisztusban van boldogsága és üdvössége minden embernek. Még a más vallásúnak, sőt a hitetlennek is, hiszen ha nem lennének keresztények, nem lennének olyanok, akik őket elfogadnák.

Csak Isten útján létezik földi boldogság is.

Veres András annak az eseménynek az alkalmából mondott szentmisét Rómában, hogy a Francesco Tamagno utcában található magyar zarándokházban két év után befejeződtek a legfontosabb átépítési munkálatok. Az épületet 2019-ben vásárolta meg a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, majd a Magyar Állam jelentős anyagi segítségével újította az fel. Működtetése a Szent István Alapítványhoz tartozik.

Magának a háznak a története messzi időkre nyúlik vissza, az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek Kongregációjának magyarországi történetével fonódik össze, hiszen ők azok, akik a házat megalapították, felépítették, és mind a mai napig itt élnek. A II. világháború után a kommunista hatalomátvételt követően a többnyire diplomás szerzetes nővéreket a rend vezetése próbálta külföldre menekíteni. Ausztriába indultak, ahol tíz-tíz fős közösségekben igyekeztek munkát vállalni. A generális anya Magyarországon tartózkodott, nem hagyhatta el az országot. Geraldine nővért bízta meg azzal a feladattal, hogy Rómában, semleges területen hozzon létre egy központot, ahonnan tarthatják a kapcsolatot a szabad világban működő, külföldre menekült magyar nővérekkel. A megváltós nővérek célja az volt, hogy önálló életet élhessenek, s mivel szerettek volna apostolkodni, arra az elhatározásra jutottak, hogy építenek egy házat, amely a sajátjuk lehet. 1960-ban megvásárolták a későbbi Via Tamagno egyik frissen parcellázott telkét. Az ingatlan megvételéhez Werenfried atya, a Kirche in Not (Szükséget Szenvedő Egyház) segélyszervezet vezetője is hozzájárult. Werenfried egyik legközelebbi munkatársa magyar volt, az ugyancsak premontrei Márton Lajos Hugó, aki 1947-ben került Rómába, ahol a Római Szent Norbert Kollégium prefektusa és a premontrei generális apát asszisztense lett. Werenfried atya Geraldine nővérékkel megegyezett: Hugó atyát haláláig gondozzák, szállást, teljes ellátást biztosítanak számára. Hugó atya lett a nővérek lelkiatyja is. A nővérek hosszú évtizedeken keresztül fogadták elsősorban a Magyarországról érkező zarándokokat, akiket így Rómában anyanyelvi környezetre, otthonra, szállásra és befogadásra leltek.

A megváltós nővérek Krisztusba gyökerező és a jövőbe vetett reményén alapuló bátorságáról Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiség kapcsolatokért felelős államtitkára emlékezett meg abban a beszédében, amit a szentmise bemutatása után tartott.

Kiemelte, hogy a rend tagjainak ebből a reményből fakadó bátorságának köszönhető, hogy százhatvan évvel ezelőtt megtelepedtek Magyarországon, ahol óvodát, iskolát, kórházat alapítottak szegény betegek és elhagyott gyerekek számára. Ez adott nekik erőt, hogy hazájukat kényszerűségből elhagyva fenn tudják tartani a rendet, hogy meg tudjanak telepedni Rómában, s hogy ott zarándokházat nyissanak. És ez a lelkület segítette őket, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciával és a Szent István Alapítvánnyal olyan szerződést tudjanak kötni, ami zarándokházuk megújulásához is elvezetett. Sőt ez az a lelkület, ami nemcsak a kommunista, hanem a liberális diktatúra ellenében is egy olyan úton viszi őket előre, amelyet a Magyar Állam magáénak érez és támogat.

Az ünnepi beszédek sorát Németh Norbert, a Pápai Magyar Egyházi Intézet rektora, a Szent István Alapítvány elnöke zárta. A megjelentek bizony felnevettek, amikor a zarándokház felújításának munkálatait a sztálingrádi csatához hasonlította, ahogyan szobáról szobára haladva foglalta vissza a rend és a tisztaság a hatalmat, annak a megfeszített munkának köszönhetően, amit a ház átépítését végző munkásai és az ők közvetlen munkatársaik véghez vittek az elmúlt hónapokban. „Ha én kapu volnék, mindig nyitva állnék, akárhonnan jönne, bárkit beengednék, nem kérdezném tőle, hát téged ki küldött, akkor lennék boldog, ha mindenki eljött.” – idézte Bródy János híres dalát, hogy meghatározza, mi az a szellemiség, melynek jegyében dolgozni szeretne a megújult zarándokházért. Köszönetet mondott a Magyar Államnak és a Magyar Katolikus Püspökkari Konferenciának azért a segítségért, amit még a pénzügyi forrásokon is túl tanúsított, s ami lehetővé tette a ház megújulását. Kifejezte elismerését közvetlen munkatársainak, akik ennek elérésében szívvel és minden erejükkel részt vettek.

Az eseményt, amin Soltész Miklós államtitkáron kívül a Kormány képviseletében megjelent Bathó György, a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkára, valamint Tóth Tamás, az MKPK titkára és munkatársai, Veres András püspök szavai zárták, aki őszinte köszönetét fejezte ki Németh Norbert rektornak együttműködéséért és az elért eredményekért.

Szöveg és fotó: Bókay László

Magyar Kurír