Megáldották Alsónémedi és Dabas egyházi fenntartású mini bölcsődéjét

Hazai – 2023. május 26., péntek | 18:23

A Váci Egyházmegye Szamaritánus Szolgálatának fenntartásában működő mini bölcsődéket áldott meg Marton Zsolt megyéspüspök május 19-én Dabason és Alsónémediben. A Gólyafészek Mini Bölcsőde 14 gyermeket, míg a Napsugár Mini Bölcsőde 32 gyermeket tud fogadni. A rendezvényen részt vett Pálfay Gellért, a Szamaritánus Szolgálat igazgatója, valamint Spanyiel Lili, a bölcsődék vezetője is.

„Egyházi fenntartóként fontos feladatnak tartjuk, hogy a felmerülő igényekre megoldást adva, a helyi közösséggel együttműködésben nyújtsuk szolgáltatásainkat” – kezdte meg beszédét Pálfay Gellért igazgató.

Mindkét bölcsőde a helyi önkormányzat tulajdonában áll, a korszerűen felújított intézmények működtetésével a Váci Egyházmegye Szamaritánus Szolgálatát bízták meg. A szolgálat igazgatója azt is elmondta, hogy Dabason már közel tíz éve foglalkoznak kisgyermekek napközi felügyeletével. Kezdetben családi napközit, majd családi bölcsődét, két éve pedig mini bölcsődét működtet a szolgálat a városban. Az Alsónémediben található Napsugár Mini Bölcsőde 2020-ban nyitott meg.

„Tapasztalataink szerint nagyon jó szakmai színvonalon, odaadással és lelkiismeretességgel végzik kollégáink ezekben az intézményekben a munkájukat, nagy köszönet ezért” – fogalmazott Pálfay Gellért igazgató.

Marton Zsolt püspök szándéka, hogy a Szamaritánus Szolgálat intézményeit, azok dolgozóit és használóit meglátogassa. Így került most sor a bölcsődék megáldására is.

A szertartás során Szent Márk evangéliumából olvasták fel azt a részletet, mikor Jézus megfeddi az apostolokat, akik nem akarták a közelébe engedni a gyermekeket. „Az apostolok elcsodálkoztak azon, hogy a Mester, a Messiás gyerekekkel akar foglalkozni. Hiszen ő egy komoly ember! Nincs erre ideje – gondolták. Jézus megcáfolja ezeket a feltételezéseket. Számára minden korosztály, minden nemzedék, így a gyerekek is fontosak. És ezzel azt is ki akarja fejezni, hogy számunkra is fontosnak kell lenniük, valamint hangsúlyozza, hogy a gyerekek nevelése kiemelt kérdés, mely a mi felelősségünk” – fejtette ki a főpásztor, aki arról is beszélt, hogy a bölcsőde az édesanyai hivatást egészíti ki.

„Ugyanazt persze nem tudja adni a bölcsőde, mint egy édesanya, de részben pótolni tudja a feladatát, és abban is segít, hogy a gyermekeket egész pici koruktól közösségi lényekké neveljék. Amit itt a gyermek kap, az az egész későbbi életére kihatással van. Ha jó hatások érik, és szeretettel formáljuk őket, akkor később bármilyen próbatétel jöhet az életükben, nem kerülnek nagy bajba, mert a gyökereik erősek.”

A megáldás szertartása után a bölcsődések kézzel készített ajándékkal köszönték meg a püspök látogatását.

Forrás: Váci Egyházmegye

Fotó: Hollai Gábor

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria