Megáldották a csíkajnádi kápolna Szent Ilona-freskóját – KÉPRIPORT

Külhoni – 2024. augusztus 23., péntek | 13:36

Szent Ilona ünnepén, augusztus 18-án, vasárnap búcsúi szentmisére gyűltek össze a csíkajnádi Szent Ilona-kápolna körül a hívek. A gyalogos keresztalja rózsafüzért imádkozva, énekelve érkezett a hegyre, ahol az ünnepi szentmisét Tamás József nyugalmazott gyulafehérvári segédpüspök mutatta be.

Tamás József püspök a liturgia elején megáldotta a kápolna szentélyében a falfreskót, amely a Szent Ilona-legendából ábrázol egy részletet: a Szent Kereszt megtalálását jeleníti meg.

A képre kattintva fotógaléria nyílik

A freskókészítés ötletét egy zarándoklat adta: csíkajnádi zarándokok Szent Ilona-emlékhelyeket kerestek fel Rómában, ahol nagy hatást gyakorolt rájuk a Jeruzsálemi Szent Kereszt tiszteletére épített bazilika szentélyének freskója. A templomban a Szent Kereszt és a töviskorona darabkái, valamint a Jézus keresztre feszítésénél használt szegek is láthatók.

Szent Ilona 4. század végéről való legendája szerint a Golgotán megtalálta Jézus és a két lator keresztjét és a keresztre feszítés eszközeit is. A Szent Kereszt kiválasztására Jeruzsálem akkori püspökének javaslatára egy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő nőhöz vitték a darabokat, és azt a keresztet nyilvánították Jézus keresztjének, amelynek érintésére a beteg meggyógyult. A szegeket, melyekkel Jézus testét a fára szegezték, Ilona elvitte a fiának, Nagy Konstantin császárnak, aki ezekből zablát és sisakot csináltatott, melyeket hadviselés közben használt. A császárné a kereszt egy részét Rómába vitette, bazilikát építettetett az ereklyék fölé, a többi darabot pedig ezüsttokba foglaltatta, és ott hagyta Jeruzsálemben.

E legendát jeleníti meg a csíkajnádi falfreskó is, amelyet Nagy István Gábor festőművész készített.

Fotó és szöveg: Csíkajnádi Szent István Szervezet

Forrás: Romkat.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria